Ázott éjszakai Szélrózsa - 2010.

Az idei Budapest éjszakai bajnokság (alias Szélrózsa) más terepen mint egy évvel ezelőtt, de nagyjából hasonló csapást mért rám. Akkor 5,8km-es pályára jutott 225m szint, idén 4,8km-en kaptam 270-et. Míg tavaly a meleg idén az eső jelentette a természetes nehezítést.

De egyébként esőben futni jó, ezt már többször írtam, és bár a rajtba indulás előtt voltak kétségeim, ezek hamar elmúltak. Pedig két kis sebbel a bal lábfejemen vágtam neki a futásnak, és féltem hogy húsig dörzsöli majd a cipő, de talán hála a verseny végére teljesen elázott zoknimnak még jótékony hatása is volt a lábamra, nemhogy bántotta volna. Korai rajtidőt kaptam, előttem alig pár ember kocogott el különböző kategóriákból a sötét erdő irányába.

Az elmúlt egy hónap nem sok edzéssel telt, augusztus első három hetében sem térképet sem futócipőt nem láttam. A megelőző héten egy 25km-es túra, egy 75km-es végkimerüléssel végződő kerékpározás, három Margit-sziget és egy Gellért-hegy fért bele, ez utóbbiak 4-6km-es futások voltak. Így hát nem éreztem magam túl magabiztosnak az indulásánál.

Az első három pont szépen jött, nem túl gyors futással, gyakori térkép- és irányellenőrzéssel vittem végig az átmeneteket, de az emelkedőkön is sikerült tartanom a futómozgást. Ennek köszönhetően - visszanézve a végén az eredményeket - a kategóriámból a legjobb időt hoztam erre a három pontra. De aztán jött egy baki, így utólag ahogy látom egy kis völggyel elszámoltam magam, lefelé is húzott a lábam, és mire észbe kaptam volna lecsúsztam a rét széléig, ahol aztán ráadásul forogtam is vagy fél percet a térképpel. Aztán persze helyreraktam magam, de így is 4-5 perc simán elment ezzel a keveréssel.

A pálya további részével nagy gondok nem voltak, szépen jött minden, igyekeztem vonal közelében maradni, de ha néha volt út, azt sem vetettem meg. A kilences pont környékén találkoztam egy sorstárssal, a végét már szinte együtt nyomtuk, hol egyikünk hol másikunk vitte az átmenetet.  A 10-11 különösen kegyetlen volt a végére. De ennek ellenére azt kell mondjam, maga a pálya, mind terep mind vonalvezetés, megállta a helyét, tetszett nagyon.

Végül 57 perces idővel vágódtam be a célba, tényleg látszott az eredeti tervekhez képest az 5 perc keverés a 4. pontnál. Ha ez nincs - dobogós is lehettem volna akár. Így a 13 fős mezőny 6. helyén végeztem, a legjobb idő 49 perc körül alakult. Ami érdekesség (és számomra főleg) hogy az F21Br pályája ugyanaz volt mint a mienk, ott a legjobb időt Zsebe Zsolti futotta, szintén 57 perccel, és ezzel első lett. Bár nem vagyok az a megszállott éremgyűjtő, de ha Br-be neveztem volna én is... hajjaj.

A térképen jól látszik, hogy a kettes pont teljesen rossz helyen volt!

A 21Br pályája azonos volt a miénkkel

A verseny után hazaérve viszont erős fájásba kezdett a jobb térdem (a pályán semmit nem éreztem), és másnap reggel is bicegve keltem fel. Vajon milyen lesz így a hétvégi Budapest Bajnokság?

Fenyőfő éjjel és nappal

A Hungária kupának kettő, számunkra ígéretes kísérőversenyt is terveztek idén: egy éjszakai futást (amire még Zoli a Gerecsében is felhívta a figyelmem, és nagyon jól tette), valamint a megunhatatlan Mobile-o-t. Így beneveztünk mindkettőre, a kettő között - meg ha már a közelben jártunk - beterveztünk egy kis balatoni pancsolást.

Csütörtök este fél8 körül már a VK-ban toporogtunk, és vártuk hogy lemenjen a nap. A pályakitűzők időben történő visszaérése azt a reményt erősítette meg, hogy a pontok nem vesztek el az égig érő fűben, vagy a tüskés bozótok sokaságában. Mert azt már tudtuk hogy e kettőre, és ezeken kívül egyéb mesterséges tereptárgyakra számíthatunk az éjszakai sprintverseny területéül kijelölt Fenyőfőt övező területen.

Eszti hamar elrajtolt, én pedig kölcsönadtam a lámpámat Rékának egy rövid pályára, nullás indulásra, gondolván hogy 32-re (az én rajtidőm) biztosan visszaér másfél km-ről. De nem így lett. 40 után tért vissza - mint kiderült mert mégis a hosszú pálya térképét markolta fel -, így én az 50-es pót-rajtidőt élvezhettem. Féltem hogy nem lesz már kint elég ember, mivel az utolsó előtti induló voltam a hosszú pályán, de ennek ellenére sok sok fénnyel találkoztam kint.

