A tavalyi nagy sikerre való tekintettel idén ismét hagytuk magunkat elcsábulni a velencei labirintus-játékokra, amely egyébként a jubileumi harmincadik rendezés volt talján barátaink részéről.
Mivel sok kedvem nem volt másfél-ezer km-t leautókázni, ezért a vonatos megoldást választottuk (a repzi sajnos időben nem volt jó). Hát mit is mondjak :) a kétszer 14 óra zötykölődés, bár hálófülkés kocsiban fekhettünk, nem annyira vált a fő kedvencemmé. Az oda-vissza összesen 8 alkalommal álomból felriasztó kopogás az üvegen, majd az élesen belém hasító "passzport kontrooool" szavak okozta sokk sokáig kínzó emlék marad. De sebaj, legalább erről is van már tapasztalat.
A szombati bemelegítő etap, a park-o előtt olyan voltam mint egy leharcolt veterán. De aztán egy darab 33g-os sport szelet, a fene tudja hogyan, de erőt töltött belém, így aztán lelkesen álltam rajthoz. Az első 5 pontig 4:13-as percátlagot futottam, aztán persze elfáradtam, de a végén így is a 4:40-et tartani tudtam. Ezt sokkal-sokkal jobbnak éreztem mint a tavalyi futásomat. Aztán másnap jött a hidegzuhany: az eredményeket látva kiderült, hogy helyezésileg (közepe mögött picivel) semmivel sem lettem jobb mint egy éve:( hát kicsit elszomorított, de ez van. Pedig múltkor tuti nem futottam ilyen tempóval.
A vasárnapi verseny egy kis hajókázással kezdődött, majd a rajtnál 30 perc várakozással. Az idő kedvezett, hideg nem volt, pláne aki bemelegítésre használta az időt, egy rövid ujjas felső elegendőnek bizonyult. Még a rajt előtt igyekeztem elővenni tavalyi emlékeimet, amelyek közül kettő volt a legmeghatározóbb: az egyik hogy mennyire odafigyelve kellett bogarászni a térképet, és gyorsan döntetni az útvonalról, a másik pedig hogy a 9.3km-es pályán saccra kb. 11-11,5km-t futottam, ami önmagában is soknak számít (nálam), nem hogy tájékozódva.
Így aztán, erőt is tartalékolva nem túl erős lendülettel indultam neki, így az első két pontnál némi bizonytalanság bejött, de aztán túllendültem ezen. A pálya egyébként sokkal gondolkodósabb volt mint egy évvel ezelőtt, főleg a 10-16 pontok környékén kellett eléggé figyelnem. De egyébként erősen meglepett a 2-3 átmenetben a kényszerkerülő, már akkor sejtettem hogy nem úszom meg annyival a futást mint tavaly. A Rialtón való átkelés után már sajnos 5:30-ra esett vissza az egyébként 5:10 környékéről induló átlag, de éreztem hogy térképolvasás okozta apró megtorpanások miatt ezt sem fogom tudni tartani. Így is lett.
Jelentős mellémenésem nem volt, viszont két vagy három alkalommal megtorpantam a tájékozódással, illetve volt egy rossz kifutási irányom is a 9-es pontról. Na de az igazi szívinfarktus akkor ért, amikor megláttam a 17-18 átmenetet :) egyébként, így utólag azt mondom zseniális volt a pályatervezés: az első kétharmadban az agyat zsibbasztották le, majd pedig ezzel az átmenettel a lábizmokra céloztak. Bejött. A végére 5:40-es tempó jött össze, ez már előrevetítette hogy a tavalyinál sokkal jobb hely nem fog összejönni.
Végül is 17 perc alatt teljesítettem a nagy átmenetet, megnézve a részidőket az látszik hogy a nálam jobb helyen végzettek közül is jó pár embernek ennél több idő kellett ehhez. Sajnos a 19-20-cél szakaszokat már nem nyomtam annyira amennyire kellett volna, ami azért szomorú, mert 6 másodperc 3 helyet jelentett volna. No sebaj, így most a 33. helyen értem célba az 57 beérkezett közül, ami mindenképp javulást jelent a tavalyi eredményemhez képest.
