Családi délután a Gellért-hegyen

Hirtelen ötletként Ádámkánk - egyébként jól sikerült - orvosi vizsgálata után elugrottunk megnézni az épp aktuális 3sz viadalt. Na jó, nálam pont volt futócucc is.

És amíg én kicsit punnyadtan bukdácsoltam a hosszú pálya 29 pontja között, addig Eszti magára kötötte hét és fél hetes kisfiunkat, majd elindult begyűjteni a rövid pálya pontjait. A hegyoldalban végrehajtott hullámvasutazás, homokozók és mászókák kerülgetése, sőt a lépcsőkön baktatás sem tudta kizökkenteni álmából a kislegényt, így tizenhat dugókacsippantás és 50 perc elteltével a hős Anyuka megérkezett még mindig durmoló csemetével. És láss csodát: ezzel az idővel a 24. helyet foglalták el a 32 induló között. Ez azért nem semmi! 

Mindeközben hős apuka különösebb erőbefektetés nélkül lengedezett a délutáni melegben, izzadva a turisták között, akik közül páran a "kompetésőn, he?" kérdéssel fordultak utána, látva a tájidegen mozgáskultúrát, és a feladathoz képest indokolatlanul szigorú arckifejezéssel végrehajtott térkép-terep egyeztetését. Egyébként pedig meg kell dicsérjem a pályakitűzést, tetszett a kegyetlensége és rafináltsága egyaránt, bár ne lettem volna ilyen gyengécske. Kicsivel több mint 43 perc után be is érkeztem a célba, két ponton két perc hibát hagyva a tájékozódásomban. Aztán a pár nappal később kikerült eredményeken meglepetten láttam hogy a 42 fős mezőny 7. helyét csíptem meg. Úgy látszik még tart az előző bejegyzésemben is taglalt "B döntős szindróma" - vagy egyszerűen csak mindenki punnyadt volt a kezdődő nyári melegben.

Önmagamnak ellen - KOB 2012

Közel hat óra autókázás kétszer háromnegyed óra futásért - mondhatni luxus. De megérte. És nem csak a helyszínért, hanem ... nos akármilyen furcsa, a "B" döntőért.

Imádom Magyarország dombjait, hegyeit, keresztül-kasul túráztam már az országban, több mint tízezer km került a bakancsokba, túracipőkbe. Minden helyet szeretek, mindet másért. A Bükk az a "magányos farkas" számomra. Az Északi-középhegység részeként, de valahogy mégis méltóságteljesen áll, tiszteletre méltó különcségeivel: a fennsíkkal, a 900 méter feletti csúcsokkal, a kövekkel, az Őserdővel, és még sorolhatnám. Olasz-kapu és környéke (Zsidó-rét, Nagymező) különösen megkapó hely, a szélben hajladozó fűvel benőtt kis cserjékkel díszített töbrös mezők mesekönyvebe illőek. Így hát nagy várakozás előzte meg a hétvégi középtávú bajnokságot, nagy öröm volt újra ezen a gyönyörű helyen lenni.

No de eltekintek a félrebeszéléstől, térjünk a tárgyra, mert akármennyire is a természet vonzott, az igazi cél mégis a sportolás volt. Az országos bajnokságok - mint az elmúlt két év eredményeiből is látszik - még nem valók nekem. Erős a mezőny, a mi kategóriánkban még kemények a pályák, én pedig sem túl ügyes, sem megfelelően edzett nem vagyok. Így a futás célja pusztán a mozgás, a tájékozódás élvezete, de megesik néha hogy egyéb kisebb célok is előbukkannak. Így volt ez most is, azt terveztem hogy lesz ami lesz, a szokásokkal ellentétben a selejtezőben futom ki magam (amennyire csak tudom), a cél az "A" döntőbe kerülés, ott meg már mindegy, hogyan végzek.

Viszonylag kései rajtidőmmel a selejtezőn majdnem délben indultam, és hiába a nagy magasság (>800m tszf) meleg volt rendesen. Az első pontra igyekeztem biztonsági kezdéssel haladni, pont útba esett a hatos (most először hasznát is vettem) mint tájékozódási lehetőség, és a pontfogás sikeres is lett. Aztán egészen a hatosig (amire emlékeztem is) jól mentek a dolgok, utána a hetes felé nem igazán észleltem tisztán a bozótos kúp határát, sem az egyes zöld jelleghatárt, és bár lefelé megvolt a kis szikla mint viszonyítási pont, mégis elhúztam a hetes mellé oldalra, de szerencsére körön belül. A következő kis bizonytalanság a 10. pontnál fogott el, ott időt is vesztettem a belassulással, csakúgy mint a következő pontnál, ahol bár nagyon rövid átmenet volt, mégis felfelé húztam. Itt már elég fáradt voltam, így vissza kellett venni a tempóból, emiatt könnyebbek lettek a pontfogások is, egészen a vége előttig, ahol a gerincen lefutva egyszerűen egy másik kis földkupac mellé érkeztem, és bár körön belül, látótávolságra volt a 16., nem vettem észre, és még jócskán továbbfutottam, keveregtem, mire megtaláltam. Ez viszont sajnos legalább 3 perc veszteséget hozott. Abszolút elégedetlen voltam magammal - legalábbis miután megnéztem az időmet, 56 percet sikerült mennem a 4,2km-re kiírt pályán - ez már szinte sétatempó. Hiába koncentráltam a tervemre menet közben, éreztem hogy többször leengedek és nem hozom azt amit elvártam magamtól. Így végül a 40 indulóból a 29. helyen végeztem, ami jócskán "B" döntő lett. És a vicces az, hogy nem a tempómon múlt, még ezzel a satnya mozgással is, ha a két nagyobb hiba nélkül megyek (csak a kisebb bizonytalanságokat hozom) belefértem volna az első huszonnégybe.