Az első kis hiba a 8. pontnál jött, én azt hittem előbb mentem be balra, de mint látszik a térképen, később. Visszafordultam támadópontot keresni, ami végül is a völgy vonala volt, és így már meglett a kövecske. Sajnos a 9. is megtréfált, valami nem klappolt az iránytartásommal, és rossz földútra tévedtem, végül is a betonút kanyarjából hosszan támadva lett meg biztosra a pont. Onnan már nem volt probléma, csak a 12. felé menet kellett megküzdenem a derékig érő csalánnal, a 13. pont után begyújtottam a tartalék rakétákat, és szélnél is sebesebben vágtattam az utolsó pontba majd be a célba. Magam is meglepődtem a 36:33-as időmön (futott táv 4,5km), talán 3 perc maradt a pályában a hibák miatt. De azért jó volt látni hogy benne vagyok az első ötben. Aztán ez később a 6. helyre módosult, és így is maradt, 31 indulóból egész szép. És ahogy a célba érkezésnél sejtettem, az utolsó átmenetet nyertem, sőt a befutót is holtversenyben. Esztinek másfél perccel több lett az ideje, de a lányok mezőnyében ez így is simán az aranyérmet jelentette neki.

A másnap délelőtti balatoni fürdőzés, és pár geoláda begyűjtése után visszatértünk a tetthelyre egy kicsit mobilozni. Félelmetes tömeget találtunk a templom mellett, és persze innen már jött is az első gondolat: vajh lesz-e elég térerő e piciny faluban ennyi sok őrültnek? Persze nem volt. A szervezők elmondása szerint 10-12 pár tudott egyszerre futni, egyébként meg várni kellett hogy valaki vonalat kapjon. Mint huszonöt éve a szociban a tárcsázós ikervonalnál. De aztán egyszer csak ez erő velünk lett - és elrajtoltunk.

Én voltam az első futó, mert a taktikánk szerint így jobb. Hogy miért az titok. Rögtön persze ez elején melléfutottam, de csak mert figyelmetlen voltam, így egy jó kétszáz méteres kerülőt raktam az útba. De utána meglódult a szekér, és nem túl gyors, de folyamatos futással, Eszti remek navigációjával 18 perc alatt túltettem magam a 1,8km légvonaltávú pályán. Nagyon gyors váltás után Eszti eredt útnak, de sajnos rögtön az elején a technika ellenünk fordult: elment az erő, és nem hallottuk egymást, másfél perc kellett mire minden helyrejött. Aztán nem sokkal később egy szúrós csalános átmenettel kellett megküzdenie, ami elég idegeskedést szült, utána pedig - talán épp emiatt? - egy 3-4 perces hibát okozott egy kommunikációs  félreértés, és némi irányvesztés. Így végül a teljes időnk a 3,7km-en 41 perc lett - és ezzel az első helyre kerültünk. De ekkor még a Laura-Klaus csúcs-ütős páros nem indult el. Így izgulhattunk. Náluk Laura kezdte a futást, és hajszál pontosan akkor váltották egymást amikor mi. Második futóként Klaus veszélyes ellenfél volt, hiszen a puskalábai némiképp gyorsabbak nálunk. De hát - gondoltuk - Laura még félrenavigálhat. De ez a galád számításunk nem jött be, és jó 7 perccel jobb időt hoztak mint mi, így simán átvették a vezetést, mi pedig a második helyre kerültünk.

Mindkét verseny élvezhető, és egyben fárasztó volt, a pályakitűzők és szervezők szerintem nagyon jó munkát végeztek, köszönet érte nekik!

Lassú, lassabb, leglassabb -> Simon Lajos ev.

Mivel már régóta nem élvezhettem a dugások (na jó, pontfogások) csippanásának hangját, ezért ellátogattam a Simon Lajos emlékversenyre a Gerecsébe. Először még Kunfehértó volt a terv, de a KOB-os szörnyű élmények miatt inkább hűs lombokra vágytam.

Az első napi 4,5km nem is tűnt vészesnek, bár nem ismertem a terepet, de gondoltam hogy 35-40 perc alatt csak lekocogom. Hát tévedtem. Jókedv és lelkesedés megvolt, sajnos F35-ben nagy mezőny nem jött össze, rajtam kívül Csonti és Szabolcs állt még rajtvonalhoz a kategóriában, én másodikként indultam. A magabiztos kezdést (sokan a térképrajtot sem találták meg, de ez egy másik történet) hamar sötét felhők árnyékolták be, amikor is sok-sok hónap kihagyás után visszatért rég elfeledett mumusom: az 1. pont megtalálása. Berozsdáltam - gondoltam magamban, mikor túrtam az erdőt, és 6-8 perc kellett ahhoz hogy észrevegyem: egy völggyel továbbrohantam. Az még fel sem tűnt, hogy a hegy is máshogy áll. 10 perc hiba az elején - ez pont elég hogy lelombozódjon az ember. Az ötös felé az emelkedőn aztán utolértem a két "ellenfelet", de aztán egy északhiba miatt a 6.-ra menet elveszett az előny, amit szerencsére az utolsó három ponton sikerült behozni. A végén a befutó 4 szintvonalát még volt erőm megnyomni, de így is 63 perc lett a vége: tragédia! Csak hogy érzékeltessem a dolgokat: a mi pályánk azonos volt az F40, F45 pályájával. Ott 34 perces győztes idő született, és a 11 emberből mindössze kettő volt 63 perc felett. Túlzás nélkül mondom hogy szégyelltem  magam.

Alapvetően nem akartam menni a vasárnapi hosszabb napra, de mivel sokan kapacitáltak, ezért beadtam a derekam, és másnap is ott toporogtam a rajtban. A 7 km mellé több mint 300 méter szintet és 31 fokot kaptunk - ez utóbbit néha nem csak Celsiusban mérve... Itt már nem volt mumus az egyes pont, bár a felfelé vezető út kicsit megtréfált (később kiderült, nem csak engem), de ez egy rövid kilengés volt, és ráadásul végig meg tudtam futni a felfelét, ha nem is mint rakéta, de legalább folyamatosan. A 2. pont sem jött elsőre, de ezen kívül már csak az ötösnél volt kis problémám, ezeken kívül a többi meglett hamar. A futásom tempósabb volt és az agyam is kevésbé zsibbadt mint előző nap, de a hosszabb táv miatt a végére belassultam, így arányaiba nem lett jobb az időm: 104 perc kellett a 9.5 futott km-hez, és megmászott 350m szinthez. Persze a fehér néha zöld volt, a zöld meg csak derékszögben sétálható, és a köveken való futás sem az én műfajom, de azért 100 alatt kellett volna maradnom bőven.

