Postás éjszakai - szöges út a tetanuszig

16 év hosszú várakozás után végre most először(!) használtam a TB kártyámat, hogy éjjel fél1-kor egy kis baleseti ellátást kérjek az Árpád kórházban. Persze, kibírtam volna ha még legalább ennyi ideig mellőzöm ezt a procedúrát.

Nagy kedvem volt ehhez az éjszakaihoz, így aztán vidáman indultam el. Bár az egyes rögtön túlfutással kezdődött, de ez egyáltalán nem vette el a kedvem, robogtam tovább, a kettes gyorsan, a hármas lassabban de meglett, majd a hatosig is robogtam, kisebb-nagyobb kerülőkkel a kutyák veszett ugatása és a térképhibák miatti kénytelen kerülők miatt. A hatos után a hetes felé egy kerülős megoldást választottam, félúton kiderült hogy helyesen, beért Lajszner Attila (aki aztán első is lett).

A hetes felé az első tervem az volt hogy délről megyek, de azt aztán bonyolultan találtam, így az útvillánál én is északnak futottam, és nyugatra bevágást terveztem. Attila előbb ment be (nyíllal jelöltem a térképen), én azt nem akartam bevállalni, inkább gondoltam leereszkedem a széles lapos töbörig, és annak a bal oldala majdnem a hetesig vezet majd (pontozott vonal). De erre már nem került sor.

Először egy éles szúró fájdalmat éreztem a bal talpamon, közvetlen a nagy lábujjam mögött. Egyértelműen azt gondoltam hogy egy nagy szögbe léptem. De itt? Mivel fájt, gyorsan leültem, cipő le, és láttam hogy tényleg. A franc. Lábra álltam és latolgattam hogy vajon érdemes-e tovább menni, miközben vívódtam elindultam visszafelé az úton, és pár lépés után megint egy szúró fájdalom, a jobb talpam közepén. A franc! Megkerestem a bűnöst: telepített nagy (6-7 cm magas, 1 cm széles) erős acél szögek voltak a homok alatt. Hát nem voltam boldog. Már lebegett a szemem előtt a tetanusz. És még 2-3 km közötti út volt vissza a célig. Persze utakon, lassan külső talpélen kocogva jutottam vissza.

A térképen bekarikáztam ezt a részt, remélem soha nem lesz erre versenyterület a későbbiekben.

Sajnáltam a versenyt, bár a részidők szerint tuti utolsó lettem volna, viszont nagyon élveztem, ráadásul a hetes után már visszafelé könnyűnek tűntek a pontok. És persze legkevésbé arra vágytam hogy éjszaka orvos, kötözés, tetanusz. De hát ez elkerülhetetlen volt.

Egyébként nem volt olyan egyszerű elláttatni magam. Hazafelé Eszti telefonálgatott, nem keveset. Örkényben nem fogadtak, azt mondták Pest, Gyáli út. Ott nem tudtak semmiről, egy angyalföldi kis ügyeletet javasoltak, de ott is furcsákat mondtak a telefonba, majd végül az Árpád kórház lett a végcél, ahol 40 perc türelmes várakozás után elláttak. Hát ez van, majd még megyek egy átkötözésre, aztán remélem pár nap múlva nyoma sem lesz az egésznek.

HOB 2010 - a fáradtság új dimenziója

A HOB egy olyan "skalp" mit muszáj mindenkinek legalább egyszer begyűjteni, ha már kipróbálta a tájfutást. Még akkor is ha olyan nyamvadtan ér célba és olyan nyugdíjas tempóval teljesíti mint én. Egy igazi erőpróba, a sport esszenciája - a sprint után a második legjobb.

Istivel elsőnek érkeztünk meg a parkolóba, reggel 9-kor - hiába no, legalább ebben legyen első az ember :) A frissítő leadása után következett a mentális ráhangolódás, amit nálam sajnos beárnyékolt némi sötét felhőcske, de azért igyekeztem. Isti edzői jótanácsa a mai napra az volt, hogy közepes egyenletes tempóval, nem túl magas pulzussal, és ha van kényelmes kerülő út válasszam azt nyugodtan. Így aztán magamnak célként 8-as percátlaggal 150-160 perc közötti időt terveztem (17,7km pályahossz, 20 km futásra saccoltam).

