A tél utolsó vonaglásai

Mindkét értelemben. Mármint a tél is az utolsókat rúgja, meg lassan velem is az történt volna ha még sokat kell hóban futnom. De szerencsére nem.

Miközben ezt a blogot írom, odakünn már tisztán látszik hogy Tél Tábornok vesztett, és Tavasz Anyó megállíthatatlanul jön, jön, jön. Persze ahogy minden évben szokás, két-három hét múlva lesz majd még egy erőtlen próbálkozás a hideg részéről, de azon is majd csak nevetni lehet. Így hát álljon itt a sommája a téli edzéseimnek, kicsit kitérve a két utolsó felvonásra.

Ilyen telem még nem volt. Mármint, sosem vettem még ennyire komolyan a téli alapozást. Mert igazán sosem szerettem télen futni. Nyafogtam a hideg és a hó miatt. De most kitűztem célul egy egészen elérhető edzésmennyiséget, és sikerült is megvalósítani. Maga a cél a futók táborában valószínű heveny röhögőgörcsöt váltana ki, de ez számomra indifferens, saját magam értékrendjéhez igazítottam az elvárásokat. Így összességében közel 400 km-t futott távot hagytam magam mögött a négy hónap (november elejétől mostanáig) alatt. A HOB-ig természetesen szinten tartom az edzést, és meglátjuk, milyen különbséget érzek majd a nagy kihívásban. Remélem megérte a nagy felhajtás :)

És akkor néhány szó az utolsó két havas kalandról. Múlt hét végén a Vértesbe ruccantam ki, egy egyszerű 19 km-es kör volt tervben. Depó a Birka Csárdánál, majd egy szép karika Vitány-vár érintésével. A terv jó volt, de az idő nagyon nem passzolt hozzá. Olvadó lucskos vizes mély hó várt kint a terepen, olyan, amilyet talán magamtól ki sem találtam volna mint lehetséges nehezítést. Az indulás utáni nem sokkal, a Csákányospusztai Th. előtt már full átázott a cipőm. A kék kereszt járhatatlan volt, így a Mária-szakadékban kellett futnom, azt hittem megtekeredem mire a tetejére érek. Reméltem hogy onnan jobb lesz, de nem. A rövid aszfaltos szakasz (szintén vizes hóval fedve) után jött a pokol. Szűk keréknyomos út, mindkét oldala 30 cm mélyen, ha melléléptem boka felettig süllyedtem a locspocsos hóba. Tragédia volt feljutni a tetőre. Szerencsére a völgy lejtője a várig elég jól futható volt, ott egy kicsit pihenhettem. De a gerincen átbukásnál éreztem hogy több energiát elhasználtam, mind kellett volna. A Pali bácsi emlékfáját érintő emelkedőnél megint visszatértek az áldatlan állapotok, ilyen-olyan lépések voltak a mély hóban, gyakorlatilag futhatatlannak is minősíthető lett volna a terep. Arra vártam hogy a zöld szintezése Ilonka-forrásig majd kikapcsolódás lesz, ehelyett minden második lépésnél belesüllyedtem a vizes hóba. A kimászás kész felüdülés volt. Na de fent a gerincen. Az első 500 méteren volt kocsinyom, az kicsit segített, de aztán az elfordult északra, nekem pedig maradt a szűz hó. Több mint két kilométeren át  magas térdemelés, maga volt a pokol. De csodák csodája, egy nagyon rövid megállással végig bírtam. Mint nemsokára kiderült, ez hiba volt. A lejtő után a betonon ólomnehézségűek lettek a combjaim, alig tudtam mozogni. Ráadásul a kemény beton végső csapást mért a vádlimra is, borzalmas kín volt futni. A lefelé szakaszban az országútig háromszor is bele kellett sétálnom (megjegyzem, lejtőn ez tök szégyen). A végén fájdalmas hernyó-mozgással értem vissza a parkolóba. Aki átélt már ilyet tudja milyen: végig jajgatva sikerült csak átöltöznöm, különös tekintettel a zoknicserére. De túléltem, és ez a lényeg, kis pihenés után túláradt bennem az "amibe nem halunk bele attól erősebbek leszünk" érzés is. A kör végül 18 km lett 350 méter szintemelkedéssel, és kicsivel több mint 2 óra kellett hozzá (pontos adat nincs mert közben egy kis szakaszon kikapcsolt a mérés).

Ma pedig a szezon utolsó hosszú kontrollkörét futottam, erről nem kívánok ódákat zengeni, mert nincs értelme. Háromszor futottam meg idén ezt a kört, elsőre Erikkel, szuper időjárási körülmények között de lassan. Másodszorra hidegben és hóesésben, de sikerült javítanom. Utolsóra  is javítást terveztem (konkrétan az 50 perc elérését a 9,8 km / 350 m pályán), de nem sikerült. Az ok hasonló mint az előzőekben leírtak: megint a latyakos, olvadó vizes hóval kellett küzdenem. Igazából a két nagy emelkedő vitte el az időt, hiába a szöges cipő, folyton kikapartam, nehezen haladtam, és ezért kicsit el is fáradtam. De sebaj, a többi részidő szép lett és ez a lényeg. Biztos ami biztos, egyszer majd normális terepen is lemérem, mire vagyok képes ezen a körön.

Viszlát tél, szevasz tavasz, várlak HOB!