És csak érdekességképp: a 9,2km-es pályán, 14,5km-t írt ki az óra, amiből ha levonjuk a térképen is látható melléméréseket (a sikátorok közötti gyengébb műhold-jel vétel miatt), akkor is 14km körül futottam, ami az én mércémmel eszméletlen sok. De jó kis móka volt, ismét, és aki eddig nem próbálta ezt a versenyt annak (továbbra is) melegen ajánlom: Velencében jó móka a tájfutás :)
És persze a tavalyi lábjegyzetet idén is "érvényes":) Eszti ismét elhozta a WA kategória első helyét. Egyébként sok szép magyar eredmény született, az én kategóriámban pl. a második helyet Fehér Fecó, a harmadikat Baracsi Gábor kapta, az elitben a legjobb magyar 9. hely Lenkei Zsolté. Én személy szerint még szintén értékesnek tartom Vellner Gábor 4. helyét M20-ban, már csak azért is mert mindössze 16 másodperc választotta el a dobogótól. Persze a lányok sem unatkoztak, például WB-ben a dobogó mindhárom fokán a mi lányaink álltak. Így ezúton is gratulálok minden dobogósnak!
Az Eger nagydíj után kicsit talán túl bátran azt hittem hogy onnan már csak jobb lehet, de nem :) a mostani Őszi Spari s teljesítményem pont fordítottja volt a tavalyinak, de egyáltalán nem jobb mint a Eger GP-n nyújtottak.
Úgy fest idén az ONEB után kikapcsolt az agyam, és most többszöri reset, meg újraindítás után sem hajlandó rendesen működni. Tavaly egyébként az Őszi Sparin az első napom volt extra béna, és másnap szépítettem. Most az első napban (ugyan volt hibám) de nem volt vészes, a második nap viszont totál káoszba ment át.
Mindkét nap becsúszott egy-egy figyelmetlenségi hiba: szombaton a 7-es pontom helyett az egyesre akartam visszamenni (egész egyszerűen a számot néztem el, az összekötő vonalat meg nem figyeltem). Vasárnap pedig a 4-5 átmenetnél az 5-6 irányát néztem, É/D felcseréléssel. Ez figyelmetlenség, nem voltam elég fegyelmezett, passz.
Viszont mindkét nap (és ez zavar...) ami általánosan probléma volt az a szintnek a nem érzése. Az első nap a tizes pontra menet látszik mennyire lecsúsztam, de ugyanez történt a második nap négyes pontjával amikor már a köveknél túrtam, ki tudja miért. A második napban csak az a bosszantó hogy a két hibámmal összesen 20 perc pluszt raktam a pályába (míg az első napi félremenések 3-3 percesek voltak), és ilyen durva (kezdő) hibám már régen volt. Ez kicsit elszomorított. Illetve nagyon. De hát ez van.
A második nap kettes pontja viszont örök rejtély marad, és sajnos a track sem mutatja jól mi is történt, de megpróbálom leírni.A terv az volt, hogy a zöld mentén végig, majd átvágás a kopasz kúpra, ez meg is volt, onnan pedig a kinyúló tisztás nyelven le az útig, és így pont szemben lesz a gerinc, aminek a bal oldalán (vagy ha úgy jobban tetszik akkor a gerinctől balra lévő völgy jobb oldalán) ott lesz a pont. Hát nem volt ott. Mentem egyet jobbra, egyet balra, majd fel és végül vissza le az útra, majd újra támadtam onnan, végül erősen balra húzva lett meg, még plusz egy völggyel odébb. Ezen eléggé elcsodálkoztam, még így utólag hosszasan elemezve a térképet is. Sebaj, örök rejtély marad.
Pedig szuper volt a verseny, jó pályát is kaptam, és persze továbbra is szeretni fogom Gánt környékét, majd télen a TTEV-ken felturbózom magam.
PS1: utólag visszanézve a tracket, rájöttem hogy valami nem kóser. A második nap a négyes pontnál abszolút nem csúsztam le az útig északkeletre, pedig a track azt jelöli. És ugyanígy a nyolcas pontnál sem derékszögben estem le. Na mindegy. Ez is rejtély marad.