A döntőig nem sikerült olyan sokat pihenni, ennek ellenére nem éreztem fáradtnak magam. Korai rajtidőt kaptam, ennek abszolút örültem is, ám a rajtba vezető majdnem egy km-t rezignált lassú sétával tettem meg, és odaérve éreztem hogy elég alul-motivált vagyok a második futást illetően. Mellesleg gondolom az emberek többségét a "B" döntő amúgy sem tartja lázban. Így hát szépen komótosan, kissé fáradt lábbal indultam neki a pályának, ami egyébként átnézve sokkal könnyebbnek is tűnt mint a selejtező - ezt, bár furcsálltam, kedvező körülményként konstatáltam. Jöttek szépen sorban a pontok egymás után, és megállapítottam, hogy most mintha jobban menne a tájékozódás mint délelőtt. Gyorsabb ugyan nem voltam, a nagy emelkedőkön ugyanúgy sétáltam, de lefelé most kicsit jobban ki tudtam engedni magam. Egyetlen hibaként az 5. pont előtti visszafordulást tudom felhozni, én marha állat hallgattam egy "itt a gödör" bemondásra mögöttem, bár tudtam hogy még nem vagyok ott távolságban, sőt a támadópontom is magam előtt láttam, de azért csak visszafordultam. Úgy kell nekem. A végén a 13. ponttól még egy kis harc is belefért "Guriga" fedőnevű versenyzővel (kétszer elé kerültem, de a végén lehagyott), aztán a különlegesen kegyetlen utolsó előtti mászós átmenet után beslattyogtam a célba. Amúgy elégedett érzéssel. A futás nem sikeredett olyan rosszra, a 13 fős "B" döntő 2. helyét foglaltam el a 48.05-ös eredményemmel, kevesebb mint két perccel lemaradva a győztestől. Kár.

Na szóval, fura ez az ellentmondás: a selejtezőre készülök, agyban, fizikailag, nem is nehéz a pálya, mégis elvérzem. A döntőnél nincs motivációm, csak úgy kiindulok, bár kicsit könnyebb a pálya, de sokkal jobban megy, és jobb eredményt is érek el (mind a mezőnyhöz, mind magamhoz képest). Ebből inkább nem vonok le konzekvenciát, mindössze azzal zárom ezt az írást: van (lesz) még új a nap alatt.

Gánti nyűglődés - meddig hibás a térkép?

A KOB-ra való bemelegítés gyanánt jó ötletnek tűnt kilátogatni a Fejér Megyei Középtávú Bajnokságra - hasonló mászós terep, rövid pálya, gondoltam jó lesz.

A hőség már délelőtt 10-kor is kemény volt, a kopasz domb tetején lévő rajton csak azért nem kaptunk hőgutát, mert 30 percen belül elrajtolt a pár markonyi teljes mezőny, jómagam utolsó előttiként. Most is, mint oly sok más futásom alkalmával, ismét nem a tempóm érdekelt, hanem igyekeztem volna szépen tájékozódni.  Négy éve mikor kezdtem a tájfutást, Gánt és környéke még a "nehéz" kategóriába sorolódott, most már vissza- (fel?) minősítettem "egyszerű" fokozatra. No de hát, a tervekhez képest csúnyán elvéreztem a pályán. Az egy dolog hogy erőm sem volt, de sok tájékozódási baki is volt. Ez utóbbiak egy része ugyanakkor gyanúsan nem feltétlen az én hibámnak tudható be, hanem szerény véleményem szerint a térkép hiányosságának. Épp ezért fordult meg az a gondolat a fejemben, hogy vajon egy ilyen esetben meddig lehet a térképre fogni a dolgokat? Erről gondoltam ejteni pár szót.

"A hegyek nem mennek arrébb" - tanultam annak idején, és való igaz, egy jól elkészített szintvonalrajz elég hosszú ideig megállja a helyét anélkül hogy javítani kellene. Ha nem kerül fel egy-két mesterséges tereptárgy a térképre, megette a fene, kevesebb lesz a kontrollpont. A növényzet azonban fontos részét képezi az ábrázolásnak: kiegészítve a domborzatot remek tájékozódási alapot nyújt, ugyanakkor változékonysága (normális fejlődés, erdőművelés) miatt folyamatos helyesbítést igényel. A pici versenyeken - mint amilyen ez is volt - nincs kapacitás frissen helyesbített térképeket használni, olyan jut amilyen van. És ez itt sem volt másképp.

Az 1. pontra túlrohanásom nem lepett meg, ez nálam gyakori hiba. A 4-5. átmenetben még a magasles előtt van egy próbálkozás, gondoltam a felnyúló zöld után bevágok és úgy megyek rá az útra - az ötlet jó volt, de a valóságban ott bizony szintén dzsungel várt. A 6. pontnál én néztem be: az erdőszélre futottam a bozótszél helyett. A 7. pontról szerettem volna enyhén északnyugatra kifutni - lehetetlen volt, a még átküzdhető ellenállást választottam északra, minél hamarabb ki az útra. A 8.-9. átmenet nagy mázli volt így utólag belegondolva. Őrült mód igyekeztem tartani az irányt, és keresni a közbeeső tájékozódási pontokat (töbör, letörés, bozót, stb.), de ezeknek elég híján voltam. Ehhez képest a sűrű fenyvesben, bozótoson átvágva, kerülgetésekkel, kényszerű kitérőkkel is pont jó helyre érkeztem. A 12.-13. között a második felnyúló völgy tetején volt jelölve egy átjáró a növényzetben, persze nem volt ott, így kényszerültem kerülőre. De a legnagyobb belső anyázást a 15. pont környéke váltotta ki belőlem, kifutva a pontról a térképen a GPS által rögzített útvonalon az a kis piros szakasz gyakorlatilag négykézláb és hason csúszva történt. Márpedig az ott nem hármas zöld jelzés. Fentiek okán a 4 km-es pályán csúfos 52 percet jöttem, 42 perccel nyerték, én a 6. lettem a 13 beérkezőből. 


