Túl a hatvanon

1996-ban teljesítettem először a Mátrabérc teljesítménytúrát, akkor, és azóta azt gondoltam hogy gyaloglásból untig elég ennyi, nem vágyom hosszabb távokra. Több mint másfél évtized elteltével megváltozott a véleményem, és nem bántam meg. Sőt, új távlatokat vélek felfedezni ...

Amikor a Mátrabérc teljesítésekről meséltem, gyakran jött a "logikus" visszakérdezés: "A Kinizsi 100-ast nem próbáltad?". Nem. Azt gondoltam (sőt mondtam is) hogy a 100 km már egészségtelen. Legalábbis nekem mindenképp. Aztán idén nyáron szóba jött, hogy két nagyon jó fej ismerősöm (Forgi és Attila) szervez egy 100 km-es teljesítménytúrát, Palóc Expedíció néven a Cserhátban. Tavaly debütáltak az első rendezéssel, nagy siker volt. Az ő személyük számomra különben is garancia arra, hogy profi lesz mind szervezés mind pedig a lebonyolítás. Így aztán augusztus elején egy hirtelen ötlettől vezérelve azt gondoltam: itt az alkalom, megpróbálom! Félig kocogva, félig túrázva, majd ahogy adja.

Ereszkedés Felsőpetény felé

Az indulásra aztán már komolyabb stratégia született: az első 40 km kocogva, minimális felszereléssel, aztán legalább egy óra pihenés, majd átváltás túrafelszerelésre, és a maradék 60 klasszikus túra stílusban. Negyed nyolckor indultam, kellemes hűvösben, nagyon jól esett a mozgás. Nem siettem, élveztem az ismeretlen tájat, és a kihívást, hogy 40 km vár rám (eddigi leghosszabb futásom 30 km volt). 25-ig jól ment minden, az ellenőrzőpontokon ettem-ittam, néha pihentem pár percet, de aztán kezdett nagyon meleg lenni, a Romhányi pont után a kitett meredek kaptatón (néhol jelentős aljnövényzettel) át kellett váltanom sétába. Aztán fent a hegyen ismét kocogtam, de a meleg egyre jobban terhelt. Végül 5 óra elteltével beértem Nézsára, 40 km-rel a hátam mögött. Izmaim rendben voltak, nem voltam kimerült, csak a kánikula terhelt le nagyon. Lemosakodtam, ettem, ittam, és egy fél óra passzív pihenőt utaltam ki magamnak. Aztán összekészülődtem a túrás szakaszra, és 2 óra körül, jó nagy hőségben nekiindultam. Fura volt, hogy most már olyan lassan mennek a kilométerek, de jó volt így. Csővár után Nógrádsáp felé viszont már elég durva fáradtságot éreztem, és azt, hogy hiába eszem akármit és akármennyit, hiába iszom folyamatosan, állandó éhség és szomjúság érzésem van. Galgagutáig elcammogtam, tudtam hogy ott találkozom az egyik szervezővel (az elején említett jó haver), és erősen gondolkodtam a feladáson, vagy valamiféle rövidítésen. De még szerencse hogy ez pont ott jutott eszembe, mert Attila rögtön mondta a megoldást: nevezzek át a 80-as távra. Gondoltam, 20 km-t még kipréselek magamból. Persze az tulajdonképp 25 volt, amiből az első 15 még világosban telt, pont szürkületre értem be Legéndre. Ott még tartottam egy hosszabb pihenőt, aztán egy fejlámpás utolsó 10 km után, 84 km kocogással-gyaloglással, 15 és negyed óra teljes idővel (ebből tényleges mozgás idő 12 és negyed óra) beértem a célba.

Persze sajnálom hogy nem lett meg a 100 km, de nem bánom. Jó érzés hogy a 85 után még egy jó vacsorát elfogyasztottam (a túra szervezői remek bográcsgulyásról gondoskodtak!), és még haza is tudtam vezetni éjszaka gond nélkül. Nem volt izomgörcs, nem volt végkimerültség, egyetlen "fájó pont" egy kétujjnyi vízhólyag a jobb talpamon. Így tehát az első komolyabb távú teljesítménytúrám tényleg jó emlékként marad meg. És hát persze tegyük hozzá, nem így lett volna mindez, ha az elmúlt években nem ismerem és szeretem meg a terepfutást.

A folytatás pedig nem kétséges: teljesítménytúrák, 30 vagy az feletti távok futva, 60 feletti távok kombi stílusban. Jövőre pedig Palóc 100, de tényleg!

A 80-as táv útvonala: Nézsa - Keszeg - Felsőpetény - Alsópetény - Romhány
- Kő-hegy - Nézsa - Csővár - Nógrádsáp - Galgaguta - Bercel - Nógrádkövesd -
Legénd - Kő-hegy - Nézsa