Lassú, lassabb, leglassabb -> Simon Lajos ev.

Mivel már régóta nem élvezhettem a dugások (na jó, pontfogások) csippanásának hangját, ezért ellátogattam a Simon Lajos emlékversenyre a Gerecsébe. Először még Kunfehértó volt a terv, de a KOB-os szörnyű élmények miatt inkább hűs lombokra vágytam.

Az első napi 4,5km nem is tűnt vészesnek, bár nem ismertem a terepet, de gondoltam hogy 35-40 perc alatt csak lekocogom. Hát tévedtem. Jókedv és lelkesedés megvolt, sajnos F35-ben nagy mezőny nem jött össze, rajtam kívül Csonti és Szabolcs állt még rajtvonalhoz a kategóriában, én másodikként indultam. A magabiztos kezdést (sokan a térképrajtot sem találták meg, de ez egy másik történet) hamar sötét felhők árnyékolták be, amikor is sok-sok hónap kihagyás után visszatért rég elfeledett mumusom: az 1. pont megtalálása. Berozsdáltam - gondoltam magamban, mikor túrtam az erdőt, és 6-8 perc kellett ahhoz hogy észrevegyem: egy völggyel továbbrohantam. Az még fel sem tűnt, hogy a hegy is máshogy áll. 10 perc hiba az elején - ez pont elég hogy lelombozódjon az ember. Az ötös felé az emelkedőn aztán utolértem a két "ellenfelet", de aztán egy északhiba miatt a 6.-ra menet elveszett az előny, amit szerencsére az utolsó három ponton sikerült behozni. A végén a befutó 4 szintvonalát még volt erőm megnyomni, de így is 63 perc lett a vége: tragédia! Csak hogy érzékeltessem a dolgokat: a mi pályánk azonos volt az F40, F45 pályájával. Ott 34 perces győztes idő született, és a 11 emberből mindössze kettő volt 63 perc felett. Túlzás nélkül mondom hogy szégyelltem  magam.

Alapvetően nem akartam menni a vasárnapi hosszabb napra, de mivel sokan kapacitáltak, ezért beadtam a derekam, és másnap is ott toporogtam a rajtban. A 7 km mellé több mint 300 méter szintet és 31 fokot kaptunk - ez utóbbit néha nem csak Celsiusban mérve... Itt már nem volt mumus az egyes pont, bár a felfelé vezető út kicsit megtréfált (később kiderült, nem csak engem), de ez egy rövid kilengés volt, és ráadásul végig meg tudtam futni a felfelét, ha nem is mint rakéta, de legalább folyamatosan. A 2. pont sem jött elsőre, de ezen kívül már csak az ötösnél volt kis problémám, ezeken kívül a többi meglett hamar. A futásom tempósabb volt és az agyam is kevésbé zsibbadt mint előző nap, de a hosszabb táv miatt a végére belassultam, így arányaiba nem lett jobb az időm: 104 perc kellett a 9.5 futott km-hez, és megmászott 350m szinthez. Persze a fehér néha zöld volt, a zöld meg csak derékszögben sétálható, és a köveken való futás sem az én műfajom, de azért 100 alatt kellett volna maradnom bőven.

(a befutó, 100 méteren 20 méter szint, mindkét nap 1:11 alatt sikerült)

A vak szerencsének köszönhetően a végén átvehettem egy kategória első helyezettnek járó érmet, de egyáltalán nem éreztem magam ettől jól, hiszen ezt csak a számok adták ki, maga a teljesítményem igazán nem indokolta. Ugyanakkor jól esett ez a kis verseny, mert hát az erdő szép, futni pedig nagyon jó!

És itt a bejegyzés végén kiemelném a véleményem szerint igen színvonalas szervezést! A TTT-sek tényleg mindent megtettek: kiváló VK, büfé, kellően pontos tájékoztatás, jól kitalált rajthelyek, kellő mennyiségű szervező, víz a célban, és még sorolhatnám. Igazából nekem a pályák is nagyon tetszettek, az már az én nyomorom hogy nehezek voltam, de a győztes idők azt mutatják hogy nem elméretezettek. A térképre persze ráférne majd egy kis renoválás, mert főleg a második napi terepen sok pontatlanság volt, de hát ez végül is nem egy világkupa volt. Köszönet tehát a színvonalas versenyrendezését!