Bakonyi Pannon-kalandok

Emlékszem, eleinte mennyire féltem a számomra új terepektől, és mennyire azt gondoltam hogy sokkal-sokkal esélyesebb egy jó futásra az aki már ismeri az adott helyszínt. Mostanra bár teljesen megcáfoltam saját magam ezt az elméletet, mert persze hamar belátható : a helyismeret előny ugyan, de nem az egyetlen eszköz a jó futáshoz.

Aki legalább annyi ideje fut mint én, annak a fenti gondolat persze nem volt újdonság, de a régi tanítás szerint a triviális dolgokat kell leginkább kimondani (leírni). Na szóval, felkerekedtünk a kis családdal egy próba-hétvégére, hogy megtapasztaljuk hogyan viseli két és fél hónapos kis csemeténk az idegen helyszínt és az egész napos jövés-menéseket. Abszolút pozitív tapasztalattal távoztunk, pedig még csak azt sem mondhatom hogy minden körülmény tökéletesre sikeredett. A Pannon Tájfutó Napok pedig remek versenyt ígért, és azt is kaptunk.

Péntek délután Bakonybél környékén vághattunk le egy, a régi "Gigasprint"-hez hasonló rövid futást, 2 km körüli távval, és rövid, odafigyelős átmenetekkel a település környéki bokros domboldalakon. A térkép profi volt, így jó tájékozódással jót lehetett menni, az már indulás előtt tisztázódott bennem, hogy nem az effektív fizikai sebesség fog dönteni, hanem a fegyelmezettség. A teljesítés majdnem úgy sikerült ahogy terveztem, de az a majdnem egy több mint négy perces hiba volt, minek okán a harmadik helyet szereztem csak meg (három percre a győztes időtől).

Szombaton délelőtt tűző napsütésben Dudaron folytattuk, a felrakott térképminták alapján szintes terep és tiszta erdő ígérkezett. A 35Br mezőnynek 4,6 km légvonaltávot utaltak ki 200 m szinttel. Edzetlenségem okán itt sem a fizikai erőfölényben bíztam, közepes tempót de folyamatos futást terveztem. Csakúgy mint első nap, most is repülőrajt volt, indulás után pár méter múlva térképfelvétel, majd térképrajt. Régebben ezt nem szerettem, most kimondottan élveztem ezt a fajta indítást. Az első pont nem volt könnyű, persze kerülővel lehetett segíteni a dolgon, de én belevágtam irányba és nem hibáztam. Ezen felbuzdulva mentem tovább, szinte hibátlanul, már ami a pontfogást illeti, mert útvonalválasztásban sajnos hagytam kívánnivalót a pályában. Aztán a vége felé, csakúgy mint első nap ismét becsúszott egy nagy hiba, amit ismét elvitt 3-4 percet, így a végére 3:20 hátránnyal a negyedik helyen végeztem, összetettben tartva a harmadik helyezésemet.

Ez utóbbi adat az utolsó napi vadászrajt miatt volt fontos. Vasárnap is 4,6km km várt ránk, kevesebb szinttel, mint szombaton. Sajnos, a harmadik helyhez tekintélyes hátrány, 4 és fél perc párosult, amiből ahhoz hogy felfussak a második helyen előttem induló Herwigre, három percet kellett volna behoznom - ez szinte lehetetlen küldetésnek bizonyult. Pedig az első két pontra tökéletesen kezdtem, a másodikra nyertem is az átmenetet, de utána sajnos behibáztam a hármasra, ismét otthagyva másfél percet. Aztán jött egy rossz útvonalválasztás, majd meglódultam, de a vége felé a 15. pontból rossz irányba futottam ki, ami szintén elvett legalább egy értékes percet. Így tulajdonképp csak megőrizni tudtam a harmadik helyemet, de úgy hogy a harmadik napi versenyben külön a negyedik lettem. A harmadik nap nekem egyébként nehezebbnek tűnt mind fizikailag (a terep tagoltsága miatt), mind szellemileg (útvonalválasztások).

A végén persze örültem hogy felállhattam a dobogóra, még ha csak a legalsó fokára is. Bár három, önmagamhoz képest aránylag szép futás volt mögöttem, belül picit mégis mérges voltam. Mert szerintem ott lett volna simán egy jobb helyezés ebben, ha végig fegyelmezett tudok maradni. Az első két nap egyértelműen 1-1 átmeneten múlt csak a győzelem, az utolsó nap már több apróbb hibából tevődött össze. És persze az sem elhanyagolható tény, hogy a három nap összesen  15 (10, 3, 2) átmenetet nyertem, ilyen még az elmúlt majdnem négy éves pályafutásom alatt sosem volt. A végkövetkeztetés tehát most is az mint már oly sokszor: odafigyelés, fegyelmezettség, és inkább 5-10 másodperc idővesztés a térkép (átmenet, pont) kiolvasása miatt, mint több perc bukta a kapkodás miatt.

Mindeközben pedig, Eszti és Ádámka elindultak mindkét nap gyerekversenyén, hogy kicsi fiunk mennyire élvezte azt nem tudjuk, mert szinte végig aludt, de ez talán pont annak a jele hogy biztonságban (és jól) érezte magát Anyukára kötve az erdőben. A kapott különdíj pedig szép emlék lesz, köszönjük!