A kérdés tehát nyitott: meddig írható a térkép számlájára a sok hiba? Számtalan dolog merült fel bennem:

• hiába tervezek a térkép alapján, ha a valóságban mást látok
• intelligens módon először a terepet kell felmérni, és aztán tervezni?
• nem baj ha eltér a térkép, a pontos iránytartás és távolságbecslés mindig segít korrigálni?
• még az átmenet elkezdése előtt jól meg kell vizsgálni a terepet, és ha nem tartható a terv, módosítani kell?
• vagy hát végső soron a jó tájfutónak mindegy, tudja korrigálni fejben, menet közben a térképhibát

Természetesen ezek nem csak erre a versenyre vonatkoznak, csak ez a kis szombati kocogás indukálta hogy leírjam. Egyébként nyilván a felsorolásban utolsóként említett elv felé hajlok, csak hát amíg amúgy is sok hibám van a gyors tájékozódásban, addig értelemszerűen érzékenyebb vagyok a térképhibákra is. No de sebaj, ez is csak azt bizonyítja, mennyire szép és összetett sport ez a mi tájfutásunk.

Egy egész éjszakás kaland - ÉOB2012

Éjszaka futni jó - ezt már sokadszorra írom. Az alföldi erdőkben is jó futni, pláne ha jó a térkép, és jó a pálya. Az idei éjszakai OB mindkettő kritériumnak megfelelt, a többi csak a rajthoz állókon múlt.

Ez utóbbit azonban nem adták könnyen, mert az este 10:00-ra meghirdetett null-idő előtt fél órával intenzív dörgés és villámlás uralta a versenyközpont közvetlen környékét. Jó néhány tájfutó japán turista módjára hatalmas rácsodálkozásokkal és fényképezőgéppel a nyakában indult villámfotó-vadászatra. A korán indulók serényen készülődtek, pedig nem sokkal később kiderült: hiába. A rendezők - helyesen - nem kockáztatták hogy valaki pecsenyére süljön a rét közepén a dugóka dobozba illesztése közben egy arra tévedt villámtól, így a sötét fellegek elvonultáig halasztották a rajtot. Megkönnyítvén a felajzott tájfutónép dolgát, egész órával tolták el az indulást. Így én is a tervezettnél jóval hosszabb ideig kényszerültem semmit tenni.

Mert nagy kedvem nem volt az alapos bemelegítéshez, a szokásos 5-10 perc nyújtogatást és gimnasztikát írtam elő magamnak a rajt előtti percekre. A tereppel az előző ONEB térkép segítségével barátkoztam, és igyekeztem megfogadni Eszti elengedő szavait: "első pontra nyugodtan, utána pedig kifutás és észak folyamatosan". Esküszöm ez járt a fejemben, szépen fegyelmezetten elterveztem az odajutást, mégis hiba lett a vége, nem is kicsit, 5 perc rögtön ott is maradt. A megoldásra viszont egyedül jöttem rá, érdekes mód senki nem lámpázott a közelemben, és ez biztató jel volt. A 6. pontig jól mentek a dolgok, ott a pont előtt keveredtem egy kis bozótharcba, de nem volt vészes, irányt nem tévesztettem. A 6-7-re a kikockázáson kívül semmi értelmes megoldást nem láttam. Így persze biztos volt a pontfogás, csakúgy mint a következő, ám utána a 9. felé bármennyire is igyekeztem tartani az irányt (sőt, folyamatosan nézve a tájolót úgy éreztem tartom is), csúnyán elcsúsztam jobbra, szerencsére a jellegzetes környék helyrerakott, de ez is 5-6 percembe került. Az utolsó előtti pontig mindössze egy kis csepegő esővel és a fáradtságommal kellett megküzdenem, előbbi nem, utóbbi annál inkább nehezítette az előrehaladást. A 14-15 giga-átmenetet először nem akartam ismét kikockázással megoldani, de az elején a fenyveses átvágás után hamar belefáradtam a terepbe, így inkább mégis az utat választottam. A vége fele még egy csúnya hiba adódott, a 17. pont felé az útkanyarból nem jó irányt vettem fel, a sötétben pedig nem jött le a fehér/egyes zöld közötti markáns különbség. Itt is 3-4 perc bukta. Összesen 12-14 perc maradt a pályában a saját képességeimhez mérten, ami reális is, mert így a ténylegesen megfutott 120:31-es időmmel a beérkező 20 emberke közül a 19. helyet foglaltam el, a 10,2 km-es pályán 14 km felett futva. A 23 indulóból hárman adták fel, de a nehéz pályák és a terep nem csak ebben a kategóriában kényszerítette térdre az indulókat.

Fárasztó volt a futás is, de pláne utána még éjszaka hazavezetni, sőt, nem is éjszaka, mert jócskán pirkadatkor értem fel Pestre, és hajnalban haza. Mit mondjak, érdekes fejem volt másnap :) Igazán remek verseny volt, nem bánom a helyezést, lett amilyen lett, éjszaka futni és tájékozódni továbbra is nagyon jó!

Hagymarózsa - Medveszél

Oh, bocsánat eltévesztettem a szavakat :) helyesen: Szélrózsa és medvehagyma, ezzel a két szóval gondoltam áttekintésképp jellemezni  eme bejegyzés fő tartalmát.

A heti előkészítő futást a szerdán a Műegyetemen megrendezésre kerülő kis játék biztosította. A tavalyihoz hasonló jó idő fogadott minket, csak a zápor most elmaradt, amit persze gondolom senki se bánt. Nem nagyon sikerült agyban ott lennem, a hosszú pályába két nagy hiba is becsúszott, pedig hát nem kellett atomfizikusi végzettség a meglepően egyszerű vonalvezetés kibogozásához, csak két erős láb a futáshoz. A mikrosprint pálya a tavalyinál unalmasabb volt (sajnos) mivel szinte teljes egészében a hosszú pálya pontjaira támaszkodott, így hiába nem néztem meg indulás előtt a térképet, akkor sem okozott nagy meglepetést. Utána speciális mobilos tájfutás következett: Eszti otthonról navigált telefonon (ezúton is köszi Oszinak a segítséget) az "A" és "B" pályán egyaránt, előbbi nagyon jól sikerült, utóbbinál félrehúzott az agyam és egy északkelet helyet északnyugatot sikerült menni, ez elvett némi időt. De összességében jól esett a mókázás, és legalább mozogtam egy kicsit.

