BUÉK Kupa, Hárs-hegy

Két hetet kellett várnom ismét egy futásra, és kigyógyulnom egy kis megfázásszerű betegségből, de mindkettő sikerült, így reggel 10kor a rajtban találtam magam. Eszti sajnos nem volt olyan szerencsés a gyógyulással mint én, így ő csak a fotós szerepét vállalta fel.

Istivel találkoztunk a rajtban, roppant örömömre szolgált amikor elárulta hogy 5km alatt van a pálya :) aztán később Eszti felkiáltott hogy "hú de szívás a 9-10 átmenet! Na más sem kellett, rögtön mondtam hogy tegyenek hozzá valami biztatást is mert menten elásom magam. Istinek még volt egy kijelentése: "az edzőverseny azért is jó, mert hozhat váratlan meglepetéseket", na emiatt is izgultam, bár igazából a verseny végén meg kellett volna kérdeznem mire gondolt, mert tulajdonképp nem találkoztam ilyen szituval.

Na szóval, öntevékenyen nekivágtam, és nyílegyenesen belefutottam az áthatolhatatlan dzsuvás szúrós átkozott derékig-elnyelős tüskés mély akármibe a távvezeték alatt. Grrrrrr. Elmondtam egy szép lírai verset a környék jellegzetességeit kiemelve, majd rükverc, és kerülővel futottam ez egyesre, ahol Eszti várt egy lesifotóval.

A kettes-hármas nem volt gond, beleestem a pontokba, a négyesre volt egy szép tervem: azt gyakoroltam, hogy elképzeltem még ez előző ponton magam előtt a négyes pontot a domborzatban, hogy hol is fogom keresni, leengedtem a térképet és úgy futottam, csak a terepet néztem. Egészen közel jutottam, pár métert kellett csak felfelé korrigálnom.

Az ötösön is kaptam egy fotót Esztitől, majd egy jó hosszú átmenet következett, a hatos könnyű volt, ráadásul egy eltévedt futó is jött velem szemben és pont oda tartott, szóval megerősítést is kaptam. A hetes adta magát, a nyolcasra is a négyeséhez hasonló technikával mentem, és megint egész közel, de ismét picit alatta találtam magam. Úgy látszik, kicsit lefelé húzok.

A kilencesre is hosszú volt az út, végül azt választottam hogy egy jó darabig a gerincen az úton nyomtam felfelé, majd oldalazással-szinttartással fogtam a pontot. Aztán itt beugrott hogy a 9-10-re azt mondták Esztiék hogy gáz. Szerencsére nem kapott el a pánik, magabiztosan leszámolva a gerinceket, hamar a pontnál voltam. A 11-es pontot nem közvetlen irányba fogtam az útvillából, hanem a növényzethatárt használtam párhuzamos tartásra és úgy északra nyomultam. Egy srác átfutott előttem, Ő kicsit előbb kereste a pontot, ez enyhén engem is lelassított, de aztán felnéztem és ott volt (az építmény mellett) ahol vártam.

A 12-es pontig lazultam :) mivel a srác gyors volt, a pont meg könnyű, szélárnyékban mentem. A pontnál elengedtem hadd menjen, aztán nekivágtam ismét egyedül a lejtőnek. Tudtam már hol fogom átvágni magam a dzsuvás nyiladékon, onnan meg már felülnézetből üvöltött a pont. Érdekes, a srác később ért oda. A szimbolon szerencsére megnéztem a 14-est, hogy alul lesz a híd alatt, érdekes szitu volt, még nem ismertem ezt az átjárót :) Eszti már ott várt a fényképezőgéppel :)

Az utolsó két pont nem volt agymunka, igyekeztem futni, jó lett volna a srácot megelőzni, de kegyetlen gyors puska lábai voltak, így ő ért előbb célba. No sebaj, azért a végén kisprinteltem magam.

Összességében nagyon szuper pálya volt, mivel eleve nem futottam gyorsan, az egyesnél elment két-három percem, a két nagy emelkedőn sétáltam, így a vége 57:45 lett, de sokkal jobban örültem hogy komoly hiba nélkül. mentem végig. Szintén nagyon jó volt hogy sikerült ez a domborzatos-elképzelősdi, ha ezt jól kigyakorlom, sokat segíthet majd szerintem.

No és még egy adalék: egy régebbi bejegyzésben panaszkodtam, hogy versenyek után mindig elfelejtem a pályát, merre mentem, a részleteket. Nos: ezt a bejegyzést úgy írtam, hogy verseny után elraktam a térképet, és nem vettem azóta elő :) Otthon még Esztinek felmondtam a pályát fejből, persze tudott olyat kérdezni amire nem tudtam a választ, szóval azért nem kaptam tőle ötöst :)

Szuper verseny volt, tökéletes évzáró futás, jól éreztem magam, köszönet a rendezőknek!