PS2: Meglettek az eredmények, hát nem teszem ki a falra őket :) Az első nap még középmezőny hetedik lettem, a második nap miatt viszont összetettben a 12. helyen zártam (a 18 értékeltből).
Veni, Vidi, és nagyon nem Vici :) azaz egy tökéletes mélypont volt a hétvége, és leginkább egy jó nagy adag szégyenérzet van bennem, persze egy kis szokásos optimizmussal: ismét tanultam valamit.
Az Eger GP-t tavaly megszerettem, így nem volt kérdés hogy jövök, mindössze a választott kategóriát illetően volt bennem némi kérdés. Aztán végül 21Br lett, bár az első nap után egyértelműen jobban jártam volna a tavaly is választott 35Br-rel. Az időre sok panasz nem lehetett, novemberi hideg, de szikrázó napsütés. A második nap egy kis cuppogó sár, de nem volt vészes.
A terep a tavalyi felett kicsivel, ami viszont az első nap rögtön sokkolóan hatott, az a zöld részek aránya a térképen, de persze így jár akinek a fehér erdő és a sprint a kedvence :) nem kell kényeskedni kérem szépen. A 21Br pályájáról mindkét napra az volt elmondható, hogy sok gondolkodást nem igényelt, viszont az útvonalvezetés remek volt, csakúgy mint a térkép. A szervezésre sem lehetett panasz, eltekintve az első napi káosztól a rajtnál, amiből bőven kijutott, mivel 1-re indultam, és a nulla megállapításával és kiközlésével némi gondja támadt a szervezőknek.
És hogy miért a cím: rövidzárlat? Hát mert tényleg az volt. Talán mert tényleg fáradt voltam kicsit agyilag, talán mert nehéz volt az amúgy máshol járó gondolataimat a pályára terelni, vagy mert csak egyszerűen a hullámvasút alján voltam: nem tudom. Tény azonban, hogy az első nap 20, a második nap 15 perc csúfos keverésem volt, amiért nagyon szégyellem magam.
Szégyellem, mert eltelt már egy év, és bár érzem hogy tanulok, ki tudja tán fejlődök is, és mégis belefutok ilyen óvodás lehetetlen bakikba. Mindkét nap triviális hülyeségekbe. Az első nap rögtön az egyes pontnál. A terv a kúpon való átkelés után a tisztástól való támadás volt (persze eleve: miért nem mentem rögtön a rajt után jobbra a kúp alá és fogtam volna oldalazva szintben a pontot...), ehelyett egy 10 perces dzsuvatúrás lett a vége. Vasárnap pedig a 12-es felé menet a fene sem érti miért nem a bozótos jelleghatár és szintezés ugrott be, mit hittem hogy a nagy semmiben a zöld kellős közepéből majd fentről meglátom a pontot. Huhhh.
A szombati nap (a térképen jól látszik) amúgy is förtelmes volt, szinte egy normális pontfogásom sem volt. Vasárnap a 12-es előtt és után legalább aránylag tűrhetően fogtam a pontokat, még ha a tempó nem is volt dicséretes (ez utóbbira egyébként nem is törekedtem). Szóval: legszívesebben kitörölném az emlékeimből ezt a hétvégét. Bár tudom, ezt most csak első felindultságból gondolom. De akkor is.
És hogy mit tanultam? Inkább csak fogalmazzunk úgy, mit ismertem fel. Azt, amit már többen adtak nekem jó tanácsot, és bár meghallgattam, és elfogadtam, de eddig sosem éreztem igazán magaménak. Ám most nagyon is az lett: igazi átgondolt terv, és támadópont nélkül ez nem tájfutás, csak vakrepülés az erdőben.
A térképek magukért beszélnek, bár inkább ijesztgetni jók, úgyhogy mindenki csak titokban, egyedül nézegesse:
Bemelegítésként a hétvégi Eger GP-re jól jött egy kis sprint edzés a Városmajorban. Hosszú idő után ismét találkozhattam Szász Peti haverommal, ami nem csak azért volt jó mert dumáltunk kicsit, hanem mert így legalább futottunk egy normális bemelegítést. Persze, mivel ott volt, félig gyomorgöccsel vágtam neki a pályának, nehogy beégjek.