A hét fő attrakciója kétségkívül a péntek éjszakai Szélrózsa volt. Pusztamarót és környéke amúgy is kedvelt helyszínem, és mint régebbi bejegyzéseimből is kiderült, megszerettem az éjszakai tájfutást. Jókedvűen indultam a rajtból, aztán az egyes pontig kész burleszk volt az az eltelt pár perc: estem-keltem, a szó szoros értelmében. Alapvetően vitt volna a lábam - de nem nagyon bírtam lekezelni a terepet, a medvehagymától láthatatlan talajfelszínt, és a gallyazásokat amik folyamatos magas térdemelésre késztettek. A kettesig elérve látszott hogy ezt erőben nem fogom bírni, így igyekeztem inkább a tájékozódásra figyelni, ami egyébként szerintem a körülményekhez, és legfőképp magamhoz mérten jól is ment. Egy súlyos hibát vétettem, a kilences pontra, ugyan jól látszik hogy az irányt tartottam - de nem a lila dózeren hanem mellette. Így persze máshová érkeztem mint terveztem, és a tisztás szélén sem ellenőriztem az út irányszögét, így rossz helyen mentem fel a gerincre, és erre csak a tetején jöttem rá. Mivel nem tudtam biztosan hogy hol vagyok csak azt hogy északabbra, biztosabbnak láttam visszamenni az útra és onnan újra nekifutni - ez jól is sikerült. Viszont így négy, vagy négy és fél perc biztosan a pontban maradt. Összességében azonban elégedetten értem be, független az időmtől, az 5.7km/170m-es pályán 56:25 lett a vége, 6.8 km tényleges futással, ez a 13 fős mezőny 8. helyét jelentette, 8 másodperc kellett volna a 7. helyhez, és talán ha nincs a hibám a kilencesre meglehetett volna a hatodik is. A TIPO-s csapat remek kis versenyt csinált, jó helyszínnel, jó rendezéssel, élvezhető pályával.

Tavaszi szösszenetek

Az elmúlt egy hónap kevés eseménnyel telt, mivel idén eleve letettem a HOB-ról, nagy verseny nem is igen mutatkozott a láthatáron, inkább csak kis szerdai edzések és tegnapra egy kis éjszakai botorkálás.

Március végén Farkeserdőn kezdtünk, igazán kellemes időjárási körülmények között, Ábelék láttak vendégül minket egy kis szerda délutáni mókára. Farkaserdő nekem az eleve elrendelt utakon futás helyszíne, és mivel elég nyamvadtan érkeztem meg, nem is igen terveztem mást mint egy laza nyargalást az ösvényeken. A dupla pályát választottam - ha már ott vagyok ugye akkor fussam is le a nevezési díjat vagy mi. És egyébként hogy mennyire jól sejtettem az erőnlétemet, a második körben még a legkisebb emelkedő (ami azt hiszem volt vagy 5-10 méter szintkülönbség maximum) megterhelőnek bizonyult :) A végére 52 perc 11 másodperces futásommal (8 km futott táv) a 30 beérkezőből a 9. helyre csöppentem.

Április első szerdáján a Rege parkban tettem tiszteletemet, a MOM-osok által rendezett versenyen. A Rege-park számomra egy teljesen ismeretlen terep volt, sosem jártam még arra, egy részét sem ismertem. Így legalább tartogatott némi tájékozódási feladatot is a verseny. Először is hozzá kellett szokni az igen részletgazdag térképhez, amin félelmetesen gyorsan jöttek a dolgok. Aztán pedig venni kellett a csavarokat is, amit a pályába csempésztek. A pálya vége felé lévő két darab, igencsak bozóttúrásos-pólószaggatásos ponttól eltekintve igencsak jó kis feladatot kaptunk, élvezhető volt végig a futás. Mármint a kocogás - mert ez inkább annak sikerült. Nagyon sok induló volt, 71 ember ért sikeresen célba a 3km-re kiírt pályán, jómagam 24:44-es idővel a 22. helyre pottyantam be.

Egy héttel később az egyik kedvenc lakótelepi derbim, az Újhegy-kupa következett, idén sajnos már Feri bá' nélkül, ami elég fura is volt. De hogy azért a régi kellemes megszokásokat is élvezhessem, a suli előtti rajthelyen Kozma Laci bácsi nyomta a kezembe a térképet. Természetesen az F21-nek címzett pályát választottam, közel 5 km közepesen erős futással 24 perc és 47 másodperc alatt teljesítettem a kihívást, ha 3 másodperccel jobbat jövök pont felférek a dobogóra, így a 20 fős mezőny 4. helyét foglaltam el.

Három nappal ezelőtt műfajt váltottam, és ellátogattam a CSTSZ 2. fordulójára, amely KFKI-s versenyközponttal került megrendezésre. Kicsit borsózott a hátam a gondolattól, hogy ismét lehetőségünk nyílik a János-hegy összes emelkedőjének megmászására, de óriási szerencsémre a pályakitűző jobb belátásra tért és egy remek Kakukk-hegy / János-hegy alja kombóval lepett meg. Induláskor átnéztem a pályát, és 80 perces laza tekerés mellett döntöttem. Két apróbb hibával, de valóban kellemes, nem megerőltető laza tekeréssel sikerült végigevickélni a pályán, 15 km tekerés után a tervezettnél picivel előbb, 78 és fél perc alatt értem vissza. Érdekes, hogy a mezőnyből 6 emberke hibával tért vissza (?), én a 17 érvényes teljesítő közül a 9. helyre kerültem.