Kalandos pályákban, eldugott bójákban és dobogóban gazdag Boldog Új Esztendőt kívánok minden kedves tájfutó szaktársnak! :)

Egérke tudja merre kell menni!

Mit tegyen az ember ha éppen hiányában van a versenyeknek de még csak az edzőfutásnak is? Hát például válogasson és nézegessen térképeket, az egy nagyon jó móka. Nálam még nem releváns, mert az eddig összegyűlt 25 térképemet nem tudnám túl sokféle módon sorba rakni, de Esztinél épp most zajlott a "nagy térképválogatás", melynek keretében előkerült több száz (talán több is mint ezer?) tájfutótérkép, a világ minden tájáról, mindenféle versenyekről az elmúlt 12 évet felölelően.

És mit találtam az egyik térkép szélén? Mintegy misztikus jelként, az univerzum erőinek üzenete számomra: egy kis rajzocska került elő, melynek szereplői mintegy megszemélyesítésként utaltak ránk, és hogy milyen helyzetbe kerülnénk ha létezne olyan verseny hogy páros tájfutás :) na jó, mentségemre legyen mondva, hogy ilyen nagy testtel és barna bundával nehezebben megy a mozgás :)

(információ: a kép egy osztrák térkép oldaláról került elő)

Téli edzőfutás Gánton

Öten zötykölődtünk az autóban, Eszti anyukája, Eszti, Isti, Peti én én. A bicskei lefordulás után kicsit csöpögni kezdett az eső, de egyébként el voltunk kényeztetve a 6-8 fokkal rendesen.

Én dugókára készültem, de aztán végül bója-érintős saját-időmérős futás lett a vége, ami talán - így utólag visszagondolva - nem is baj. Az viszont annál inkább probléma volt, hogy jelentősebb koncepció nélkül indultam neki, egyetlen tervem az volt hogy megpróbálom a térképolvasásra szánt idő mennyiségét csökkenteni. De egyébként nem hajtottam magam - sem fizikailag sem szellemileg.

A 6km-es pályát beszélte rám Eszti (nehogymá' csak a hegy körül fussak, há' az piskóta), és előtte is indultam 10 perccel reménykedve hogy nem ér be (hehe, én kis naív). A 106-osig nem is volt gond, utána viszont nagyon benéztem a dolgokat: a pontozott jelleghatár nagyon félrevitt. A 108-as környékén utolért Péter (asszem 3 perccel indult később, de hát ugye neki kicsit erősebb a lába...), pár ponton együtt csalingáztunk, köztük a 111-esnél aminél szintén nagyon jobbra húzott a lábam. A 112-nél előbb rohantam le, de utána könnyű volt korrigálni, Péter ügyesebb volt neki hamarabb meglett. A 113-ra jó volt a terv, csak nehéz volt a zöld közötti átjárót megtalálni, na és ott láttam utoljára Pétert magam mögött.

A 114-re a terv az volt, hogy az alatta lévő oszlopot használom támadópontnak, meg is láttam hamar, el is indultam felfelé de a pont sehol. Kicsit nézelődtem még, közben jött Eszti, aki - de ezen nem lepődünk meg - ráesett arra a pontra, ami melett 2 méterrel mentem el nem sokkal azelőtt. Áááááá. A 115-ös után megpróbáltam kicsit ügyeskedni, elsprinteltem Eszti melett a dózerúton, és jó előre megnéztem hol lesz a kövi pont, a terv az volt hogy a háznál majd kicsit jobbra húzok az oldalba, de a sprint okozta energiefelvétel kikapcsolta az agyi működésemet, és ehelyett az onnan 100 méterre lévő tisztáson találtam magam. Na gondoltam, Eszti egy ilyen hibát látva ezek után megkérdőjelezi hogy eddig biztosan segítség nélkül mentem-e végig a pályákon :)

Utána már nem volt gond, lazán bekocogtam a célba, Eszti nagyon nagyon szuper fotót csinált rólam az uccsó ponton.

Tapasztalat: bár nem egy verseny volt, csak egy edzés, tényleg kicsit alulmotivált voltam, és ismét előjöttek a nagyon gyermeteg térképolvasási hibák, ez elkeserítő. A teljes menetidő ezen a könnyű pályán 68 perc lett, ami nem annyira elkeserítő 4 darab 1-2 perces keverést is beleértve, de ettől még nagyon nagyon elégedetlen vagyok magammal. Na majd talán ha kiengesztelődöm, másképp látom ...

