Napközben olvasgattam Isti legújabb
blogbejegyzését, és megállapítottam hogy én nem tudnék ilyen frappánsakat írni. És nem csak azért mert nem fogalmazok olyan választékosan és humorosan (bár ha megfeszülnék talán menne), hanem mert nincs miről. Velem azért még annyira változatos dolgok nem történnek.
Az viszont tény, hogy az elhatározásomat tett követte, és elmentem a Gera Tibi féle edzőtábor pénteki és szombati napjára, hogy kipróbáljam mi is zajlik egy ilyen helyen. Így utólag: nem bántam meg, sőt! Persze ez várható volt. Bár eleinte kicsit feszengve éreztem magam (elképzelésem szerint ilyen helyre csak a menők járnak), de a végére abszolút megszűnt ez az érzés.
Péntek délután háromkor landoltam a kakas-hegyi terep bekötőútján, ami hát ... hogy is mondjam, ilyenkor örülök hogy az autó elég sok mindent kibír. Bár mivel Mátéék a Suzukival is (simán) bementek az egyébként inkább csak tankoknak jó úton, innentől nyilván - megfelelő bátorsággal - ezt bárki megtehette volna. De nem így lett. Átöltözés után riasztottak is, hogy a Pécsiek kisbusza nem nagyon jön be, és hozzam be a kisgyerkőcöket, ne kelljen a 2km-es úton végig jönniük. Így hét gyermekkel és 10 hátizsákkal fordultam még egy kört. Ezután megmarkoltam a térképet és nekiindultam.
A pályán nem törekedtem a sebességre, de ha akartam volna is eléggé nehezített a néha boka fölé érő hó, meg félúttól az eső. Ez utóbbi a térkép láthatóságára is rossz hatással volt. A hetes pontig minden jól ment, aztán a nyolcas betett. Pedig a terv jó volt: a zöld mellett kiérkezni az útra, majd követni a jobb kéz felé eső gerinc vonalát, és a beugró völgyben lesz a rókalyuk. A track-en látszik, hogy így is tettem. Nem volt ott, elmentem vissza az útra másik támadópontot keresni, aztán végül a szárazárok mentén baktattam végig, és onnan mentem vissza, persze akkor sem volt ott ahol vártam, de akkor már szerencsére felnéztem, és fent a gerincen megtaláltam a pontot. No mindegy, ez van. A pálya többi részével nem volt gond, a végén a 13-as után elmentem őzikéket nézni, azért a kurfli. 50 percet terveztem, 62 lett. És a végére jól megáztam.
Aztán átöltözés után kivittem a gyerkőcöket, és második kanyarral még két német csajszit meg egy seniort, aztán zúztam vissza Halasra. Este a Penny Motel egyik szobájában pihentem ki a fáradalmaim, előtte pedig a Tölgyfa nevű étteremben fogyasztottam, mindkettőt csak ajánlani tudom bárkinek is, ár és színvonal egyaránt kielégítő volt.
Szombat reggel, ellentétben a péntek délutáni 10 fokkal, csak 4 fok, és erős szél várt ránk, valamint A-G különböző kis 4 átmenetes pályák, csak domborzatos térképen. Hát, ilyet sem csináltam még. Nagy levegő, nagy bátorság, és a C-vel kezdtem. Elindultam, majd két perc múlva visszatértem a rajt helyszínére :) no igen, a stressz totál elvitt Kínába, így nyomtam egy resetet és újrakezdtem. Ez már sikeres volt, 10 perc alatt abszolváltam a másfél km-es kis pályát. A D pályához már 12 perc kellett, de csak mert a 3-as pont rossz helyen volt, én a jó helyen álltam, kicsit forogtam, értetlenkedtem, aztán rá nem sokkal megjött a szalag :) épp akkor helyezték át. Az E első pontja kicsit kifogott rajtam, ott álltam a szalag mellett, és nem hittem el hogy ott vagyok. Meg kellett várnom megerősítésre egy futót. Terv szerint haladtam, de egy kinézett domb után a völgy túl hamar jött, és elbizonytalanodtam. Ez is 12 perc lett. Na de aztán az F. Ott a hármas pont volt a mumus, vagy 8 percen át kerestem, végül kiderült, hogy az elején ott álltam mellette és nem vettem észre. Minden tiszta fenyőgally volt, ez meg egy kis gödör egy kis szárazárok végén. Grrrrrr.
Aztán már több pályát nem mentem, elfáradtam és már fáztam is, így visszaspuriztam a koleszba ebédelni, és pihenni, tehát feltöltődni a délutáni memóriapályás etapra, ami műfajt szintén soha de soha nem próbáltam még.
Mit mondjak: féltem. A tartalék térkép ott volt a zsebemben, de tényleg tartalékban. De azért paráztam, eleve nem jó a vizuális memóriám, és precedensem sem volt, mit és milyen sorrendben jegyezzek meg. Az elején próbáltam biztonságosabban, utakon és jelleghatárokon közlekedni. Aztán később már bevállaltam direkt iránymeneteket is. A végére egészen jól ment, bár az eső itt sem segített. Viszont: tök jó memóriapályán esőben, nincs térkép ami elázzon :) na szóval, a vége felé már bevállalósabb voltam, iránylevétel, támadópont kitűzés, és növényzet-domborzat figyelés. Ja, az elején volt egy rossz irányom, ami miatt elő kellett venni a térképet (pedig jó lett volna csont nélkül), de csak megerősítette hogy rossz irányba kanyarodtam, gyorsan elraktam, és a pontra fejből mentem. Szóval az a jó ebben a memóriásban, hogy tényleg megtanít szelektálni, és csak a fontosra figyelni. Volt pár olyan átmenet, ahol konstatáltam, hogy térképpel a kezemben biztos 10 méterenként egyeztetnék, annyira tagolt a terep. Így viszont, mentem mint a meszes a támadópontig, onnan pedig magabiztosan a terv szerint a pontra. Jó lenne ezt a technikát átvinni a versenyekre, de hát a térkép megbolondítja az embert, és ha már ott a kézben, nézi ha kell, ha nem.
Összességében szuper volt ez a másfél nap, jól elfáradtam, sokszor jól eláztam, de hasznos volt. Kicsit talán azért mert megmutatta azt, hogy bízhatnék jobban magamban. Reméljük be tudom váltani ezeket a tapasztalatokat az idei szezonban.
Köszönet a szervezőknek a sok-sok munkáért, Gera Tibinek és Bereczki Máténak, a többieket sajnos nem ismerem még név szerint, de sok munka kellett hogy ez így sikerülhessen. Ha összejön, jövőre is biztos benevezek egy ilyen murira.