Igazán kellemes mókának ígérkezett a hét végére kiírt Budapest Éjszakai Bajnoksága. A rendező MOM-osok neve és a kiválasztott helyszín (Gazdagrét - Hosszúrét) is egyaránt záloga volt a sikernek. A 35-ös mezőny két nagy ellenfelet tartogatott, legalábbis nevezéskor ezt láttam még a hét elején, aztán már nem is igen foglalkoztam a témával. A 20:30-ra kiírt rajtidő 20:45-re tolódott, szerencsére, ha már éjszakai verseny, legyen sötét is hozzá :) az én rajtidőm 13 volt, szerencsés előjelként. A kiírásban is az szerepelt hogy itt nem a sebesség lesz a döntő, hanem a tájékozódás. 2010 októberében volt szerencsém Hosszúrét bokraihoz, tetszettek is. Azt próbálgattam találgatni, hogy a 29 pontomból vajon mennyi lesz az elején a házak között, mintegy könnyítésképp. Aztán az egy perces rajt előtti térképnézegetésből ki is derült minden, bár azt kicsit fájlaltam hogy az első 5 pont amit a lakótelepen töltöttem ennyire eseménytelen, de lezártam annyival hogy csak az volt a cél hogy a terep tetejére jussunk. Onnan aztán következett a mini-borókás feeling. Tényleg befékeztem, és igyekeztem a hangsúlyt a tájékozódásra helyezni. Magamhoz képest gondolkodtam: nem a legjobb megoldást (értsd: legrövidebb vagy leglogikusabb átmenet) akartam megtalálni, hanem a számomra legbiztonságosabbat. Az volt a célom hogy mindig pontosan tudjam hol vagyok és merre tartok. Így esett meg hogy a 7-8 közötti hibázás után a 8-9 között "útba ejtettem" a 12-es pontot, valamint hogy a 15-ös felé inkább egy szép kerülővel mentem, biztosabb támadópontot kitűzve. A 17-esnél sajnos benéztem egy bokrot, de látszik hogy észrevettem hamar és tempócsökkenés nélkül átnavigáltam a jó helyre. A második komolyabb hiba a 20-21 átmenetbe csúszott be, itt az átmenet elején hiába néztem folyamatosan a tájolót és hiába próbáltam tartani a szintet, csúnyán lecsúsztam, szerencsémre pont a 24-es magasságába. Itt helyre raktam magam, de utána az úton nem mentem eléggé fel, és egy bozót alulról kerülése miatt jócskán fel kellett másznom a 21-esre. Ezután tempóra kapcsoltam és megtekertem a célig. A legvégén a házak között valami megérzéstől vezérelve plusz beleadtam még ami bennem volt. 

Aztán nemsokára kiderült, ennek bizony volt értelme, sőt! A beérkezéskor a második helyre rakott a gép, aztán hátracsúsztam a harmadikra. A mázli pedig abban rejlett hogy a mezőnyből nem volt ott mindenki, így sanszot kaptam a dobogón maradásra, negyed 11-re pedig ez már véglegesség is vált. Hát, bár kis verseny volt, kis mezőnnyel, de azért örültem ennek. A győztes idő 45 perc felett volt kicsivel, és 50:39-et jöttem, így szereztem meg a harmadik helyet, mögöttem a 4. és 5. helyen beérkező is 50:52-es időt futott. 13 másodperc - volt értelme a végén a hajrának! A dobogó magasabb fokai számomra pedig szépen ott maradtak a 8. és a 21. pontokban. De ez nem bántott, mert azzal a jó érzéssel jöttem be (akkor még nem tudva az eredményt) hogy ez egy jó futás volt, és megtettem mindent amit saját erőmhöz képest meg tudtam tenni. Egy szónak is száz a vége: egyelőre még csak álom hogy minden futásom ilyen fegyelmezett legyen, de mindenképp szép és használható emlékként marad meg bennem ez a kis verseny. A MOM-osok pedig kitettek magukért nem csak a pályával, hanem az egyedi kézzel készített ajándékkal is, köszönet érte!

-

Kora tavaszi próbálkozások

Szó se róla, igazán elkényeztetett minket az időjárás a négynapos hosszú hétvégére. Az első nap átlagosan langyos napsütése (erős széllel keverve) után berobbant a tavasz, és a Spari kupán már 20 fok feletti időben futhattunk.

Más fontos teendők is lévén két programot irányoztam elő, a Semmelweis emlékversenyt csütörtökre, illetve a tavaszi Spari kupa első napját szombatra. Mindkettőt csak óvatosan, 21BR kategóriában. Az első a Zuppa környékén, míg a második a tavalyi HOB helyszínén, Öreg-Kotlón kapott helyszínt. Mindkét terep ismerős volt, vagyis inkább fogalmazzunk úgy, jártam (futottam) már rajtuk. És mind a két napot szokásos módon zártam, mondhatni olyan "Sanyis", közepesen erős, néha figyelmetlen, de azért nem teljesen reménytelen teljesítést nyújtottam. Fogjuk rá hogy a "dilettáns" jelző határát éppen hogy súrolja. Na de nézzük mik is történtek, mivel egyik pályán sem vetett szét az izgalom, inkább csak tárgyilagosan, egyik eseményt a másik után.

Semmelweis: őrült szél fújt, szerencsére a rajt felé vezető 1700 méteren többnyire hátulról, ez azért nagy mázli volt. A pálya egyszerű vonalvezetésűnek tűnt, jó messzire indultunk a céltól, hurkok nélkül kis cikk-cakkal kerültünk vissza, 4,7km légvonaltáv alatt, amelyhez 200 méter mászás is tartozott. Főbb események:
- Az első kisebb baki a 4-es felé menet csúszott be, bár biztos voltam magamban hol vagyok épp, a közelemben kereső más versenyzők mozgásának engedve továbbfutottam egy gerincecskével.

- Ennek a hibának a felnagyítása történt a következő pontra is, sajnos csak mentem a tömeg után, nem kerestem támadópontot, pedig ez ennél a pontnál fontos lett volna. 