Tornatermi szerda - második felvonás

Sejtettem hogy a második jobb lesz mint az első, bizonyos szempontból így is lett, de igazából nehéz volt összehasonlítani a két edzést.

Múlt héten a térképes feladat tett be a legjobban, és az most nem volt. Volt helyette medicinlabda dobálás, na az tutira bejött, de hát mindenkinek az jön be ami megy :) hehe. A futással most sem volt gond, sem a többi lábat nyúzó gyakorlattal. Pedig a zsámolyos ugrálás elsőre picit megijesztett.

Komolyan, ami a legszűkebb keresztmetszet volt az egész edzés alatt (és tágabb értelemben az egész életemben), az az izzadás. Ami ugyan marha egészséges, de amikor literszám jön mindenhonnan a víz, miközben másnak egy fél csepp sem buggyan ki a homlokán ... no az már döfi. Csípte a szemem, csúszott tőle a kezem, az alattam összegyűlt tócsákban meg a lábam csúszott ... kész görög tragédiává vált az edzés második felére.

Az egész edzés után már abszolút semmi olyan utóhatás nem volt mint egy hete, sem izomláz sem nehezen mozgó végtagok. Pont Petivel beszélgettük - aki most próbálta ki elsőre - hogy Kova nagyon jól elosztotta a gyakorlatokat az izomcsoportok között, minden egyformán dolgozott. Kíváncsi leszek a jövő hetire, ami idén az utolsó, és megint térképes feladat lesz ... nem is akármilyen :)

Tornatermi edzés - jajj de fáj!

Kicsit még mindig szomorú vagyok hogy véget ért a "szezon", de a lógó orr persze nem old meg semmit. Jövőre már KTK-s leszek, és így kézenfekvő ötlet volt hogy elmenjek és kipróbáljak egy tornatermi edzést is az egyesület tagjaival.

Eszti már volt múlt héten, és csupa jót mesélt :) akkor én nem értem rá, de most már igen. Kovát, aki az edzést tartotta már látásból ismertem, aztán ott volt még Ancsa és Zsuzsi ismerősként, Eriknek pedig csak a nevét láttam az F35-ös eredménylistán előtte-utánam. Amúgy meg a csoportban lévők kora átfogott majd három évtizedet, összesen (ha jól emlékszem) tízen futkároztunk a tornateremben.

Abszolút semmi elképzelésem nem volt mi is vár rám, sosem sportoltam még szervezett keretek között. Eszti ugyan mesélte hogy lesz kis futás, némi gimnasztika, de hát ugye a mese mindig rózsaszínebb :) Kis kosárlabdával kezdtünk, ami érdekes volt, 20 éve játszottam utoljára, semmi emlékem nem volt már, örültem hogy a labda nem esik ki a kezemből. Aztán jött a futás, mindenfélével fűszerezve, az ment, a lábammal nincs gond.

Erik egy remek feladatot hozott, egy tájfutó térkép egy részletét kellett megjegyezni, végigmenni egy akadálypályán, majd a végén megkeresni és azonosítani a részletet. Na, ez a feladat a végére beadta a mattot. Amúgy jó kis feladat, és élveztem is, már amikor meghallottam lelkes lettem. Ugrálás pad mentén oda-vissza páros lábbal, pipa. 6 fekvőtámasz ... hmm. Dobbantás és átkelés a szekrényen, pipa. Felülések, so-so. Páros lábbal ugrálás zsámolyok között, pipa. Kis hátizom gyakorlat hason fekve, na ez új volt. Aztán meg jött az észmunka.

Eleinte nem is volt gond, de a második kör után már komoly állóképességben jelentkező problémáim voltak :) egy kicsit javította Kova a felülésem is, "mielőtt eltöröm a nyakam" - mondta. A fizikai fáradtság aztán az agyamat is megtámadta, nehezen ment a térképre koncentrálás. A negyedik körnél már remegett a kezem a fekvőtámasznál, és már kevésbé gyors tempóval ment a visszafutás is. Két körrel később már annyira ziháltam, hogy netovább, ráadásul a parkettán a saját izzadtságomon csúsztam meg :) a 6 fekvőtámasz helyett már 4 is alig ment, az utolsó kör pedig egy örökkévalóságnak tűnt.

Alapvetően tök jó ez a gyakorlat, mert aközben kell gondolkodni, miközben folyamatosan használom el az energiámat. Tökéletesen szimulálva a terepen futás közben fennálló szituációt. Persze, ilyenkor látszik hogy bár azt gondolom, nincs gond az állóképességemmel, de lám, még is van.