(a befutó, 100 méteren 20 méter szint, mindkét nap 1:11 alatt sikerült)

A vak szerencsének köszönhetően a végén átvehettem egy kategória első helyezettnek járó érmet, de egyáltalán nem éreztem magam ettől jól, hiszen ezt csak a számok adták ki, maga a teljesítményem igazán nem indokolta. Ugyanakkor jól esett ez a kis verseny, mert hát az erdő szép, futni pedig nagyon jó!

És itt a bejegyzés végén kiemelném a véleményem szerint igen színvonalas szervezést! A TTT-sek tényleg mindent megtettek: kiváló VK, büfé, kellően pontos tájékoztatás, jól kitalált rajthelyek, kellő mennyiségű szervező, víz a célban, és még sorolhatnám. Igazából nekem a pályák is nagyon tetszettek, az már az én nyomorom hogy nehezek voltam, de a győztes idők azt mutatják hogy nem elméretezettek. A térképre persze ráférne majd egy kis renoválás, mert főleg a második napi terepen sok pontatlanság volt, de hát ez végül is nem egy világkupa volt. Köszönet tehát a színvonalas versenyrendezését!

Pokoli KOB 2010.

Igazából nem kellene semmit írnom erről az egészről, mert ha valaki a színes élményekért olvassa ezt a blogot, az ebben olyat úgy sem talál, aki meg tájfutó szemmel nézi (bár ezt kétlem) az csak nevetőgörcsöt kap, vagy egyszerűen csak becsukja a böngészőt miután gondosan kitörli az előzményekből ezt az URL-t - örökre.

De minek utána vagyok olyan önző, hogy pusztán azért írjam le mert jólesik kiadni magamból, így hát tessék, álljon itt a hiteles krónikája a 2010. évi KOB-nak, a saját szubjektív szemszögemből nézve.

A hét eleji időjárás-jelentések jó időt jósoltak a hétvégére. Aztán kezdett átcsapni nagyon melegbe a jóslat. Majd látszott hogy csúnya nagy kánikula lesz. Végül a perzselő forróság győzött. Persze mindenkire más hatással van a meleg, pl. Harzollal váltottam pár szót a rajt előtt, saját elmondása szerint volt már neki sikere egyszer dög melegben - és talán épp azért is. De én nem ilyen vagyok. Nyáron 27 fok felett egy álló helyben is izzadok. Nem érzem jól magam a melegben, kivéve tengerparton. 30 fok felett inkább csak vegetálok, és biza' vannak fizikai tünetei is annak hogy nem bírom a hőséget. Nos, ennek fényében kitalálható hogy nem az én napomnak ígérkezett június 12.-e.

A selejtezőn 78-ra indultam, ami csak azért volt rosszabb mintha előre sorsoltak volna, mert így 2-3 fokkal melegebbet kellett elviselnem: 32 fokot írt ki a hőmérő mikor indultam a rajtkordon felé. A rajtolás jól sikerült, az első 4 pontig nem is volt gond, eltekintve attól hogy égetett a nap, kóvályogtam a melegtől, és kiszáradtam. A lábaim sem úgy vittek mint azt akartam. A 4-5 átmenet 60-80 méter volt, ez nekem 7 percig tartott, köszönhetőn egy 180 fokos hibának, amit 4 (!) nekifutás után vettem csak észre.

A hetes pont után aztán végleg tetőzött az elkeseredettségem, totál kivoltam a melegtől, fejben teljesen feladtam, és azt gondoltam visszasétálok a célba és beismerem: nem megy ez nekem. El is indultam, de aztán megszólalt bennem az elhatározás, így végül nagy nehezen, de mégis nekilódultam a folytatásnak. Futásról szó sem volt, inkább csak kocogtam, sétáltam, és bár tájékozódni nem nagyon kellett, így is végtelennek éreztem az időt a befutóig. Hányinger-küszöbbel értem be, elkúsztam a kocsiig, és agonizáltam egy sort. Biztos voltam a "B" döntőben.

Aztán kiderült hogy utolsó helyen (24. beérkezőként a 32 indulóból) pont megcsíptem az "A" döntőt, és kategória elsőként 00:02-re indulhatok. Hurrá! Ettől tényleg lelkes lettem, gyors öltözés, és iszkiri a rajtba. Még a hőmérőn látott 37 fok sem rettentett el. Pedig talán jobb lett volna.