- A 6. pont fura volt, kis völgynek nyomát sem találtam, de még mélyedésnek sem, egy fa mögött találtam meg a bóját.
- A 9. felé menet túl jól sikerült a szintezés, nagyon fent maradtam, és egy kicsit túl is pördültem a gerincen
- Az utolsó előtti pontnál nem figyeltem rendesen a jelleghatárra, talán már leengedtem a cél közelében.
Nem túl nagy tempóval értem be, de elég is volt. Az 59 percemmel csak a hibák miatt nem voltam elégedett, de egyébként pont annyi volt amennyit ki tudtam préselni magamból. A 18 befutóból a 7. helyet foglaltam el, és két átmenetet is sikerült nyernem.

A Spari kupa igazi tavaszi versenyre sikeredett, sőt, a futáshoz egyenest nyári szerkóban mentem ki. Az 1800 méterre lévő rajt felé menet azon morfondíroztam, hogy minden adott egy jó futáshoz. 5 km és 225m szint várt rám - elég hasonló mint a két nappal azelőtti megmérettetés. Persze arra emlékeztem tavalyról, hogy ez nem egy leányálom terep. Főbb események:

- A 3. felé érdekesen tévelyegtem, magam sem tudom miért nem futottam ki délre ezerrel az útra, miért volt jó kacsáznom és ezzel fárasztani magam. Ez van.

- A 4. után a völgyből kimászva méretes vaddisznó kényszerített némi pályamódosításra.
- Az 5. után azt gondoltam bevállalom légvonalban azt a pár méter aljnövényzetet. Hibás döntés volt. Ezt a futó felsőm hátán található véres folt is bizonyíthatja. A kiszabadulás majd a kerülő sok időt felemésztett.
- A 8. pont felé nem bíztam magamban hogy pontosan tudom hol vagyok, pórul is jártam.
- A 12. után rakétába kapcsoltam, ezt a részidők is igazolják.
Jól kifutva értem be, sajnálkozva a két nagy hiba miatt, de örülve a többi szép pontfogásnak, no meg hogy ilyen szép erdőben versenyezhettem. A 63:45-ös időmmel a 28 fős mezőny 9. helyét foglaltam el. 

Így látott Eszti a Semmelweis befutón

Tavaszi tükör Kunfehértón

Remek programnak ígérkezett a kiírás szerint ez a program, és habár messze is volt, megérte az utazást. Remek helyszínen remek pályát kaptam, független az eredménytől egy jó futásnak könyveltem el.

Pedig a rajtba menet nem éreztem magam igazán jó formában, lelassultak voltak a mozdulataim, a bemelegítés is olyan felemásra sikeredett. Elmaradt az indulás előtti térképnézegetés, amit afféle asszimilálódásként szoktam végezni. A 8-10 fokos elő-tavaszra való tekintettel rövid ujjú felsőt szavaztam meg magamnak, egyben egyfajta inspirációként is a futásra. Mivel idén biztosan nem leszek ott a HOB-on, ez a futás volt hivatott pótolni valamelyest a tavaszi hosszú távú kihívást. A 11,2km-es pályára neveztem be, ami egyébként sokszoros kategória-összevonások eredményeképp lett.

igen, az órát csak a 3. pontnál kapcsoltam be...

Az első pontra biztonságos nem túl gyors megközelítést választottam, csak hogy érezzem mit bír a lábam, és hogy szokjam a terepet. Az órámat 6:30-as km átlagra állítottam, hogy azért pontkereséssel együtt se menjek az alá egy átmenetben sem  (egyébként nem is sokat jelzett a verseny alatt). Az erdő egyébként aránylag jól futható volt, néha aljnövényzettel, egy-két új kitermeléssel, a vége felé pedig kaptunk pár süppedős homokos irtást. Magával az egész pályával semmi problémám nem volt, a hetes előtt a fehér erdő határa nem volt tiszta, de aztán a domborzat segített. 90 perces időt terveztem, számolva a mindössze közepesnek minősíthető tempómmal, ami egyébként össze is jött volna, ha a 14-es pontra menet nem történik az ami. És itt elérkeztünk ezen bejegyzés mondanivalójához. Előzményként annyit, hogy a 12. pontnál beértem Szlávik Zolit, aki három perccel mögöttem indult, de aztán valahogy elém került, majd a 13. pontot már előtte fogtam. A 14. felé a terv egyszerű volt, a térképen kék pöttyözéssel jelöltem. Ehhez képest ott látható mi történt. Halvány sejtésem van arról mi történt, de íme egy felhívás: aki megfejti hogy a kék pöttytől való elválás után pontosan mi a fene járhatott a fejemben, mire mit reagáltam és milyen döntések miatt lett ez a ... hát szavakkal nem tudom kifejezni mekkora égés, az a következő versenyen ahol találkozunk vendégem 1-2 sörre :) Itthon boncolgatva a dolgot még az is jobb lett volna, ha a 13. után az útra érve azon elfutok a fehér erdőig, és ott átvágok a pont felé úgy ahogy azt végül is tettem.

A nagy hibával együtt 96 percet jöttem (ez saccra 85-86 lehetett volna), ami a 11,2 km-es pályán (futva 13,5 km) nem annyira rossz, saját értékrendem és elvárásaim szerint. A futás végig jól ment, a 14-es kivételével a többi pontfogás, útvonalválasztás jó volt. De azért ez a verseny tényleg tükröt tartott, amiben láthattam: igen, ez vagyok én még mindig, lelkes, de figyelmetlen.

Tavaszi Boróka Kupa 2012 - hosszútávú álmok

A Boróka Kupa olyan a tájfutásban, mint például Karácsonykor az ajándékozás: minden évben várjuk, készülünk, izgulunk hogy jól sikerül-e majd, de aztán persze megfogadjuk hogy jövőre megpróbálunk még ügyesebbek lenni. Persze, meglehet jobban járunk ha nem görcsölünk, hanem csak beleadjuk szívünk-lelkünk, attól lesz igazán jó. Na itt a tájfutásban még az izmainkat is bele kell adni.