Olyan szinten elfáradtam, hogy azt el sem tudom mondani. Harmatos gyenge virágszál módjára vártam volna a megváltást, helyette még jött egy kis nyújtás, és a végén egy kis "szadi" még a karizmoknak. Aztán az "egészségetekre" után következő kosárlabdázást ugyan megpróbáltam, de már nem vittek a lábaim. Így törölközőbe fojtottam a bánatom.

Másnap teljes hadirokkantként éltem, fájt a vállam, a hátam, a belső combizmom, és olyan általánosan gyengének éreztem magam. Visszagondolva az edzésre, hogy egy tízéves kislány minden megerőltetés nélkül 12 kört ment az akadálypályán amikor én csak nyolcat ... :( hjajj, azt hiszem ez nem is igényel több magyarázatot :)

Akárhogy is, de ez jó példa volt arra, hogy 1 óra alatt mennyire jól le lehet fárasztani magam, és végtére is nagyon jól esett. Még akkor is ha komolyabban elkeserítő volt a rossz teljesítményem. Minden szerdán lesz ilyen móka, a tavaszi futásokig elég sok, igyekszem becsülettel eljárni mindegyikre, és kíváncsi leszek, két hónap múlva miként írok majd a szerda délutáni élményeimről :)

Őszi Boróka kupa 2008 - tökéletes szezonzárás

Elérkezett az idei év utolsó versenye, nekilendültünk hát hogy fogcsikorgató hidegben, hózápor közeli időjárási körülmények között megküzdjünk a borókalabirintussal.

Lefelé Péter velünk tartott, és útközben elmesélte hogy nemrég erre járva végzett egy kis terepfelmérést :) hm., micsoda lelkesedés, gondoltam magamban. Én mindössze annyit tettem a siker érdekében, hogy Eszti segítségével egy régebbi pályán megpróbáltam útvonalat tervezni, majd azt kielemeztük. Ebből az látszott, hogy ami igazán nagy segítség lesz, az a sok jelleghatár, illetve maga a növényzetrajz.

Két és fél hónapja, Táborfalván ugyebár csúfos vereséget szenvedtem a borókástól, így nagy motiváció volt bennem a szépítésre. Ugyanakkor izgultam, ez a bokros-töbrös buli sajnos nem az erősségem. A VK-ban a befizetésre várakozva már a félig kockára fagyás esete forgott fent, sürgött a sok nép, volt aki lenge kora őszi, volt aki komoly téli ruhákban melegített be a futás előtt. Kis csapatunkból Eszti és Anyukája korán indult, így hamar elhagyták a "bázist", mi Péterrel még maradtunk, aztán kis idő múlva ő is lelépett, így egymagam maradtam és igyekeztem átszellemülni a futásra.

Eszti tanácsára hallgatva nem öltöztem túl magam (micsoda gáz volt szerdán is!), 25 perccel nullidő előtt elkezdtem kikocogni a rajtba. Sok időm volt, még kicsit fel-alá futkároztam, és próbáltam összeszedni a gondolataim. Cudar hideg volt, de reméltem hogy mihelyst elkezdek futni, már jobb lesz. Pitty-pitty, belépés, és kaptam egy percet térképnézegetni is (ezt úúúúúgy szeretem!).

Bátor indítást terveztem, nem ragaszkodtam az úthoz, és a friss ültetés végén hamar megtaláltam a borókásban a folyosót is. A végét kicsit túlfutottam, de az úthoz érve visszakorrigáltam. A kettesnél kicsit megzavart a kúp melletti töbör, de aztán csak meglett a pont a gerinc oldalában. A hármasnál túl kellett futnom az útra, és másik folyosót használni, mert nem találtam átjárót. A négyessel nem volt gond, az ötösnél viszont egy kúppal túlfutottam, egy srác segített amint láttam honnan fut ki. Ez jól jött, így csak max. egy perc veszett el.

Szerencsére hamar átmelegedtem, így se nem fáztam, se nem volt melegem. A pályán aránylag kevesen voltak, így csakis saját döntéseimet követtem, és ez jól jött. Igyekeztem támadópontokat találni és onnan pontot fogni, ez jót tett, folyamatosan tudtam kontrollálni hol vagyok. Egyszóval: jól ment, és ez örömmel, valamint lelkesedéssel töltött el.

5-8 között nem volt gond, a 8-9 egy hosszú átmenet volt, indulásnál viszont már jött a fáradtság, kénytelen voltam kicsit lassítani hogy levegőt is kapjak. A 9. ponthoz a magas meredek kúp volt a támadópont, bejött. 10. ponttal nem volt gond, a 11. felé inkább kurflit választottam, nem mertem a borókáson direktben átmenni. 13,14,15 jött könnyen, aztán a 16-os felé először az utat, majd erdőt néztem ki (derékszög), de aztán arra gondoltam, végre most már lehetnék kicsit "profibb" és átvágtam az ültetés szélét követve.