Minden eddiginél kevesebb iskolás és egyéb más futást akadályozó közeg/tárgy/élőlény volt a parkban, így panaszra nem lehetett ok. Az idő is kellemes volt, jól esett így október végén a rövidnadrágban és rövid ujjúban futás. És persze eléggé a mezőny elején indultam, így alig pár futó bóklászott még a parkban.
Igyekeztem jó erős tempóban futni és keveset vacakolni a pontkereséssel, ez a 18-as pontig jól is ment, 4:40-es átlagot írt ki az óra. Mivel tudtam hogy 22 pontos a pálya, és épp visszafordultam a park végén, úgy gondoltam hogy már csak vissza cikk-cakkozok 4 ponton át a célba, de áthajtva a térképet ekkor megláttam a pálya leghosszabb átmenetét a 19-es felé, plusz konstatáltam hogy még a végére bezavarnak az épületek közé. Huhh. El is hagyott minden erőm. De komolyan, egyszerűen pszichésen lelassultam, mintha kikapcsolt volna az egyik motor vagy ilyenek. És nem is akart újraindulni.
Így aztán a végére az átlag 4:55-re romlott, és bár nem mentem mellé szerencsére az utolsó 4 pont alatt sem, már nem volt az a lendületes futás mint az elején. Így aztán 18 és fél perces idővel értem be, ami a 73 beérkező közül a 16. helyet jelentette. Lényegesen jobb mint tavaly, de még mindig maradt benne magamhoz képest kb 1 perc. Hát ez van. Majd jövőre :)
Az előző dzsukkertúrós vértesi etap után sokkal ismét sikerült egy hétköznap munka utáni edzőfutást (izé, kocogást) összehozni Istivel, ezúttal az általam választott Vöröspocsis terepre Ő hozott pályát, és nem mást mint az ő tavalyi edzőfutásuk közül egyet. Plusz még rajzolt mellé :)
Bemelegítésként felkocogtunk 230 szintet a hegyoldalban, pisiszünettel együtt 13 perc alatt megoldva az izmok átmozgatását. Fent úgy éreztem magam mint a Gyűrűk ura forgatásán a füstgép mellett: gomolygott a köd, és a kifújt lehelet hosszú másodpercekig kavargott a lámpa fénycsóvájában. Néha szempárok villantak a bozótban, már vártam tényleg hogy ránk veti magát valami szörny. De nem.
Isti elmondta a tudnivalókat, én pedig igyekeztem teljes agykapacitásomat átterelni a térképolvasásra. A pálya lényege a pontos tájékozódás volt, kis átmenetekkel, fizikailag könnyű terepen. Hihetetlen egyébként, hogy hiába nézek 5-6 másodpercenként le a tájolóra, mindig képes vagyok elhúzni. Most este a jobb oldal volt a kedvenc irányom :) az esetek többségében észrevettem, ilyenkor be is mondtam, és visszakorrigáltam de ez nem mindig sikerült.
Az első körben az igazán érdekes a 6. pont volt. Sajnos elkövettem azt a hibát hogy bíztam a pontos iránytartásban, és nem kerestem konkrét támadópontot, inkább csak segédpontokat. De azok meg nem úgy jöttek. A jó terv az lett volna ha a nyiladék melletti kőcsoportról támadok, de ez nem így történt. A track-en látszik, hogy keveset húztam felfelé, jócskán alámentünk, majd még plusz visszacsúsztunk. Végül úgy lett meg hogy a nyiladék alján a bal oldali gödör-kő párostól számoltuk a történteket :) majd a felső kövektől betámadtunk.