Mert egyébként idén is menő voltam, és a BR-be történő nevezésemet becseréltem B-re. Nem mellesleg ezúton üzenem a szervezőknek, hogy 400 fős részvételi szám környékén igazán megnyithatnák a 35-ös kategóriát ... no de nem is ez a lényeg. Mindezen fenti vállalkozásomat tettem úgy, hogy nálam a téli alapozás nem létező fogalom, sőt igazából év elején vagyok a legpunnyadtabb. Na de egyrészt Bócsa sokkal könnyebb mint Kaskantyú, másrészt meg ugye a részvétel nem pedig a fontos :) A két napnak semmi extra tanulsága nem volt: a kocogással és lassú tájékozódással elérhető épp hogy 10 perces km-eket hoztam - volna, ha nincs mind a két nap 1-1 baromi nagy hibám. Általában véve pedig nem nagyon jött a domborzat, ami a borókák alkotta útvesztőben igencsak nagy segítség lett volna. Hiába néztem fel ahogy kell, nem dekódolta az agyam megfelelően a szemem által közvetített látványt. A fura az egyébként, hogy a futások után nézve a térképet sem jött az a heurisztikus érzés, hogy jé ezt itt máshogy kellett volna.

Na de nézzük a kronológia szabályai szerint. Szombaton kicsivel több mint 7 km légvonaltáv várt rám, és egy kései indulás, a kellemes langy időre való tekintettel rövid ujjú felszerelésben vágtam neki, nem bántam meg. Egészen a nyolcas pontig eseménytelenül teltek a dolgok, ott aztán (feltételezhetően) besokalltam, és a kilences pont felé a kerülőt választottam, így utólag visszanézve igen csúnyán, de ha a részidőket nézem itt még nem szálltam el. De már csak három pontig tartott az öröm, a 13. pontnál baljós jelek mutatkoztak, amikre nem figyeltem eléggé. A nagy baki aztán a következő átmenetben ütött be. Pedig szerintem jó volt a tervem. Végig hosszában a fehér erdőn balra húzva a sarkáig, el balra a tisztás végéig, majd jobbra követve az egyes zöld töbör alakját, középtájt balra a tisztás felé kitérve. És megesküdnék hogy ezt is csináltam, és egyébként egy tisztáson is találtam magam, de hát jól látszik, hogy nem azon. Közel, de mégsem. És ami a legrosszabb, hogy bár megálltam, figyelmesen körbe néztem, mégsem tudtam helyre rakni magam. Így aztán 1-2 perc tanakodás után (fú, ez egyébként kegyetlen sok idő, ebből látszik hogy lassan kapcsolok) átfutottam a szemközti erdőig, onnan már direktbe betámadtam a pontot. A vége csak könnyű levezetés volt, a bénázás okozta pihenő miatt még egy tempós befutót is képes voltam produkálni. Így viszont a pálya közepéig tartott középmezőnyös helyezésemet (a 12. ponton még a 13. helyen álltam) szépen eljátszottam a két hibámmal, 76:53-as időmmel a 25 fős mezőny 20. helyét foglaltam el.

A másnapi pálya számomra már a "hosszútáv" besorolást jelentette a maga 9 és fél kilométerével. Tekintettel a korai indulásra inkább egy vékonyabb hosszú felsőt vettem, bár a hőérzetem 10 percenként változott a hú de melegem van, és az ez bizony nem a tavasz még hideg van érzés között. Ennek a második napnak a fő eseménye aztán rögtön indulás után be is következett. Pedig már az úton átfutva a tisztás rész innenső végéről egyértelműen láttam azt a zöld foltot amit támadópontnak szúrtam ki, csak azt nem fogtam fel borsónyi agyammal, hogy a pontom nem mellette, hanem mögötte van. Ekkora lúzerséget! Ott keringtem mint gólyafos a levegőben, míg végre rájöttem mi a szitu. A kettes előtt és a nyolcas felé menet még volt egy-egy komolyabb hiba, aztán a pálya további részében inkább csak apró megtorpanások és rossz útvonalválasztások jellemezték az amúgy szörnyen lassú mozgásomat. Pedig a 3. pont felé néztem az órám, abszolút nem kimerítően simán ötösökkel futottam az úton, de a borókában persze sokat szötymörögtem. Lassan mentek az átvágások, a folyosó-keresések, és párszor sajnos meg is kellett állnom tájékozódni is. A nyolcasnál egyébként az volt a fura, hogy minden jel arra utalt hogy a zöld erdőben futok, mint látszik az irány jó is volt csak kicsit délebben voltam, szörnyen meglepődtem mikor kiértem az útra. A kilences felé utólag itthon okoskodtam, hogy tán egy északabbra lévő útvonalvezetéssel jobban kihasználhattam volna a rendelkezésre álló erdőket, de egyébként látszik hogy így is folyamatosan haladtam, és a támadópont is biztos volt. A végén úgy érzetem magam mint akit megrágott és kiköpött az erdő, a sok bozótharctól szabályosan fájt a csíkosra mart alkarom. A végén 13 km-t írt ki az órám, a 115:42-es (fú de ciki) időmmel 21. lettem a vasárnapi 27 fős mezőnyből. Összesítésben a mindkét nap futott 21 fős mezőny 16. helyét foglaltam el, 84 percre az elsőtől, 32 perccel az utolsó előtt. Hát, nem a legsikeresebb versenyeim egyike volt :) de nem adom fel az álmom hogy eljön majd egyszer az én időm is!

Télnek vége, fuss el végre!

Mostan pedig onnantól folytatom, ahol az előzőt abbahagytam, és nem ígérem hogy az abban foglaltaknál sokkal több érdekességgel tudok szolgálni. De persze sosem lehet tudni mi lapul majd a sorok között...