A 16-17 között viszont nem úsztam meg, nagyon nehéz volt haladni, így próbáltam ültetési irányba futni, ez viszont plusz időt jelentett. Meg hát már fáradtam is. Folyamatosan néztem az órámat, szerettem volna 70 percen belül lenni, így igyekeztem haladni. Csupán a plusz hangulat kedvéért egy kis hóesés is fűszerezte a pályát. Az ültetés végétől könnyű volt, a 17. adta magát a tisztásnál. A 18. is könnyen meglett a kis kúp és előtte a töbör segítségével, majd utolsó erőmmel sprintelni kezdtem a befutó felé.

Mint a képen is látszik elég szenvedő arccal értem célba, a befutón annyira ziháltam hogy már az tényleg nagyon a vége volt (enyém lett a leggyorsabb befutó-cél szakasz a részidős eredmények szerint, hihihi, nyugdíjasöröm). A vége 71 perc és 3 másodperc lett, 6200 méteren, aminek nagyon örültem. Még az eszméletlen fáradtság mellett is :)

Összességében nagyon jó futás volt, nagyon feldobott hogy komolyabb hiba vagy keverés nélkül sikerült beérnem, saját elvárásaimnak megfelelő idő alatt. Amíg nem edzek és nem tudok jobban futni, addig jobb időt nem is várhatok, ez egyértelmű. A tájékozódásom viszont kezd stabilabb és fegyelmezettebb lenni, a mai nap nagyszerűsége a támadópontok használata volt, ami eddig tudatosan nem sikerült.

Egyszóval: fantasztikus szezonzárás volt, jobbat nem is kívánhattam volna! Mikor lesz már 2009 március? :)

Link to RouteGadget

(Eszti képei egy csomó befutóról itt találhatók.)

I. Vakondok Kupa - séta a Martinovics-hegyen

A szerda megint hamar érkezett, most magával hozva azt a hírt is, hogy a szezon utolsó 3.sz versenyére mehetek, még egy Boróka-kupa és vége a 2008-as tájfutó verseny szezonnak. Ezt most úgy írom mintha legalább is már 10 éve tájfutnék, pedig jól nem :)

Cudar hideg idő köszöntött ránk, a kocsi is 7 fokot írt ki mikor kiszálltam, már az eggyel vastagabb futónadrág volt rajtam, felül viszont nem nagyon tudtam eldönteni a helyes összetételt, megszólalt a vészcsengő hogy fázni fogok, így a futópólóra rákerült egy thermo hosszú ujjú bicós felső. Na, ez hiba volt. Eszti mindig mondogatja hogy a futásban átmelegszem majd, ne öltözzek túl, és milyen igaza van ... hát, jól befűtöttem, és ennek kárát is láttam.

Már megint elsőként értem oda a rajthoz, de a fiúk ügyesek voltak, már kint volt a pálya, mondták is hogy indulhatok. Befizettem, bemelegítettem, dugóka-törlés, térkép átvétel, start-dugás, és indulás. A Martinovics-hegyen még sosem voltam, de ennek ellenére aránylag kevés forgatással meglett a rajt és az 1. pont, loholtam is az irányába, és jó hamar oda is értem. Tudtam hogy zsírkréta lesz, meg is láttam a bóját, ott lógott a kréta is ... csak épp az nem volt a kezemben, amire firkálhattam volna :) na ja, most mondhatjuk hogy "ez sem lesz hülyébb" vagy hogy "utálom a nem-dugókás futásokat" vagy inkább hogy "szoknom kell még hogy versenykartont kérjek". Akárhogy is, jót röhögtem magamon, hogy már megint egy baki. Jelöltem a térkép hátuljára, aztán uzsgyi ... grrrr. Lefelé, meredeken, csúszva, kapaszkodva.

A rajthoz érve megkérdeztem a szervezők közül egy srácot, hogy érdemes-e szögest vennem. Á-nem-kell-elég-az-edző-is-nem-vészes-a-pálya, jött a válasz. A fenéket nem :) hú de bosszankodtam azon a lejtőn. Aztán még a kettes előtt a még meredekebben, beleakadtam valami nyavalyás drótba, konkrétan mint nyuszi a csapdában, nem tudtam mozdulni. Az 50 fokos lejtőn egyensúlyozva próbáltam kibogozni magam a drótból, mire sikerült persze már jól elszakította a zoknimat, és kiharapott egy darab bőrt a lábfejemből a szemét huzal. Mindezt úgy, hogy már láttam a következő bóját is.