A kör végén kielemeztük a történteket, majd egy kis szusszanás után átkocogtunk a második kör rajhelyébe. Itt rögtön két finom iránymenet volt, az elsőnél a jellegfa mellett álltam meg, és mielőtt felemeltem voltam a fejem, Isti rábökött. A másodiknál bizonytalanságban voltunk (ja, nem mondtam, de sehol nem történt előzetes pontkirakás), aztán végül megszavaztuk hogy a jó fánál állunk. De nem :) itthon a track-kel szembesülve kiderült, hogy ismét jócskán jobbra sikerült húznom. Tehát nem ott álltunk és nem is onnan indultunk ... így aztán a hármas felé is iszonyat ívet írtam le, és bár tudtam hogy balra kell keresni a lejtőkúpot (ami az útvonalterv lett volna), de jócskán meglepődtünk amikor megláttuk a fényvisszaverőt egy enyhe balra ív után. Isti nem is igen akarta elhinni hogy ott vagyunk :)
A négyes felé menet a vizesgödör sokkolt a nyiladék után, ami állítom hogy max. 5 lépésre volt a valóságban. No mindegy, itt is és utána is folytatódott a jobbra ívelés. A hatos felé menet is bakiztam egy jót, de itt meg azért mert annyira az utakra koncentráltam hogy nem is vettem észre a völgyet, ami sokkal jobban megvezethetett volna. Még a két szárazárkot is mikor észrevettem és átkocogtam rajtuk, sem esett le. De azért ezek ellenére is jókedvűen kocogtunk be a célba.
Az ONEB-et követően egy gyötrelmes szigetkör és egy kihagyott Óhegy-parkos 3sz után fáradtan, de azért többé-kevésbé lelkesen bicikliztem fel a szezonzáró CSTSZ rajtjához. Az előző hét télies időjárása miatt erősen beöltöztem, de aztán látva az utánam érkező Anna példáját, rövidujjúban vágtam neki a pályának.
Az első pontra kicsit kurfliztam, a nyeregből egy úttal hamarabb mentem balra, így kicsit vissza kellett másznom. Ez biztos elvitt vagy 3 percet. A második pontra nem találtam jobb megoldást mint hogy fel a völgyön, bár gúvadt a szemem de végignyomtam. A kettestől szerintem már nem volt sok lehetséges variáció, csak menni kellett, hát nem voltam egy rakéta, de tekertem ahogy tudtam és ahogy jól esett. A 3-4-5 pontoknál találkoztam 1-1 bizonytalankodó versenytárssal, az ötösre egyébként én is túlmentem és kerülővel fogtam.
Igazából jó lett volna egy kicsit gondolkodósabb pálya, mert így az egész csak az erőnlétről szólt, legalább is én így éreztem. De ettől még jó volt, és kár hogy most megint tavaszig kell várni a CSTSZ-re, de megéri!
Képzeletbeli riport egy ONEB-re tévedt dilettáns tájfutóval.
Készült Szögligeten, október 18-án.
Riporter: Szervusz, van egy kis időd?
Dilettáns: Persze, most már levegőt is kapok...
R: Kemény volt a mai futás?
D: 6,8-as pályán nyolc és felet futottam, de inkább a sok kő, a sok felfelé, meg a félútig eső jelentett kihívást.
R: Akkor inkább nyűg volt?
D: Nem, dehogyis! Sőt. Nagyon élveztem, de tényleg! Nagyon szép a környék, a kövektől eltekintve igazán élvezhető az erdő. És nagyon tetszett a pálya is. Mégiscsak VB terep, szuper térképekkel.
R: Nehéz volt a pályád?
D: Technikailag szerintem nem, bár volt pár rossz útvonalválasztásom, de ez már az én bajom. Inkább fizikálisan terhelt meg mind a két nap.
R: Hogyan lehet erre felkészülni?
D: Ezt inkább a profiktól kellene megkérdezni ... nekem sajnos sok lehetőségem nem volt, amikor tudtam elmentem futni, de többnyire nem terepre, és nem túl sokat. Meg még néhány biciklizés fért bele, bár állítólag ez inkább lassítja az embert.
R: És agyilag?
D: Ez is jó kérdés .... nem tudom. Sokat nézegettem előtte a térképet. És próbáltam nagyon fegyelmezett lenni futás közben. Tegnap a kilences pontig nem is volt mellémenésem, ma már például az elején is volt egy-két kisebb baki. Nehéz még nekem folyamatosan ott lenni agyban, irigylem is aki végig tudja száz-százalékosan koncentrálni.
R: Jól tudom, hogy kb. egy éve kezdtél neki a tájfutásnak?
D: Igen, tavaly augusztus végén dugtam életem első pontját.
R: És így visszanézve hogyan értékeled ezt az egy évet?