A kezdésnél kicsit túlizgultam, és az első pontra jó nagy ívet húztam. Pedig láttam a völgyet, csak sehogy sem akaródzott jobbra kanyarodni :) aztán magamhoz tértem, a 2. és 3. pontok simán jöttek. A négyesnél az ívet a zöld csíkozás indokolta, nem akartam betüskézni, illetve hagytam hogy az utak megvezessenek. Az első (33%) frissítőnél ittam két kortyot és mentem tovább, közben konstatáltam hogy a tervezett tempót pontosan tartom. A 8. felé jónak láttam kerülni a gerincet, és nem átmászni - biztos sokan áttolták, de én spóroltam az erővel. A kilences átmenet elég lett volna egy komplett Dosztojevszkij művet átgondolni és elemezni, kivéve hogy a rét közepén átívelő út felénél bokáig süppedtem (a nyomokból ítélve nem csak én) a sárba. Utána még két gyors pontfogás, és féltávos pihenő.

Eddig ennyi volt a leghosszabb futott távom. Éreztem hogy van még bennem erő, bár a vádlim már enyhén jelzett. Agyi fáradtságot nem éreztem, és terv szerint itt tartottam 3 perc passzív pihenőt, és nekivágtam a harmadik negyednek. Itt szépen jöttek a pontok, ahogy lehetett kicsit gyorsabb tempóra kapcsoltam. A pálya 3/4 részénél lévő frissítőig akadálymentes utam volt. Na de itt aztán az összes izmom görcsben állt már. Nyújtottam, ettem ittam, és számoltam: idővel, tempóval jól álltam. 5km-re volt 40 percem, de a lábamban már 15km feletti táv és 120 perc futás.

Az utolsó negyedben sajnos két hiba is becsúszott, de így utólag visszagondolva azt mondom: szerencsére csak két hiba. A 18. és 21. pontoknál futottam tovább kicsivel, mindkét esetben elmentem a bója mellett csak nem voltam biztos magamban, így továbbálltam, és visszatérve persze ott volt ahol lennie kellett.  A 22. felé a völgyet szándékosan íveltem felülről, a cél itt is az erőspórolás volt. Aztán a 22. pont után bekövetkezett a nagy halál: olyan szinten elfáradtam amilyet még soha de soha nem éreztem. Mondogatni kellett magamban hogy "menj, menj!'. Így is sokat megálltam, fájt mindenem, és arra vágytam hogy leülhessek és kész. A 23. megközelítésénél is inkább eltértem a vonaltól és a biztonságos út-nyiladék-völgy kombinációt alkalmaztam.

A célegyenes maga volt a halál. Egy ötéves kisgyerek háromkerekűvel gyorsabb lett volna nálam. Azt hittem sosem érek a célkapu alá. Émelyegtem, mindkét vádlim és a combom hátul teljes görcsben volt.  Nagyon hosszú időnek tűnt míg végre az utolsó csipogó hangot meghallhattam.

Aztán hirtelen vége lett. Mintha egy másik dimenzióba kerültem volna. Beértem, teljesítettem. Elmondhatatlan érzés volt. Ránéztem az órámra, 21km, 182 perc. Magamhoz képest elképesztő teljesítmény. 

Sajnos nem tudom a spíker nevét, de ha magára ismer írja meg :) nagyon jól esett hogy megismert (innen a blogból), és bár látta hogy kb. egy zombi állapotában lépek oda kiolvasni, de mégis az a megtiszteltetés ért, hogy megkért mondjak pár szót. Már nem emlékszem mit mondtam, (ha valaki hallotta írja meg!) remélem sikerült valami értelmes, de tényleg köszönöm neki, jól esett a törődés.

Aztán elvonszoltam magam egy nem túl távoli helyre, leültem a fűbe, és csak ültem, jó pár percig, és próbáltam visszatérni a valóban élők sorába. Ami biztos: eddig nem ismertem rendesen a kimerültség és a fáradtság fogalmát. Legalább is ezen a szinten nem. Minden, de minden rendelkezésre álló energiámat elhasználtam.

Pár perc múlva mikor sikerült lábra állnom, találkoztam Istivel, szomorúan hallottam tőle hogy ki kellett szállnia. Persze az ő szintjén már ez is a helyes döntések közé tartozhat. Sokaknak drukkoltam jó eredményért, jó párnak sikerült is. A felnőtteknél a papírforma lett, a lányoknál Évit mindenki dobogóra várta, Őry Eszter nagyon szépet jött, és én Fanni 3. helyének is nagyon örültem. (én eleve neki drukkoltam) A klubunkból Réka és Gábor dobogós helye is nagyon szép teljesítmény volt! Őszintén gratulálok mindenkinek!