A kettes után még le, aztán ugyanazon a meredeken két ponton át fel. Mire visszaértem a felső útra, totál kiizzadtam a túlöltözéstől, és elegem is lett :) a karton hiánya, a zsírkrétázás (amikből alig egyik-másik fogott csak rendesen), és a cipő miatti bénázás betett. Szóval a pálya későbbi részére a laza séta, kellemes délutáni kocogás, körbe-körbe nézelődés volt a jellemző :) jól megismertem a terepet.

A bóják jó része messziről látható volt, sőt, volt néhány pont-pár, melynek első tagjától már a második is látszott. Az élvezet növelése céljából volt egy pontbegyűjtő rész, ott még jól rá is kurfliztam (nem körbe mentem ahogy a kifutási irány szerint logikus lett volna). A végén a 24-25 átmenetnél szerintem a leglogikusabb/leggyorsabb a célon/rajton keresztüli átfutás lett volna, de az snassz, úgyhogy jó nagyot kerültem, hogy diadalmasan hosszú sprinttel a széles úton fejezhessem be a pályát :)

Egyszóval, kellemes ősz délutáni parklátogatást tettem fővárosunk egy kis zöld szigetében, a fák oázisában, narancssárga kis útjelzők által kijelölt ösvényeken bandukoltam, szórakozásként fák közé ugráltam, mindeközben színes zsírkrétákkal firkálgattam egy térkép hátulját. Megérte :)

Velence - 2.nap, a Verseny

Kicsit fáradtabban mint szombaton, de töretlen lelkesedéssel érkeztünk a sportcsarnokba, ahová úgy hömpölyögtek be az emberek (3500 fő, két darab két méter széles ajtó, lehet számolni...) mint egy szezonvégi 70%-os leértékelésre a cipőboltba. Mi is gyorsan foglaltunk helyet a lelátón, aztán irány a tízméteres sorban állás a WC-hez :) hát volt egy hangulata a helynek.

Eszti anyukája korán ment, mi utána még háromnegyed órával, így kikísértük őt, kattant pár fotó, aztán mentünk vissza öltözködni, és bemelegíteni. Tényleg izgultam. Előző nap még nézegettem egy két évvel ezelőtti verseny térképét, csak hogy nagyjából képbe legyek. De persze ez inkább csak illúzió volt :) nyilván nem jegyzem meg Velence 2180 sikátorát fél nap alatt :)

A rajt előtt sajnos nem hagytam magamnak szokás szerint "átszellemülésre" időt, ez kicsit zavart is, így be kellett érnem azzal a 3-4 perccel amíg a check-point-ból a start-point-ba értem. Persze megint repülő volt...

Eszti jótanácsa az volt, hogy próbáljak majd visszafele gondolkodni: megnézni a kövi pontot, oda hogyan jutok, és kvázi visszafelé megtervezni az útvonalat. Ezt az eszembe tartottam, bár kételkedtem benne, hogy képes leszek rá. A másik dolog a táv volt: 9300m, légvonalban. Soha nem futottam még ennyit, főleg nem versenyen. Féltem, hogy befáradok. A terv az volt, hogy próbálok 70%-on menni, és néha ha lesz lehetőség, belesprintelek egy kicsit, a végét pedig majd nyomom ahogy bírom.

Óra csippant, indultam, és majd hanyatt estem amikor láttam hogy milyen hosszú az első átmenet. Próbáltam "lefényképezni" az agyammal a térképet, hidakat keresni (a csatornákon való átkelést tekintettem a legkritikusabbnak), illetőleg ügyelni arra, hogy a cikázásokkal, kerülőkkel ne kerüljek messze a légvonaltól.

Nagyon megörültem, mikor az egyesre elsőre, hiba nélül, állandó tempóval, megállás nélkül odaértem. Persze adott egy kis önbizalmat, de továbbra is igyekeztem fegyelmezett maradni.

Egészen a hatosig bazi nagy átmeneteim voltak, és bár "könnyűnek" tartottam a pontokat, mivel nagy távolságokról volt szó, egyrészt figyelni kellett magára a futásra is, másrészt pedig arra hogy agyilag végig ott legyek, ne veszítsem el a fonalat.

Mit mondjak, volt egy hangulata annak ahogy a turisták között cikáztam :) amikor beszéltünk róla előző napokban hogy majd lökdösni kell őket, meg manőverezni, viccesen hangzott, de mikor mindez átment valóságba :) igyekeztem azért finom lenni, inkább nagyobbakat kerültem, lassítottam. Aztán később már bátrabbá váltam, sőt rájöttem hogy különböző hangjelzésekkel még figyelmeztetni is lehet őket - ettől persze még halálra ijednek, de legalább nem estek el :) szegények, eljönnek Velencébe, romantika, séta a sikátorokban, aztán belecsöppennek egy ilyen versenybe...