D: Huhhh ... hát így egy mondatban nehéz. Igyekeztem sok versenyen ott lenni, többségét nagyon élveztem, volt pár felejthető. Persze a kezdeti lelkesedés már fakul, de a sportág szeretete még csak most kell igazán erősödni. Keresem még az igazi utamat.
R: Ez utóbbit hogy érted?
D: Próbálom helyre rakni, miért is futok. Nem a bajnoki címért, talán nem is a végeredményért - bár hazudnék ha azt mondanám hogy nem várom izgatottam az eredménylistákat -, inkább a saját fejlődésem érdekel. De tudom hogy vannak korlátaim, és mégis inkább fontosabb hogy élvezzem a futást, ne pusztán az eredményért tekerjek.
R: Mint ahogy a mostanit is, ha jól értettem az elején mondottakat?
D: Igen. Élveztem ezt az ONEB-et, mert jó volt a pálya, élvezettel tájékozódtam, bár nem volt tét, mert tudtam hogy ezzel a tempóval úgysem lesz értékelhető eredmény. Bár...
R: Bár?
D: Bár tegnap úgy indultam neki, hogy jó lenne az első 12-ben lenni, igaz, ha ez történt volna, nem tudom hogyan bírtam volna ki ma a 12 km-t...
R: Szerintem az öröm és a lelkesedés erőt adott volna!
D: Lehet ...
R: Egyébként milyenek is lettek az eredmények?
D: Tegnap 66 perccel a 18. lettem (22 indulóból), ma pedig valahol a végén érhettem be, 74 percet mentem ami sok. Viszont mind a két nap egyedül mentem végig a pályát, nem volt senki körülöttem. Ma a végén az utolsó pontnál ért csak be Erik, aki két perccel indult utánam.
R: Visszatérve az utóbbi egy évre: érzed a fejlődést?
D: Persze, ha lassan is, és főképp hullámozva, de szerintem sikerül fejlődnöm. És persze közben egy csomó jó élményben van részem.
R: Például?
D: Szép helyekre jutok el, jó társaságban vagyok, és nagyon élvezem például hogy néha azért sikerül egy-egy "nagy" közelébe férkőzni - ezt most jó értelemben mondom.
R: Ezt hogy érted?
D: Igazán felnézek a bajnokokra, azokra akik a dobogóra állnak egy-egy bajnokságon. De persze tudom hogy más az ő világuk, de mégis jó néha úgy érezni mintha egy hajóban ülnénk. Persze egy bazi nagy hajóban.
R: Van akit ismersz jobban is közülük?
D: Legjobban természetesen a barátnőmet, Zsebeházy Esztit. De többször beszélgetek például tesójával, Zsebe Istivel, sőt már volt közös edzőfutásunk is. De tegnap például Makrai Évi már ránk köszönt, az már valami. Gyurkó Fannit sokat látom, de még nem sikerült vele kontaktálni, bár őrá is nagyon felnézek. Gösswein Csabinak a blogját olvasgatom rendszeresen.
R: Lehet hogy pár év múlva mind együtt nevettek majd egy verseny után.
D: Hát, úgy legyen!
R: Tudsz tőlük tanulni is?
D: Amikor van időm, a blogok alapján végignézem a pályákat, illetve amikor van lehetőségem beszélgetek a nálam ügyesebbekkel. De a legjobb tanulás szerintem még mindig a gyakorlás.
R: További tervek?
D: Hát nem állok meg ... idénre még sok versenyt terveztem, plusz Velencét is, na meg alig várom a TTEV sorozatot is.
R: És legközelebb hol láthatunk?
D: Cserépfalun két hét múlva, az Eger-nagydíjon. Azt a versenyt tavaly is nagyon élveztem.
R: És erről a versenyről olvashatunk a blogodban?
D: Igen, feltétlen. Fent lesz a két térkép is útvonallal, ami sok további magyarázatot nem is igényel majd, azokból látszik hogy mi ment jól és hol hibáztam.
R: Hát akkor jó felkészülést, most meg jó pihenést így verseny után!
D: Köszönöm!
A selejtező pályája:
A döntő pályája:
Igen, merthogy a térkép neve: "Anna-völgy, pampák" :) amolyan magyar módra, némi szinttel, sok tüskés-szúrós bozóttal, bokaugrasztó kis gödrökkel, és néhány helyen - csak ma, csak itt, csak nekünk - kis bójákkal.