És egy kis szubjektív vélemény: a terep nagyon tetszett, jól futható erdők, szépen tagolt domborzat, nem túl nagy dombokon jó kis mászások a sok völgynek és pataknak köszönhetően. A pályatervezés és a térkép minősége egyaránt dicséretet érdemel részemről.

És hogy jövőre előfordulok-e a HOB-on? Nos, ez maradjon egyelőre nyitott kérdés :)

Esélylatolgatás a HOB-ra

Mielőtt mindenki magára rántaná a könyvespolcot annak teljes tartalmával a nevetéstől: nem, nem a saját esélyeimről akarok írni, mert ugye azokat egy öt betűs szóval lerendezhetném. Persze, nagyon készülök életem első hosszútávú versenyére, és így másfél évvel első pont-dugásom után halvány gőzöm sincs hogyan megy majd.

De nem is ez a lényeg. Bár mazsola vagyok még ebben a sportban és ebben a közösségben, mégis a hét eleje óta foglalkoztat a kérdés: ki lesz idén a felnőtt férfi és női hosszútávú bajnok? Átnézve a végleges rajtlistát, előszedve az általam ismert és látott eddigi eredményeket rögtön össze is állítottam a magam kis listáját. Aztán gondoltam, hogy mielőtt kiírom magamból, megkérdezek valakit akiben bízom, hogy mit gondol, mi várható. Istit nyaggattam ezzel a kérdéssel és Ő nem átallott válaszolni. Ezek után még megvártam a Nógrád nagydíj kimenetelét, de ez nem sokat változtatott az elképzelésemen. Íme tehát mindez, megspékelve Isti véleményével:

A lányoknál én alapvetően Gyurkó Fanni - Makrai Évi  - Kelemen Bernadett harcot képzeltem el, bár Detti talán kicsit rosszabb passzban van idén mint tavaly, így Őry Eszter neve is felmerült második körben, mivel bár tavaly HOB-on nem volt, de az ONEB-en szép eredményt ért el. Isti még Szerencsi Ildikót is említette, mint esélyest a dobogóra, tavaly ő bronzérmes lett.

A fiúknál nehezebben jutottam dűlőre, aztán első körben Kovács Ádám - Lévai Fecó - Zsebe Isti triót jelöltem meg. Most utólag átnézve is ehhez tartom magam (ebben egyébként Isti sem talált jelentős kivetnivalót).

Még egyszer hozzáteszem: ez mindössze egy lelkes amatőr esélylatolgatása. De szombaton a HOB-on biztos hogy a saját túlélésemen túl nagyon foglalkoztat majd  - mint ahogy sokan másokat is - a "nagyok" viadala, főleg így hogy most először saját elképzelésem is van a lehetséges eredményekről.

Semmelweis ev. Gánton

Utolsó pillanatban eldöntöttem hogy mégis jövök erre a szombati etapra, kell a készülés a HOB-ra, fizikailag is és agyilag is. Eléggé kamikaze módon az F21B pályát vállaltam be, de itt most nem a végeredmény volt a fontos hanem a tájékozódásom fejlesztése a megszokottnál hosszabb távon.

A verseny szervezése eléggé érdekesre sikerült. Volt sok pozitívum is (jól kialakított célterület, büfé, padok), és elég megdöbbentő dolgok (a rajtban mégsem volt pótszimbol, az indításnál nem volt rajtlista és bemondásra ment), szóval vegyes érzelmekkel vágtam neki a pályának.

1: terv szerint és hamar meglett.

2: ez egy 1 perces átmenet lett volna, és tíz perceset csináltam belőle. Odaálltam a gerincre (tisztás), és kerestem az oldalában a kis völgyet, de nem volt. Ekkor azt hittem a 15000-es térkép talán átvert, és tovább mentem még egy völggyel és gerinccel, de aztán visszafordultam mert láttam hogy nem, visszamentem a fához, próbáltam teljesen irányban, úgy sem semmi. Harmadjára jött egy másik futó aki szintén eléggé kereste, és végül is ő kiment teljesen a gerinc végére, és ott, a legvégén az oldalában volt egy szárazároknyi mélyedés, benne a pont. Nagyot hibáztam, mert nem bíztam eléggé magamban hogy elsőre a jó gerincen vagyok, és nem néztem jól végig a teljes oldalát.