Aztán a hetes után értem be a sűrűbe, itt már azért lassult a tempó, sok volt a kanyar, de szerencsére nagy megállásokat nem kellett végeznem, ha térképet néztem is kocogtam közben. A legkomolyabb gondolkodást a 13-14 jelentette, attól féltem is. Addigra már azért fáradtam, lábilag-agyilag egyaránt. De meglett, sikeresen az is.

Indulásnál másfél órát tűztem ki célul, úgy éreztem, az reális lesz. A 17.-nél láttam, hogy alig több mint egy óránál tartok, na ennek megörültem, és kicsit belehúztam. Gondoltam beleférek a 70 percbe. A 20. után kivágtam a főútra, ott már nyomtam is, és így lett a vége 1:16, ami saját elvárásaimnak abszolút megfelelt. Egészen örültem. Eszti várt a célban és fotózott is, így lett pár kép szenvedéseim utolsó métereiről :)

Futás közben kétszer is beszúrt már megint az oldalam, de szerencsére kis lassítással megoldható volt a probléma. Sosem futottam még 10km-t, egyfolytában, nagyon örültem hogy így bírtam. (Eszti is meglepődött amikor meglátott másfél órán belül) Tervezési és navigációs gondjaim nem voltak, utólag visszanézve a térképet nem tűnt bonyolultnak a pálya, és talán túl nagy felesleges kurflit sem tettem.

A végeredmény egy 43. hely lett a 71 indulóból, ami hasonlóan a szombatihoz a középmezőny vége. A tervezett 35-36 hely sajnos sokkal nem sikerült, ha néha belehúzok is max. 1-2 percet nyerek, ahhoz pedig sokkal több kellett volna.

Tapasztalat: úgy vélem, most már túl a 20. futásomon (milyen nevetségesen kicsi szám), stabilizálódni kezd a végrehajtás. Ezt a fegyelmezettséget, amit itt produkáltam kell minimum szintnek tekintenem, és edzeni ahhoz, hogy gyorsabb lehessek.

Egy érdekesség: a verseny után egy órával egy pizza mellett berajzolgattuk a pályákat. Eszti mindenre emlékezett, én viszont egy csomó átmenetre csak homályosan, vagy abszolút nem. Egyszerűen elfelejtem merre jártam, ez más versenyeken is volt már így 1-2 átmenettel. Miért?

Prológ: külön tisztelet és elismerés Esztinek, aki 2006 után másodszorra is elhozta a női 'A' mezőny első díját! 7 másodperccel! Ezért nem szabad sosem leengedni...

Velence - 1.nap

Idén nyáron még nem gondoltam volna, hogy ősszel Velencében sétálhatok majd, pizzát ehetek és cappuccinót ihatok, mindezt pedig egy tájfutóverseny után. Aztán hopp, derültégből-villámcsapás :) na ennyit a megvanírva-a-sorsunk elméletről :) de ne rohanjunk ennyire előre, nézzük szép sorban...

Eszti már mesélt Velencéről, és megfogott az ötlet nagyon: a sikátorok között futni, cikázni a hömpölygő turista-tömegben. Jó ötletnek tűnt, így eldöntöttük hogy idén is megyünk. Mivel már voltam Velencében, némi kép kialakult előttem arról milyen is lesz, de azért izgultam rendesen.

Mestrében volt szállásunk, reggel bebuszoztunk Velencébe, majd Murano körbesétálása után a VK-ban kötöttünk ki. Nem volt nagy tömeg, ez ugye még csak az ismerkedő futás napja volt. Csekkoltunk, aztán elmentünk még egy kis kalóriabegyűjtésre a futás előtt. Mindannyian (Eszti anyukája, Eszti és én is) nullidő után nem sokkal indultunk, szóval igyekeztünk ki a rajtba.