A döntőről csak szűszavúan írok, mert a track és az időeredmény magáért beszél: nyamvadt, nagyon nyamvadt voltam. Bár láttam hogy sokan sétáltak a pályán, és sok általam ismert embert lassabb tempóban láttam futni mint máskor, de amit én műveltem az tényleg tragikus volt. Az első 5 pontot tudtam csak futni - valamennyire, bár a részidőkből látszik hogy már azt is nagyon gyengén. Hibám ugyan nem volt de jórészt csak sétára és gyenge kocogásra futotta. Olyan szinten terhelt le a meleg, hogy mozogni sem bírtam. Egy egyszerű 2 szintvonalas kúp úgy megfogott hogy oldalazva kellett felmennem rá. Már 100-200 méterekre láttam előre merre kell mennem, hol a pont, de örökkévalóság volt odajutnom, főleg mert igyekeztem kerülgetni még a legkisebb földkupacokat is. A célba pedig úgy értem be, mint egy élőhalott, de ezt rendkívül jól mutatja a befutón rólam készült kép (köszönet érte a fotósnak!):

(igen, a háttérben vagyok, fennakadt szemekkel)

Nagyon szégyellem magam, hiszen a KOB számomra abszolút ideális táv, és a pályám sem volt nehéznek mondható, de egyszerűen nem bírja a szervezetem ezt a hőség okozta terhelést. Jah, és egy érdekes adat: a verseny reggelén 8 órától a verseny utánig (este 6 óráig) összesen 6 liter(!) folyadékot fogyasztottam el, amiből 2 liter isotoniás volt. És ebből kifelé minden csak párolgás és izzadás útján távozott.

Csak a rend kedvéért, a döntő 6,2km-es távját 72 perc alatt abszolváltam, utolsó előtti idővel. Remélem, sőt nagyon-nagyon bízom benne hogy a ROB-on kegyes lesz hozzám az időjárás :)

Nyögve-nyelős nyárindítás

A Mecsek-Kupa utáni és a KOB előtti időszakról alkottam ezt a frappáns címet. A töbrök utáni két hétben - mint sokan az országban - bárkaépítésbe kezdtem, de aztán arra gondoltam hátha mégsem, és jól tettem, mert június első teljes hétvégéjére visszakaptuk a napocskát, bár akkor még nem tudtuk hogy ezért cserébe rá egy hétre majd a pokol tüze fog égetni minket ...

A lábizmaim elfelejtettek mindent, ami a futómozgással kapcsolatos, így igazán örvendetes hír volt a Szigeti Sportvarázs esemény, aminek a szombatját lőttük be kint tartózkodásra, illetve vasárnapra beterveztük a komáromi emlékversenyt. A szombati szigetlátogatás egyik apropója persze a mozgás volt: Mobile-O futás első felvonásban, utána pedig mikrospint, részemről először kipróbálva. Ez utóbbiról elmondhatom: igazán jó móka. És ha már ott voltunk, egy kicsit hagytam hogy megszálljon az ihlet, befogtam két főszereplőt, és megpróbáltam egy kis hangulatot közvetíteni, mozgóképpel, pár percben. Fogadjátok szeretettel :)

És hogy a hétvége egyenlege ne billenjen túl pozitívba, vasárnap délutánra már nem állt mosolygósra a szám. Pedig jónak ígérkezett a Kész István emlékverseny Komáromban, a Monostori-erődben. A tavalyi gánti megmérettetés tetszett, így a verseny neve pont megfelelő hívószó volt, Eszti pedig jókat mesélt az erőd-futásról, számomra tájékozódási csemegét ígért.

Az első döbbenet a rettentően alacsony résztvevőszám volt. Korombelit szinte alig láttam, ifivel és 50+ futókkal volt tele a VK, de még így is 50 fő alatt voltunk (saccra). Ez persze nem a "baj" kategória, csak jobb lett volna olyan színes sokaság mint tavaly a Vértesben. Pedig az idő remek volt - sőt, túl remek, a napocska már elkezdte bepótolni az elmúlt két hetet, sőt még rá is kontrázott. Bejelentkeztem második indulónak, majd a megfelelő időben elrajtoltam. Már rögtön az első pontot nem értettem ... mi van?! El sem hittem hogy a méteres gazban a 70 fokos lejtőn kellene a várfal élén táncolni. Pedig de. Hosszas vívódás és kerülő-keresés után aztán megadtam magam. Már ekkor igen mérges voltam, és bár a kettes pont könnyített volt, a hármas végleg betette a kaput. Sem az akáctüske, sem a 30 fokban a mellig érő gazban a gödrök között a dzsuváig történő futás nem hiányzott. Így visszabattyogtam a célba, rettentő bosszúsan. Nem elég, hogy a "rövid távúnak" kiírt verseny pályája 6km volt, mindez ráadásul teljesen értelmetlen csiki-csuki útvonallal, direkt szivatós a dzsukker közepén lévő pontokkal. Pedig mind az erődben, mind a környékén lett volna lehetőség normális pályára is. 

Nem is ragozom tovább, sajnálom hogy ilyen szerencsétlenre sikerült, azért még a névhez hű maradok, és jövőre is figyelem majd az emlékverseny kiírását, hátha visszakerül Gántra, ott talán nem lehet majd ekkorát hibázni. Ha esetleg valakinek most az előző pár sor miatt rosszabb kedve lett volna, tekerjen vissza a filmig és nézze meg újra :)

Mecsek Kupa 2010.

Nehéz elkezdeni ezt a bejegyzést, már címet sem tudtam igazán adni neki. Vártam nagyon ezt a versenyt, mert nagyon megszerettem a Mecseket (úúúúú, az elején hogy rühelltem a töbröket és mindent ami mélyedés), és mert már hiányzott egy jó futás. Ez utóbbi továbbra is hiányzik :) de remélem már nem sokáig.

Az ÉOB-t megelőzően a gyógyulási időszak nem nagyon engedte a futást, utána meg ez a borzalom csapadékos időjárás nem kímélt. Így nekem, szegény szerencsétlen kocafutónak csak a sóhajok maradtak mikor megláttam az első napi középtáv 245m szintjét az 5,6km-es pályámban. De azok őszinték és mélyről jövők voltak.