3,4,5: terv szerint, elsőre.

6: az első útvonalválasztós átmenet. Gondolkodás nélkül a plató szélén a kerülő mellett döntöttem, az 55 méter plusz szint nekem soknak tűnt, így körbe szint nélkül aránylag jó tempóval megfutottam a pontot. A győztes egyébként itt lement, de benne több volt az erő. Vitatható a dolog, lehet ha erősebb lennék is inkább nagyobb tempóval de körbemennék.

7: nem volt gond.

8: a kerítés sarkát céloztam, kicsit jobbra húztam és akkor már az úton folytattam tovább. A völgyből kitörés a platóra kimerített, a pont hamar meglett.

9: nem volt gond.

10: második útvonalválasztós átmenet. Pirossal halványan berajzoltam azt amire először gondoltam, de elvetettem a plusz 100 méter szint miatt. Így maradt a körbe ismét, bár az elején az emelkedő a kerítés mellett csak félkocogva ment, fent a platón begyorsultam a pont hamar meglett. Utólag értékelve úgy gondolom nem lett volna gyorsabb a völgyön át.

11: Hamar vágtam le, így a sziklák közötti billegés elvitt fél percet tuti.

12: Itt sajnos nem vettem észre egy jobb megoldást (pirossal halványan berajzoltam), bár terv szerint mentem és korrigálás nélkül meglett a pont, ezzel a lefelével talán időt vesztettem (előnye az volt, hogy a lefelé kiválassztott völggyel szemben volt pontosan a felmenet).

13: nem volt gond

14: Fel kellett volna menni a gerincre és úgy ki a tisztásra (ami egyébként mély-szántott művelt terület volt), ez is elvitt fél percet.

15: nem volt gond.

16: itt a jelleghatáron kerestem a követ, bár nem torpantam meg, de végül a szintet korrigálnom kellett lefelé, hiába tartottam rendesen, mert a pont lejjebb volt.

Bár az időm nagyon sok lett (7.8km-es pályán 11 futott km 300 méter szinttel 92 perc alatt), összességében jónak értékelem a futást, a kettestől eltekintve a többi átmenet végrehajtása sikeres volt, nagyobb hibák nem csúsztak be. A HOB-on ugyanez a fejmunka kicsit több erőt beleadva talán jó lehet egy szép futásra.

Lakótelepi turbófutam

Ahogyan azt a kispadon ülve (ki-ki futás előtt vagy után) megbeszéltük, ezek a parkos-lakótelepes 3sz-ek kiválók arra hogy az ember több motivációval fusson mintha csak lemenni a ligetbe "edzeni". Mert ugye a verseny, meg mit szólnak majd a többiek, és a jaj csak legyek jobb azért sokat számítanak.

Velem sem volt másképp, és a pálya nem volt túl agyzsibbasztó, inkább igyekeztem ütemesen egymás után rakni a lábaim, lehetőleg minél nagyobb de még folyamatosan tartható sebességet elérve. A végén a befutó felé kicsit összekuszálódtam, de az a 20 másodperc lazítás belefért. A végeredmény így is meglepett: 4:42-es kilométerekkel sikerült végigloholni, ez magamhoz képest mindenképp dicséretes. Az elit majd meg jól megfutja a négyperceseket. Az órám 3.7 km-t írt ki, és mindez 16:56 alatt sikerült.

Tavaszi mélyponton

Gyors és rövid leszek. Elrontottam. Nem kicsit. Nagyon. Már megint. És nincs mentség.

Nagy lelkesedéssel, szuper tavaszi időben érkeztem a Tavasz Kupára, hogy megküzdjek az Ágasegyházától északra lévő tereppel. A rajtidőm kicsit lelombozott, szinte teljesen a végén indultam, de sebaj, a langyos madárcsicsergéssel teli időben szívesen várakoztam. a 6km-es pályára a 45-50 perces időt céloztam meg, és szép lendületesen neki is indultam.