Én az MM1-t választottam, ami 4,5km-t jelentett. Ennyit már futottam, így aztán aképp gondolkodtam hogy a tájékozódás lesz a figyelmem fő tárgya, az izmok most már azért csak működnek maguktól is :) a rajt érdekes volt, egy konyhai falióra mutatta az időt, és eleve az egész rajthelyet a nullidő előtt másfél perccel tákolták össze :)

Repzis rajt volt (jobban szeretem az egyperceset), még a térkép felemelése előtt tisztáztam magamban merre állok, mit látok. Láttam hogy merre futnak ki az emberek, így azt gondoltam az egyes pontig rendezhetem soraimat. Óra csippant, én futásnak lendültem, és szerencsére sikerült gyorsan feldolgozni a térkép tartalmát, hipp-hopp az egyesen találtam magamat. Aztán ahogy néztem a térképet láttam hogy egyszerű a pálya, így minél inkább igyekeztem a futásra koncentrálni. De mint tudjuk, az izmaim teljesítőképessége véges :)

Végig futottam, kb. 80%-on, a végén próbáltam még belerakni, de nagyon beszúrt az oldalam, így félig nyűszítve értem a célba. Úgy éreztem jó időt jöttem, az én órám 32 percet mutatott, de a lapomra mégis 36 került. Ezt nem nagyon értettem. Aztán persze később kiderült, hogy 3:30-cal többet mutatott mindenkinek :)

Menet közben nem volt keverés, mindig sikerült pikk-pakk eldönteni merre menjek, nem kellett megállnom vagy megtorpannom, a pontérintés után már futottam is tovább. Volt lehetőségem egy-egy sprint-versenyre is másokkal, kétszer is előfordult hogy ők térképnézegetés miatt maradtak le.

Utólag visszanézve a pályát látszott hogy volt két rossz döntésem: az 5-6 átmenetet kerülővel csináltam, ez biztos volt vagy fél perc. Illetve a 19-től a célig sokan az egyesen át futottak be, én viszont lent mentem. Hát ez vitatható, talán 5-10 másodperccel gyorsabb lett volna a felső út.

Ez a teljesítmény a középmezőny végére, azaz a 42. helyre lett elég a 70 indulóból. Kicsit elégedetlen voltam, szerettem volna pont a felénél lenni.

A verseny után persze beindultak a fogaskerekek, mi lesz majd másnap :) tudtam (és Eszti is mondta), hogy azért a nagy pálya sokkal komolyabb lesz, bent a sűrűben. Ahhoz képest ez a mai nap csak "gyerekjáték" volt. Szóval tovább izgultam, és nagyon vártam a vasárnap 11 órát :)

Eszti kérésére (ami a második napi blog megjegyzései között olvasható) íme egy kép Anyukája befutójáról! :)

Vérmező kupa

Ismét egy szerda, ismét egy lehetőség a futásra, és idén, sőt egész tájfutó pályafutásom alatt (hihihi) első alkalommal igazán "hidegben". Azért megkockáztattam még a rövidújjut, és nem bántam meg.

Bár pesti gyerek vagyok, de a Vérmező is egy olyan hely, amiről csak hallottam, de még nem jártam ott. Így legalább egy kicsi izgalmat reméltem, mégis csak "ismeretlen terep". Az izgalom elmaradt, mert így az ősz derekán, falevelek és nyüzsgő embertömegek hiányában a pálya teljesen átlátható volt, szinte bójától bójáig.

Több kategória volt, egyelőre még nem mertem belevágni az olyan kuriózumokba mint például a "csak növényzet" (amit Eszti megfutott), ezért a sokpontos pályát választottam, ami 2,6km-t és 20 pontot jelentett. Kis ugrabugra és átmelegedés után elsőként vágtam neki. Szúróka volt és pontsorszám a térképen - egyiket sem kedvelem :)

Nagy agymunka tényleg nem kellett, a tájolóra sem pilláztam rá, és minden pont rögtön szembe jött. Éppen ezért igyekeztem a futásra koncentrálni, azaz hogy a mozgásom és a levegővételem is kiegyensúlyozott legyen. Ezt sikerült is tartani a pálya végéig, a lábammal sem volt gond, és zihálásba se mentem át. Ez mindenképp jó hír, ez eddig ilyen rövid távon sem sikerült még.

Azért hogy ne legyen felhőtlen az örömöm, átugrott a szemem egy átmentet a térképen, így felcseréltem két pontot (a focipályát rossz oldalról kerültem). Még szoknom kell ha nem a pontok sorrendjét látom, hanem csak kódokat.

Nagy tapasztalatok nem születtek, de élveztem azt, hogy most különösen jól, pontosan, és gyorsan ment a terep-térkép egyeztetés, mellette pedig kiegyensúlyozottan a futás. Végül is 13 perc alatt sikerült a 2,6km, amiből ha levonjuk a 20 lukasztás kb. másfél percét, egész szép idő - magamhoz képest.

Közben ugye kiderült, hogy a pályahosszokkal némi probléma volt :) de megszülettek az eredmények, a sokpontoson 9. helyre kerültem az időmmel. A sprinten a nagy hibám miatt a 7. hely lett. Azért jó kis móka volt.