Alapvetően nem értem miért ilyen kevesen verődtünk össze, érzésem szerint kb. 60-70 emberke lehetett aki futott. Pedig az éjszakai tájfutás jó, és ha valamikor, na itt igazán ki lehet gyakorolni az igazi tájékozódást. Persze nem árt egy jó lámpa sem, és néha egy kis "mázli" a pontok környékén. Előbbire érdemes alapozni, utóbbira nem szabad.
Az indulás előtt még Isti ellátott egy jó tanáccsal, miszerint is hagyjam magam vonalas tereptárgyakkal (árok, vezeték, stb.) megvezetni, így biztosabb lehet a pontfogás. A félpályán már bőven beláttam hogy ez tényleg jó módszer. A fejemen egy újonnan beszerzett Silva Alpha fejlámpa biztosította a fényt, panaszra nem lehetett okom, még azt is láttam amit nem kellett volna.
A 26 pontos pályát kicsit túlzásnak tartottam, de aztán a végére már nem éreztem ilyet, jobban lekötött hogy nem voltak óriási átmenetek, hanem mindig a keresésre lehetett/kellett figyelni. Az én pályámon hatalmas útvonal-választási feladatok sem voltak, ellenben néhány pontcsoportot (19-20, 22, 23-24) teljesen feleslegesnek éreztem, legfőképp a dzsuvázás és bozóttúrás miatt.
No de nézzük mi is történt. Az első pontra szándékos kerülést terveztem, direkt nem akartam átmenni a völgyön, verseny után Eszti és Zsuzsi mesélte hogy ótvar dzsuvás volt, szóval nem bántam meg az úton futást. Az ötösig jól mentek a dolgok, aztán a hatosnál fekete-lyuk szindróma következett. Elsőre irányban akartam rámenni, a kis távolság miatt. Amikor éreztem hogy túlmehettem, gyorsan kimentem az útra, hogy onnan fogjam meg (új támadópont elve), de másodjára sem sikerült. Ezután jött a segítség, egy futó személyében, így már nagy duzzogva meglett.
Utána sokáig nem volt gond, egészen jó tempóban ment a futás (kocogás?) is, és mindig voltak jó támadópontok. A tízes helyett a tizenegyest sikerült először eltalálni, de ez nem sok buktát jelentett. A tizenkettesnél is volt segítségem, pont kifutottak a pontról mikor odaértem. A 16,18 pontoknál nagy segítség volt az előbb már említett vezetővonal-megoldás. A 19-20 pontok környékén nem esett jól bemenni a dzsuvába, de igyekeztem fegyelmezetten keresni a mérgelődésem ellenére is, és így hiba nélkül meglett mind a kettő: az első a kövektől támadva, a második domborzatból. Igaz, a zöldben csak csigalassúsággal tudtam botorkálni. A 20. pont utáni lejtőn eszembe jutott számtalan szebbnél szebb gondolat ...
A 22. pont oda-visszáját teljesen feleslegesnek éreztem, a 23. könnyen meglett tekintettel a fa tekintélyes méretére, a 24. pont igazi szívás (szivatás?) volt. Csakúgy mint onnan kivergődni a 25. pontra. Sajnos a végét nem sikerült szépen befejezni, mert nagyon balra húztam, és mivel láttam fényeket, nem a térképet-tájolót néztem, hanem azokat, de sajnos az emberkék nem az pontom körül kolbászoltak. Így visszafutottam az útra, és a távvezeték-elágazástól támadtam - eleve is ezt kellett volna. Pech. Csak érdekességképp: az utolsó négy (dzsuvás) ponthoz annyi idő (19 perc) kellett, mint a pálya közepén 6-8 normális átmenethez.