És innen most nem folytatom. Ami hibát el lehetett követni, azt elkövettem. A 90 fokosat többször is. A pálya nehéz volt (nem a tévedések miatt), a terep néhol nem nagyon stimmelt, és az erdőművelés is (ahogy a szervezők jelezték) tényleg nagyon aktív volt. De ezek csak körülmények, és nem okok. A 13 pontból 5 nagy mellémenésem volt, összesen fél órát (igen, nem tévedés) tettem így rá az időmre. Egyszóval fekete vasárnap volt. Remélem utolsó leszek. Megérdemelném.

Csináltam egy összeállítást az elmúlt versenyekről, 1-10 pontoztam a teljesítményem. A hullámvasút hozzám képest bakfitty :) hát ez van, majd kinövöm egyszer. Vagy nem.

Bebikázva

Nagyon szép számban összegyűltünk ma a parkolóban, hogy a végre már nem fagyos téli időben egy kis futásra adjuk a fejünket. Vöcsök ezúttal nem csinált puzzle-t a pályából, helyette jó hosszú átmenetek és nagy kerülők vártak ránk. Mi sem mutatja ezt jobban, mint hogy a 4,2 kilométernek deklarált hosszú pályán 5,9 km-t mutatott az órám a futás végén.

Bár azt hittem hogy a vasárnapi meghalásom után ma még gyengécske leszek, de ez nem így alakult. Sikerült végig lendületesen futnom, a teljes távot így 29:52 alatt teljesítettem, ami 4:57 kilométereket jelentett a teljes pályára vetítve. Az átlagpulzus 175 volt. Ez ugyan össz-futó-társadalmi szempontból elég virsli, de magamhoz képest meglepően jó. Térképforgatással és zsírkrétázással együtt pláne.

Egyszer hibáztam (a 16. pont előtt), meg csinálhattam volna még egy-két levágást ami gyorsított volna, így talán 1 perc maradt a pályában. A célban aztán beszélgettem valakivel, aki 24 percet futott. Kíváncsi leszek mennyivel nyerik, ezek után 22-re saccolom.

Friss infók: mint kiderült, Muliter Gáborral beszélgettem a célban, végül a 23:51-es idővel ő is nyerte. Én pedig a 16. lettem a 60 indulóból.

Nemakarásnak félsiker a vége - Lipica Open 2010

Azt hiszem sikerült elég frappáns címet adnom ennek a bejegyzésnek, bár ez a két nap sokkal többnek csapódott le bennem mint egy verseny, de erről majd csak a végén.

Az itthoni kemény fagyok és vastag hótakaró elől menekülve jó ötletnek tűnt Lipica, és nem csak ezért, hanem mert így esélyt kaptam Velencén kívül, immáron erdőben, kipróbálni a külföldön történő versenyzést. Nem is volt olyan félelmetes, tapasztalatszerzésnek pedig egyenesen tökéletesnek tűnt. A körülmények ideálisak voltak, így aztán a hangulat is jól alakult. A többi meg már csak rajtam múlt. Többnyire.

Első nap Erikkel kocogtam ki a célba, aki még indulás előtt akként summázta a felkészülés részleteit, hogy ezen a terepen jobb odafigyelni és a tájékozódásra összpontosítani, mintsem elrohanni az egészet. A rajt kicsit zavaros volt, elsőre nem tűnt fel hogy "fogd a térképet és fuss" megoldás van, külön térképrajttal, de aztán asszimilálódtam. A rajt és környéke, valamint az egyes pontig történő átmenet mind a terepen mind a térképen egy egészen más dimenziónak tűnt, így Erik bölcs szavaival a fejemben lassú kocogásba kezdtem az úton, hogy óvatosan, körbe becserkészve találjak rá az első kőkerítésre. A módszer jónak bizonyult, hiba nélkül fogtam, és elbeszélésekből (valamint az eredményekből tudom) hogy ez jó sok embernek nem sikerült. Így viszont ettől egy kis magabiztosságot nyertem, a lovak közé csaptam, és elkezdtem darálni a pályát. Egyedül csak a 12. pont akasztott meg, érzésem szerint a kerítés jóval lejjebb kezdődött. Itt sajnos eltébláboltam 1-2 percet, mert nem értettem a szitut.