Ettől még vidáman és lelkesen álltam a rajthoz, aránylag tiszta fejjel, és vártam mit látok majd a térkép másik oldalán miután behelyezem a fóliába. Nem szeretem a repülőrajtot, mert eddig hosszú másodpercekig kerestem a térképen hogy hol is vagyok, merre az egyes pont és merre is menjek. De most mindez futás közben 2-3 mp alatt megvolt, és mint a track-en is látszik, szépen egyenesen az 1. pontig futottam. Az első pont ilyetén típusú meglelése pedig igencsak önbizalmat ad :) és mondhatnám hogy a "lovak közé csaptam", de bruhahahaha - no persze ha lenne ami közé csaphatnék. A nyolcasig szépen elsikolttam, persze a hetes felé az emelkedő a nyeregig egy örökkévalóságnak tűnt. Talán ezért is, mert a fáradtság itt már bejelzett, innentől jött pár hiba.

A kilences felé továbbfutottam a letérésnél, nem láttam jól a jelleghatárt. A tízestől a zöldön történő átverekedés is sok erőt felemésztett, majd az átkelés a töbrök között jól ment, de aztán hiába igyekeztem szintet tartani, csak alácsúsztam a 11. pontnak. Ezután már az iránytartás sem ment olyan szépen mint eddig :) így a 13. hamarabb meglett mint a 12., de legalább volt utána egy nagyon gyors átmenetem. Ezután sem vettem fel túl jól az irányt, futhattam volna szépen le a gerincen, de helyette túl hamar kifutottam az útra. Itt találkoztam Mitró Zolival, ami nagy mázli volt mert magamtól biztos nem futok ilyen tempót, így volt aki húzott. Köszönet neki ezúton is :) innen a végéig már egymás mellett toltuk, bár az utolsó pár pont nem jelentett volna kihívást egyedül sem.

A végén beérve azt gondoltam hogy a 14. pontra ez a hatalmas kerülő nagy hiba volt, megfelelő erővel átmászhattam volna a völgyön akár a nyiladék mentén is. De aztán Eszti meggyőzött hogy nem, illetve másnap láttam azt a nagy emelkedőt a váltón, és hát ... talán jobb is hogy nem arra mentem :)  A pálya harmadától szépen esett az eső, de érdekes mód nem zavart, langyos volt és kellemesen hűtött. Technikailag nem éreztem nehéznek a pályát, igazi futós útvonal volt, szép erdőben, jó vonalvezetéssel. Ha a két nagyobb  hibám nincs, 3-4 perccel jobb időt jövök, ez viszont így az 57:24-gyel a hetedik helyre volt elég a 11 beérkező közül.

Másnap a váltó következett, ami nekem egy debütálás volt: másfél éves pályafutásom alatt ezt a műfajt még nem próbáltam. Így persze egy kis félelem is volt bennem, főleg a tömegrajttól. De azért az izgatottság inkább a várakozásnak szólt, és végül is a rajt pillanatában úgy vágtam neki: ez is csak egy pálya, szépen lefutom és kész. A tömeg nekilódult, én velük, a rajtbójáig kielőztem akit csak tudtam, utána gyorsan helyreraktam a térképet, és lódultam is az első pont felé, amit az elsők között dugtam. Aztán ezerrel tovább a kettesre, ez is szépen meglett, bár itt rossz kifutást választottam, a kis ösvény helyett rögtön az irtás felé.

Itt már többen beértek, és több embert is láttam a hármas felé haladni előttem, ki átvágva, ki az úton. Az eredeti tervem az volt hogy kerülöm az irtást, de mivel futható volt átnyargaltam rajta. Majd az irányt tartva igyekeztem tovább az erdőbe. A támadópontom a két úton történő átkelés volt, illetve a távolsága a jobboldali nagy kereszteződésből, de ezt benéztem, és így lényegesen északabbra lukadtam ki, és mire forgattam a fejem, tőlem balra későn vettem észre a pontot, ami már a "tömeg" fogott, és lódult tovább. Így már le is maradtam az élbolyról.

Itt is rossz kifutást választottam, szépen körbemehettem volna az úton ehelyett a töbrök között ügyeskedtem, bár ez nem sikerült annyira rosszul, mert pár embert aztán láttam a következő pont után, akik körbementek. Sajnos a hatosra is volt keverésem, túlságosan alácsúsztam, és a visszamászás lassú volt, de a nyolcasig a pontos futással behoztam pár helyet, csakúgy mint a 10. felé az emelkedőn. De így is három perc hátránnyal érkeztem, ami egyértelműen a 3. pontban maradt ott :( így a 11. helyen váltott engem Tőkés Árpi, aki aztán nagyon szép futással, szintén három perc hátránnyal 6. helyre hozta fel a "csapatot".

A váltón egyértelműen nem voltam olyan jó formában mint előző nap, pedig aztán tényleg könnyű pályácskát kaptam. Persze furcsa is volt ez a helyzet, hogy a sok "ellenféllel" együtt futni, ugyanakkor egy jó dolog, olyan igazi "verseny íze" van. Legközelebb ha lesz rá alkalmam, kipróbálom milyen nem első futónak is lenni. Már ha akad váltótárs aki bevállal :)

Pár hét múlva KOB, amire lehetőségem szerint igyekszem fizikálisan kicsit gatyába rázni magam, mert mind az ÉOB mind pedig ez a két nap abszolút azt bizonyítja hogy nagy szükségem van rá. És milyen ciki lenne már az Alföldön elvérezni erő hiányában :)

Lámpacsata, térdkalács - Éjszakai OB és Maccabi Kupa 2010.

Elég rég sikerült (sajnos) okott találnom arra hogy tollat - izé, billentyűzetet - ragadjak, és frissítsem a blogot, de hát a "talpmasszázs" után ugyebár nem is igen tudtam mivel.