A január hónap 21-ét követő része nem volt túl eseménydús, mindössze négy alkalommal sikerült a lakóhely környékén kisebb edzőfutásokat tartani. Ami biztató volt, hogy közepesnél kicsit nagyobb erőkifejtéssel is szép tempókat produkáltam. A február hideget hozott, ami nálam a "nem megyek ki futni ilyen hidegben, még mit nem!" állapotot váltja ki. De talán a fokozatos apává válás egyik mellékfolyamata, hogy az embernek megborul az értékrendje, így egyszer csak elhatároztam egy hétvégi teljesítménytúra lefutását. Ami nem csak azért vallott nagy bátorságra (hülyeségre, meggondolatlanságra, őrültségre) mert a 18 km-es távhoz nulla edzéssel kívántam nekivágni, hanem mert arra a hétvégére is farkasordító (tényleg jobban ordít a farkas ha alacsonyabb a hőmérséklet??) hideget jósoltak. És így is lett.

De azért nagy reményekkel telve keltem ki az ágyból február 11-én, és még a hőmérőn látott -16.4 fok sem vette el a kedvem. Egy gyors reggelit követően már ültünk is kocsiba Esztivel, és robogtunk Kincsesbánya felé, ahol a község nevét viselő teljesítménytúrát bonyolították. A rajtoltatási intervallum végére lőttül be az indulást, Eszti nagy pocakosan a 10km-es táv lesétálását tűzte ki célul, én pedig a közepes "20"-as táv futására neveztem. Az etap szerint 18 km várt rám 220 méter szintemelkedéssel. Induláskor, tíz óra előtt nem sokkal -8.5 fok volt, így amint várható volt a futás elején, ahogy kell, szépen összefagyott a szőr az orromban. Vicces, de szeretem ezt az érzést. Perverz?! A terep bőven el volt látva hóval, 10-25 cm közötti vastagság váltakozott, de köszönhetően annak hogy több száz teljesítménytúrázó elindult előttem, többnyire letaposott széles nyomokban tudtam futni. 

A cél előtt nem sokkal -
nem túl fáradtan, csak fájó térddel

Az első emelkedőt szépen finoman adagoltam, az azt követő viszonylag sík részen is lassan vettem fel a tervezett 6min/km átlagtempót. Az 5km-nél lévő első ellenőrzőpontra abszolút vidáman mosolyogva érkeztem meg, és mentem is tovább egy gyors igazolás után. A tó mellett egy másfél km-es pihentető betonos szakasz következett, majd 8.5km-nél a Gaja-szurdok bejáratánál ott várt a 2.sz.ep. Itt is gyorsan fordultam, ám a visszafelé vezető szakasz még szinte szűz volt, a reggeli 30-as távon indulók még nem értek el visszafelé úton idáig. Így persze nehezebb volt futni, plusz a szurdokból kimászás is lassított. De aztán 10.5 km-től ismét jött a kellemes rész, egészen a tó csücskéig 3 km hosszan. Itt beértem két futót, akik a 30-as távot nyomták, és egyáltalán nem látszottak fáradtabbnak mint én. Velük futottam a 3.sz. ep-ig (ami egyébként megegyezett az elsővel). Itt egy perces kényszermegálló következett, ami nem hiányzott, mert ahogy újra futásnak lendültem, elkezdett fájni a térdem oldala. Így sajnos a fiúk tempóját nem tudtam már tartani, egyedül kocogtam végig az egyenes aszfaltot. A cél előtt kicsivel Eszti várt fotóspózban (aminek meg is lett az eredménye), majd pár perc után begurultam az iskolába. A tényleges futott táv 17.22 km lett, 1:47-es idővel, így a 6 perces terv nem jött össze. De ettől függetlenül elégedett voltam, pár pohár tea és egy zsíros kenyér remekül regenerált, ráadásul sosem futottam még hóban és ilyen hidegben ennyit.

Ezután másfél hét csend következett, mozgás gyanánt legyalogoltunk egy rövid 18 km-es kéktúra szakaszt a következő hétvégén. Most szerdán pedig elruccantam az évadnyitó 3sz rendezvényre a Kiscelli-erdő szomszédságába. A tavalyi forgatókönyv ismétlődött, rajt a koleszból, a pálya az erdőben, a templom környékén, meg egy része a Bécsi út felé. A hosszú és rövid pálya egymás utáni lefutását választottam, bár ezt hívjuk inkább csak nagyon laza kocogásnak. A terep szörnyű volt: sáros, vizes, latyakos, néhol még havas esetleg jeges. A pontkihelyezések is követték az előző évi hagyományt: nem győztük a meredek emelkedőket fel és le. Én megúsztam esés nélkül, ám amit láttam és hallottam ... de hát kérem szépen, ezt lehet élvezni! Pont ezért jók a szerdai edzőversenyek: aki akarja komolyan veszi, aki akarja lazán, nincs nagy tét, nincsenek elvárások, ki-ki saját szájíze szerint.

Ma pedig egy szuper téli szezonzáró TTEV-n vettünk részt Esztivel a Vértesben, Gánt-bányatelepen. Ezen a terepen (térképen) már egyszer futottam tavaly a Spari kupán, Eszti akkor nem volt. Az időjárás most elég kettős volt: langyos - szinte tavaszi - napsütés vegyítve erős széllel. A leghosszabb ("A") pályát választottam, 7,5 km / 29 pont várt rám. Szokás szerint laza kocogást terveztem, és inkább a tájékozódásra gyúrtam. Ez ment is végig, sőt, az összes vértesi hosszú pályám közül most vétettem a legkevesebb hibát.  Ehhez persze az is hozzátartozott hogy egyszerű pályát kaptunk, egyszerű vonalvezetéssel, könnyen támadható pontokkal. 60-65 perc környékén terveztem a teljesítést, de a 16. és 19. pontok hibája végett 69 perce csúsztam. Az előbbi tévedésnél egyértelműen én voltam a hülye, de az utóbbinál fura volt a környék: abszolút nem érzékeltem a kettes zölddel jelölt részt ahol a pontnak lennie kellett volna. Bár ha nem húzok el  jobbra, akkor valószínű belebotlom a bójába. Összességében kellemes kocogás volt, és élveztem mind a 29 pont becserkészését is.

Egy hét és itt a Boróka-kupa. Remélem frissülnek a nevezések, gáz lenne ha a külföldi részvétel aránya ilyen magas maradna. Aki él és mozog jöjjön!