A célba beérve jóérzés töltött el: jelentősebb hiba nélkül, jó tempóban mentem végig egy nem túl könnyű pályán, és ez az eredményemen  is látszódott, szépen beékelődtem a hazai mezőnybe:

    1    535 István Nagy                     Kalocsai SE                       30:05    
    6    557 Bánki Zoltán                    SMA-Kecskemeti Tagozat            38:09    
    7    503 Viniczai Ferenc                 PVSK                              38:15    
    8    508 Nándor Borbás                   Kalocsai SE                       39:17    
   11    506 Ákos Töreky                     Hungarian Team                    40:05    
   16    531 Sandor Nagy                     Kőbányai Tájfutó Klub             42:24    
   19    555 Zoltán Szlávik Dr               Kalocsai SE                       43:46    
   19    498 Schlosser Balázs                SMA-Kecskemeti Tagozat            43:46    
   25    521 Peter Szakal                    Kalocsai SE                       47:27  

Három percnél több biztosan nem maradt benne részemről, persze ki tudja, ha jobban nyomom, lehet hogy behibázok. Így viszont sikerült egyensúlyt találnom az erőm és a figyelmem között.

Ebből kiindulva úgy döntöttem, hogy másnap is ezt a taktikát választom. A bökkenő csak azt volt, hogy míg szombaton, a számomra elviselhető 4,6km-es pálya volt a feladatom, vasárnapra 8,8km várt rám. Ennyit még terepen (versenyen) sosem futottam. Úgy gondoltam, akkor is fontosabb a figyelem, ha pedig végleg elfáradok, majd megállok 1 percre pihenni.

Ezekkel a gondolatokkal vettem fel a térképet a rajtból a második nap, majd mivel elég nagy lepedő volt háromba hajtottam, és elkezdtem futni. Láttam, hogy az egyes átmenet átmegy a hajtáson, megfordítottam, pont sehol. A térkép túlvégén aztán megtaláltam, de gyorsan vissza is hajtottam. 2km átmenet egyben. Eszembe jutott a tanítás: a lényegtelen dolgokkal nem foglalkozni! Így kinéztem a pont előtti dózerutat célnak, és igyekeztem jól tartani az irányt. Volt néhány támpont (a völgyből kifelé az út, aztán a sziklacsoport, majd fent a kis ösvény), egyébként meg kerülgettem a töbröket. Végül pont jó helyre lukadtam ki, támadópont megvolt, az egyes pont azonban nem, egy töbörrel melléhúztam. Kicsit álltam, néztem, aztán hamar rájöttem, és lefutottam a jó helyre.

A pálya többi része is hasonlóan telt: kicsit bizonytalanabbul mint előző nap, a megközelítés és az iránytartás jó volt, de nem mindig futottam rá elsőre a pontra. Becsúszott viszont három nagyobb baki is (4., 9., 14. pontok), ezekből az utóbbi kettő időben is sokat elvitt, ez látszik a részeredményekben is. A 14. volt az, ami a legtöbb veszteséget okozta, ott ugyanis már nagyon befáradtam, és attól a hibától valahogy az összes motivációm is eltűnt. Kedvem sem volt futni, pláne hogy az eleve köves, nehéz terep addigra már kellően megviselt, fájt is tőle a talpam. Így aztán onnantól már leginkább csak botorkáltam, és a végén fáradtan értem be a célba.

Az eredményem nem is annyira érdekelt, tudtam hogy sokkal rosszabbat jöttem, de hát mit vártam, 10km felett futottam, számomra sokkal technikásabb terepen, nehezebb pályán.

Eredmények:

Első nap 16.,  második nap 28. lettem a 34 indulóból. Összetettben a 22. helyen végeztem.

És azt hiszem, itt egy komolyabb fordulóponthoz érkeztem. Látszik, hogy ez erőm kb. erre elég. Sosem lesz lehetőségem naponta edzeni azért, hogy lényegesen gyorsabban és ügysebben fussak. És ahhoz meg túl későn kezdtem hogy kis edzésekkel jelentősen javulhassak. A tájékozódásom lehet precízebb, de azzal csak keveset nyerek (mint pl. szombaton az a három perc). És persze a nyerésre sincs motivációm, a célom általában a középmezőny, a későbbiekben az első harmad. Persze az igazi cél az, hogy saját teljesítményemmel legyek elégedett, de úgy vélem, ennek a fizikumom mindig is korláta lesz. Mindenesetre egy dolgot most megfogadok: legyen akármilyen hosszú is a táv, annyira mint itt a 14. pontnál, többé sosem engedek le. Inkább 2 perc teljes megállás és pihenés, mint 10 perccel rosszabb idő a sétálás miatt.