Az várva várt Éjszaki OB-ra való készülés (nem az érdeklődés hiány miatt) így sajnos elmaradt, bár a lábamat egyéb kötelezettségek miatt nem nagyon kímélhettem, egy kis sétára mindkét hétvégén be kellett fognom őket. Sőt előzményként azt is megemlítem, hogy a TIPO kupa Mobile-O versenyén Esztivel sikerül magunkat a dobogó harmadik helyére kocogni :) hurrá!

Tavaly ilyenkor amikor Esztivel az akkori éjszakai bajnokségra mentünk, abszolút elképzelhetetlennek tartottam hogy éjszaka fussak. Grrrr. Aztán jött a szentendrei városi éjszakai móka, majd nem sokkal később a Szélrózsa, és ott már teljesen megszerettem az éjszakai futást. Ez a mostani pedig csak még sokkal jobban megszilárdította bennem ezt az érzést.

Úgy álltam most szombaton a rajthoz, hogy nulla edzéssel ne számítsak sokra, inkább szerettem volna minél kevesebb hibával végigmenni a pályán. A 9.7km-es légvonaltávra 100 percet irányoztam elő magamnak. Nos, nézzük, mi is történt:

Mivel több mint 10km futásra kellett berendezkednem, ezért közepes tempóval nyitottam, és mivel éjszaka volt, azt tűztem ki célul, hogy ahol lehet és van értelme utakon futok, vagy hagyom magam megvezettetni valami vonalas tereptárggyal. Így utólag azt gondolom bevállalhattam volna néha egy-egy átvágást pár fehér erdős részen, erre tipikus példa a 6-7 átmenet. A pontok amúgy jöttek szépen sorba, egyetlen hibám volt a 8. felé, amikor éreztem a távolságból hogy egy töltéssel túlfutottam, de végül nem fordultam már vissza hanem kis kerülővel fogtam a pontot. Bár az eső már nem esett, de félelmetes mennyiségű víz volt a pályán, a 10. pont után konkrétan tócsa állt a cipőmben. A rövid iránymentek jól sikerültek, néha mentem csak mellé 5-10 métereket. A 17. pont felé is csináltam egy kis kerülőt, de nem mertem bevállalni az erdőt, a túloldalt jobb támadópontnak találtam. Az átfutópont (20.) után kicsit már belassultam, ekkor jött már a szokásos 10km-en túli fáradtság, rádaásul a 21. pont utáni kifutás nagyon gyötrelmes volt az erdőben. A végére annyi tartalék még maradt hogy a befutót meghajrázzam.

A 9,7km-es pályán 12,5km-t futottam (sok volt a kerülő az utakon), 88 perc és 3 másodperc alatt, ez a mezőny végére a 19 indulóból a 14. helyre lett elég. A kis hibák és a pálya végi ellaposodás nélkül is csak egy helyet tudtam volna javítani. Ugyanakkor ami a lényeg: nagyon élveztem a pályát, és kevés hibával sikerült teljesítenem a versenyt. Egyébként érzésem szerint ezen a pályán annak volt előnye akinek nagyon jól megy a futás, és/vagy nagyon jó a lámpája :)

Nem túl sok pihenés után vasárnap hasonló lelkesedéssel álltam rajthoz, bár az volt az érzésem hogy nappal többet fogok hibázni mint éjszaka :) és így is lett. Szerencsére nem túl nagyokat, de sok apró nüansz összejött.  Most már bátrabb voltam, és sokkal kevesebb úton futást műveltem, több iránymenetet és átvágást bevállaltam. Viszont láthatóan több apró kis tévedés (rossz irányválasztás, 10-20 méteres pont mellé futás) előfordult. A napot sajnos mégsem ez árnyékolta be, hanem az hogy már az első pont előtt egy hatalmasat beszúrt a jobb térdem, és onnantól csak a jobb lábam kinyújtva magam után húzva tudtam kocogni. Nem tudom minek köszönhettem ezt, egy tippem lett: az éjszakai után bár nem éreztem izomlázat, de nem vezettem le egyáltalán. Talán azért. De hát ez van, szomorúan vettem tudomásul a tényt, és azon drukkoltam  hogy ne kelljen végleg megállnom és sétálva befejeznem a pályát, de szerencsére nem így lett. Maga a terep és a pálya nem igényelt túl sok agymunkát, inkább csak futni kellett (volna).

Az 5.7km-es pályán 7,2km-t sikerült futnom 52 perc és 27 másodperc alatt. Ez eléggé elmaradt a 45 perces tervemtől. Így aztán a 10 indulóból ötödikként végeztem, de mivel az előttem álló 10 percet vert rám, ha nincs a térdprobléma sem lettem volna előrébb :) inkább csak kellemesebb  lett volna a futás.

Összességében azt kell mondjam, jól esett mindkét futás, és nem utolsósorban köszönet és elismerés illeti a szervezőket, mert egy nagyon színvonalasan, lelkiismeretesen szervezettm két versenyen vehettem részt, amiben látszott hogy rengeteg munka volt. A térképek is szuperek voltak, az éjszakai 13. és a Maccabi 9. pontja volt csak (a track szerint) rossz helyen (avagy a térkép volt rossz a környéken).

Jövőre tuti ÉOB, naná, nemsokára pedig a KOB - remélem az már edzettebben!

Postás éjszakai - szöges út a tetanuszig

16 év hosszú várakozás után végre most először(!) használtam a TB kártyámat, hogy éjjel fél1-kor egy kis baleseti ellátást kérjek az Árpád kórházban. Persze, kibírtam volna ha még legalább ennyi ideig mellőzöm ezt a procedúrát.