Utolért a lábam

Igazából csak azért jó leírni (mivel az olvasó számára sok információt nem hordoz), hogy amikor visszanézem mik is történtek, emlékezzek erre, intő példának.

Történt tehát hogy nekiindultam a "szokásos" 3H edzőkörnek. Hideg volt, enyhe szellő, derengő napsütés. Az egy héttel ezelőtti nyavalyámból már nem sok maradt, csak egy kis dugulás az orromban. Ahogy elkezdtem Fenyőgyöngyétől felfelé futni, éreztem hogy visz a lábam. Juhhééé! Hát hagytam hogy vigyen. Éreztem hogy gyorsabb a tempó mint eddig, de szinte alig kellett erőt raknom bele. Komolyan, mintha húztak volna.

Ez egészen az utolsó kanyarig (szintút bejárata) volt jó, mert ott ugyan még mindig vitt volna, de már nem tudtam úgy lélegezni hogy jó legyen. Beszúrt itt is, ott is, nem jött ki a légvételi ritmus, szóval rossz volt. Mire felértem a tetejére, már minden baja volt a tüdőmnek, míg ez mellett a lábamban semmit fáradtságot nem éreztem.

35mp-t javítottam (15 perc alá kerültem) ezen az első szakaszon, de lefelé a lejtőn megálltam és abbahagytam a kört, mert nem láttam értelmét ilyen nyomoronc állapotban, a beszorult levegőtől félig görcsbe nyomorodva futni. Hát ez történt. Visszakocogtam a kocsihoz, és közben azon gondolkodtam, milyen gáz már hogy saját magam akadálya vagyok.

A következő futásokon jobban fogok figyelni a levegőre, és hát ezek szerint kénytelen leszek az erőmet ehhez igazítani, és nem fordítva. Kár. Szerdán Margitsziget, hétvégén Lipica. Meglátjuk mi sül ki ezekből.

Határeset, elfogadom ...

... gondolta ugyebár a vén banya. No, hát én is ezt gondoltam amikor a rajtban megláttam a térképeket. Illetve nem, elnézést, pontosítok: a papírlapokat, rajtuk a pontok megtalálását segítő rajzzal. Így már stimmel. De hát végtére is tájfutók vagyunk (illetve én még csak majdnem), itt a tavasz, jó kedvünk van, a nap is süt, mókára fel!

A szervezők és rendezők elképzelése szerint a park körbefutása után annak nyugati végében található zebránál kellett a zöld jelzésre várni, majd ennek bekövetkeztekor elindulni felfelé a végestelen hosszú lépcsősoron, hogy annak tetején megtorpanhassunk, és nekiállhassunk ez eggyel (kettővel, hárommal) zöldebb térképrészlet A/4-es papírra vetíttet másának a böngészésének. De most komolyan: nekem frankón jó a szemem, de még így is mint egy rosszabb objektív fókuszáltam oda-vissza mire megláttam amit kellett. Jaj annak, aki erre a pályára szemideg-rángással jött!

Sajnos nem állhatom meg szó nélkül: bár maga az ötlet (a Martinovics-hegyre való felzavarás) jó volt, de könyörgöm: miéééééért nem lehetett egy igazi jó pályát kirakni? Miért kellett már megint háromszor is a 70 fokos lejtőn a sarat kaparni? Annyi más lehetőség lett volna hogy a szerencsétlen idetévedt szerdai versenyző gondolkodjon is és fusson is. Frankón (ha olvassa ezt illetékes): legközelebb bevállalom hogy gyártok ide egy ennél izgalmasabb pályát.

A hegy végeztével lerongyoltam a lépcsőn, majd futottam még egy tiszteletkört a parkban, melynek végén már egy kicsit erőm-fogytán beérkeztem a célba. Hogy szépítsem az előző bekezdés hangulatát: a parkbéli pálya vonalvezetésével teljesen elégedett voltam. Végül 6600 méteren és 150méter szintkülönbségen 47 percet (mínusz 3 perc zebránál álldogálás) sikerült futnom. Bezzeg Vöcsök biztos megfutotta 35 perc alatt...

(fejlemények: Vöcsök 30 perc alatt futotta, én meg 25. lettem az 55 indulóból...)