Nagy kedvem volt ehhez az éjszakaihoz, így aztán vidáman indultam el. Bár az egyes rögtön túlfutással kezdődött, de ez egyáltalán nem vette el a kedvem, robogtam tovább, a kettes gyorsan, a hármas lassabban de meglett, majd a hatosig is robogtam, kisebb-nagyobb kerülőkkel a kutyák veszett ugatása és a térképhibák miatti kénytelen kerülők miatt. A hatos után a hetes felé egy kerülős megoldást választottam, félúton kiderült hogy helyesen, beért Lajszner Attila (aki aztán első is lett).

A hetes felé az első tervem az volt hogy délről megyek, de azt aztán bonyolultan találtam, így az útvillánál én is északnak futottam, és nyugatra bevágást terveztem. Attila előbb ment be (nyíllal jelöltem a térképen), én azt nem akartam bevállalni, inkább gondoltam leereszkedem a széles lapos töbörig, és annak a bal oldala majdnem a hetesig vezet majd (pontozott vonal). De erre már nem került sor.

Először egy éles szúró fájdalmat éreztem a bal talpamon, közvetlen a nagy lábujjam mögött. Egyértelműen azt gondoltam hogy egy nagy szögbe léptem. De itt? Mivel fájt, gyorsan leültem, cipő le, és láttam hogy tényleg. A franc. Lábra álltam és latolgattam hogy vajon érdemes-e tovább menni, miközben vívódtam elindultam visszafelé az úton, és pár lépés után megint egy szúró fájdalom, a jobb talpam közepén. A franc! Megkerestem a bűnöst: telepített nagy (6-7 cm magas, 1 cm széles) erős acél szögek voltak a homok alatt. Hát nem voltam boldog. Már lebegett a szemem előtt a tetanusz. És még 2-3 km közötti út volt vissza a célig. Persze utakon, lassan külső talpélen kocogva jutottam vissza.

A térképen bekarikáztam ezt a részt, remélem soha nem lesz erre versenyterület a későbbiekben.

Sajnáltam a versenyt, bár a részidők szerint tuti utolsó lettem volna, viszont nagyon élveztem, ráadásul a hetes után már visszafelé könnyűnek tűntek a pontok. És persze legkevésbé arra vágytam hogy éjszaka orvos, kötözés, tetanusz. De hát ez elkerülhetetlen volt.

Egyébként nem volt olyan egyszerű elláttatni magam. Hazafelé Eszti telefonálgatott, nem keveset. Örkényben nem fogadtak, azt mondták Pest, Gyáli út. Ott nem tudtak semmiről, egy angyalföldi kis ügyeletet javasoltak, de ott is furcsákat mondtak a telefonba, majd végül az Árpád kórház lett a végcél, ahol 40 perc türelmes várakozás után elláttak. Hát ez van, majd még megyek egy átkötözésre, aztán remélem pár nap múlva nyoma sem lesz az egésznek.

HOB 2010 - a fáradtság új dimenziója

A HOB egy olyan "skalp" mit muszáj mindenkinek legalább egyszer begyűjteni, ha már kipróbálta a tájfutást. Még akkor is ha olyan nyamvadtan ér célba és olyan nyugdíjas tempóval teljesíti mint én. Egy igazi erőpróba, a sport esszenciája - a sprint után a második legjobb.

Istivel elsőnek érkeztünk meg a parkolóba, reggel 9-kor - hiába no, legalább ebben legyen első az ember :) A frissítő leadása után következett a mentális ráhangolódás, amit nálam sajnos beárnyékolt némi sötét felhőcske, de azért igyekeztem. Isti edzői jótanácsa a mai napra az volt, hogy közepes egyenletes tempóval, nem túl magas pulzussal, és ha van kényelmes kerülő út válasszam azt nyugodtan. Így aztán magamnak célként 8-as percátlaggal 150-160 perc közötti időt terveztem (17,7km pályahossz, 20 km futásra saccoltam).

A kezdésnél kicsit túlizgultam, és az első pontra jó nagy ívet húztam. Pedig láttam a völgyet, csak sehogy sem akaródzott jobbra kanyarodni :) aztán magamhoz tértem, a 2. és 3. pontok simán jöttek. A négyesnél az ívet a zöld csíkozás indokolta, nem akartam betüskézni, illetve hagytam hogy az utak megvezessenek. Az első (33%) frissítőnél ittam két kortyot és mentem tovább, közben konstatáltam hogy a tervezett tempót pontosan tartom. A 8. felé jónak láttam kerülni a gerincet, és nem átmászni - biztos sokan áttolták, de én spóroltam az erővel. A kilences átmenet elég lett volna egy komplett Dosztojevszkij művet átgondolni és elemezni, kivéve hogy a rét közepén átívelő út felénél bokáig süppedtem (a nyomokból ítélve nem csak én) a sárba. Utána még két gyors pontfogás, és féltávos pihenő.

Eddig ennyi volt a leghosszabb futott távom. Éreztem hogy van még bennem erő, bár a vádlim már enyhén jelzett. Agyi fáradtságot nem éreztem, és terv szerint itt tartottam 3 perc passzív pihenőt, és nekivágtam a harmadik negyednek. Itt szépen jöttek a pontok, ahogy lehetett kicsit gyorsabb tempóra kapcsoltam. A pálya 3/4 részénél lévő frissítőig akadálymentes utam volt. Na de itt aztán az összes izmom görcsben állt már. Nyújtottam, ettem ittam, és számoltam: idővel, tempóval jól álltam. 5km-re volt 40 percem, de a lábamban már 15km feletti táv és 120 perc futás.

Az utolsó negyedben sajnos két hiba is becsúszott, de így utólag visszagondolva azt mondom: szerencsére csak két hiba. A 18. és 21. pontoknál futottam tovább kicsivel, mindkét esetben elmentem a bója mellett csak nem voltam biztos magamban, így továbbálltam, és visszatérve persze ott volt ahol lennie kellett.  A 22. felé a völgyet szándékosan íveltem felülről, a cél itt is az erőspórolás volt. Aztán a 22. pont után bekövetkezett a nagy halál: olyan szinten elfáradtam amilyet még soha de soha nem éreztem. Mondogatni kellett magamban hogy "menj, menj!'. Így is sokat megálltam, fájt mindenem, és arra vágytam hogy leülhessek és kész. A 23. megközelítésénél is inkább eltértem a vonaltól és a biztonságos út-nyiladék-völgy kombinációt alkalmaztam.

A célegyenes maga volt a halál. Egy ötéves kisgyerek háromkerekűvel gyorsabb lett volna nálam. Azt hittem sosem érek a célkapu alá. Émelyegtem, mindkét vádlim és a combom hátul teljes görcsben volt.  Nagyon hosszú időnek tűnt míg végre az utolsó csipogó hangot meghallhattam.

Aztán hirtelen vége lett. Mintha egy másik dimenzióba kerültem volna. Beértem, teljesítettem. Elmondhatatlan érzés volt. Ránéztem az órámra, 21km, 182 perc. Magamhoz képest elképesztő teljesítmény. 

Sajnos nem tudom a spíker nevét, de ha magára ismer írja meg :) nagyon jól esett hogy megismert (innen a blogból), és bár látta hogy kb. egy zombi állapotában lépek oda kiolvasni, de mégis az a megtiszteltetés ért, hogy megkért mondjak pár szót. Már nem emlékszem mit mondtam, (ha valaki hallotta írja meg!) remélem sikerült valami értelmes, de tényleg köszönöm neki, jól esett a törődés.

Aztán elvonszoltam magam egy nem túl távoli helyre, leültem a fűbe, és csak ültem, jó pár percig, és próbáltam visszatérni a valóban élők sorába. Ami biztos: eddig nem ismertem rendesen a kimerültség és a fáradtság fogalmát. Legalább is ezen a szinten nem. Minden, de minden rendelkezésre álló energiámat elhasználtam.

Pár perc múlva mikor sikerült lábra állnom, találkoztam Istivel, szomorúan hallottam tőle hogy ki kellett szállnia. Persze az ő szintjén már ez is a helyes döntések közé tartozhat. Sokaknak drukkoltam jó eredményért, jó párnak sikerült is. A felnőtteknél a papírforma lett, a lányoknál Évit mindenki dobogóra várta, Őry Eszter nagyon szépet jött, és én Fanni 3. helyének is nagyon örültem. (én eleve neki drukkoltam) A klubunkból Réka és Gábor dobogós helye is nagyon szép teljesítmény volt! Őszintén gratulálok mindenkinek!

És egy kis szubjektív vélemény: a terep nagyon tetszett, jól futható erdők, szépen tagolt domborzat, nem túl nagy dombokon jó kis mászások a sok völgynek és pataknak köszönhetően. A pályatervezés és a térkép minősége egyaránt dicséretet érdemel részemről.

És hogy jövőre előfordulok-e a HOB-on? Nos, ez maradjon egyelőre nyitott kérdés :)

Esélylatolgatás a HOB-ra

Mielőtt mindenki magára rántaná a könyvespolcot annak teljes tartalmával a nevetéstől: nem, nem a saját esélyeimről akarok írni, mert ugye azokat egy öt betűs szóval lerendezhetném. Persze, nagyon készülök életem első hosszútávú versenyére, és így másfél évvel első pont-dugásom után halvány gőzöm sincs hogyan megy majd.

De nem is ez a lényeg. Bár mazsola vagyok még ebben a sportban és ebben a közösségben, mégis a hét eleje óta foglalkoztat a kérdés: ki lesz idén a felnőtt férfi és női hosszútávú bajnok? Átnézve a végleges rajtlistát, előszedve az általam ismert és látott eddigi eredményeket rögtön össze is állítottam a magam kis listáját. Aztán gondoltam, hogy mielőtt kiírom magamból, megkérdezek valakit akiben bízom, hogy mit gondol, mi várható. Istit nyaggattam ezzel a kérdéssel és Ő nem átallott válaszolni. Ezek után még megvártam a Nógrád nagydíj kimenetelét, de ez nem sokat változtatott az elképzelésemen. Íme tehát mindez, megspékelve Isti véleményével:

A lányoknál én alapvetően Gyurkó Fanni - Makrai Évi  - Kelemen Bernadett harcot képzeltem el, bár Detti talán kicsit rosszabb passzban van idén mint tavaly, így Őry Eszter neve is felmerült második körben, mivel bár tavaly HOB-on nem volt, de az ONEB-en szép eredményt ért el. Isti még Szerencsi Ildikót is említette, mint esélyest a dobogóra, tavaly ő bronzérmes lett.

A fiúknál nehezebben jutottam dűlőre, aztán első körben Kovács Ádám - Lévai Fecó - Zsebe Isti triót jelöltem meg. Most utólag átnézve is ehhez tartom magam (ebben egyébként Isti sem talált jelentős kivetnivalót).

Még egyszer hozzáteszem: ez mindössze egy lelkes amatőr esélylatolgatása. De szombaton a HOB-on biztos hogy a saját túlélésemen túl nagyon foglalkoztat majd  - mint ahogy sokan másokat is - a "nagyok" viadala, főleg így hogy most először saját elképzelésem is van a lehetséges eredményekről.