Egészen vidáman és nem túl fáradtan értem be a célba, és az aztán még jobban felvillanyozott hogy egy mellettem kiolvasó emberke adataiból kiderült hogy nem lettem utolsó a kategóriámban a majdnem 87 percemmel :) hurrá! Nagyon élveztem a futást, az idő is kegyes volt, és a két nagyobb hiba ellenére elégedett voltam magammal. Sajnálatos hogy kevés éjszakai verseny van, de majd jönnek a téli edzőfutások, munka után pedig hogyan máshogy mint sötétben :)
Október elején ugyan, de jelentősebb lehullott falevélmennyiség nélkül, ellenben döglesztő melegben indultam neki a szerdai kóválygásnak Kőbányán. Előző nap totál lefárasztottam magam a Margit-szigeten, és ezt még indulás előtt jelezték is a lábaim. Ennek megfelelő lett a tempóm is.
A Rottenbiller-park nevű terep/térkép egész jóra sikeredett, elismerés érte a szervezőknek és a térképkészítőknek! Lehetett a házak között kóvályogni, néha kis szinteket is mászni földletöréseken, kerítéseket kisilabizálni, és jó nagy épületegyütteseket kerülgetni. A terep keleti végén még a buckalakókkal is találkozhattunk volna, de aztán mégsem.
A pálya könnyen emészthető volt, sok izgalom nem várt a futókra, 2-3 jelentősebb útvonal-választási feladat tartotta csak ébren az érzékeket. A 10-es pontig lendületes (és ígéretes) 4:40-es tempót is sikerült futni, szerintem az volt a baj hogy ránéztem az órámra és elbíztam magam :) a 11-es pont felé, ami cirka 40 méter lett volna, megszakadt a tér-idő kontinuum, és ahelyett hogy átmentem volna az út túloldalára és dugtam volna a szomszéd ház mellett, lekevertem a focipályáig, ahol meg azt sem tudtam hol vagyok. Két perc bukta.
A 15. pont után pedig az erőm hagyott el, de teljesen, a garázsok között is higanymozgással vonszoltam magam be a bokorba a pontért, majd a 3 szintvonalas (6 méteres=600 cm) emelkedőn teljesen bezsibbadtam, úgy éreztem hogy a 17-es pont csak álom marad, mindörökre. De aztán egyszer csak odaértem, viszont a cél felé a lehető legrosszabb útvonalválasztás sikerült, úgy látszik az agyam a szokásos, "á, ez már a befutó, minek figyelni" áldozata lett.
Gyenge kocogással, de mocskosul lihegve, és a 18 perces tervemet 3 perccel alulmúlva érkeztem be, kicsavartam a fejpántomból a fél liter vizet, majd igyekeztem magamhoz térni és imádkozni hogy a környéken kóválygó tévések ne engem akarjanak meginterjúvolni. Hát, ez a szerda is különösebb dicsőség nélkül múlt el.
Hosszabb pihenő után ismét eljött az idő hogy rajtvonalhoz álljak. Mivel már több mint egy éve kezdtem a tájfutást, ezért most már előfordul néha hogy valami a "második". Nos, a MOM kupa is belekerült ebbe a listába. Így lehet hasonlítgatni is: a tavalyi helyszín nekem jobban tetszett :)
A ráhangolódás jól ment, de a rajtba érve elvesztettem az ihletem. Ennek okát nem tudom, de a lényeg hogy mikor elindultam, mint egy bevándorló az idegen országban első nap, úgy pislogtam körbe. A térképrajtig kivezető kanyargás aztán végkép betett. Így nem csoda hogy az egyes pont rögtön hibával kezdődött. Aztán a folytatás sem volt jobb, előbb találtam meg a hármast mint a kettest :)
Ma jobban ment a futás, az edzéseknek köszönhetően kevésbé fáradtam fizikailag, és így szellemileg is, de még így is nagyon sokat hibáztam. A kis 1-2-4 méteres szintkülönbséges domborzatot alig tudtam kiolvasni, a növényzethatárok pedig több helyütt is pontatlanok voltak. És ma az iránytartás sem ment jól, ez látszik például az 5. pont megközelítésénél, aminél szent meggyőződésem volt hogy jó irányba megyek, aztán az útra kiérve jól meglepődtem.
Voltak kevésbé szimpatikus momentumok, pl. a 10-11 átmenet, ahol a kettes-zöldön való átkelés egy rémálom volt, kárpótolt hogy pontosan a bójánál bukkantam ki. A végén a sok tüskétől és bogáncstól megtépázva értem célba, a 17. pont után már kicsit fáradtan. A 60 percen túli eredménytől nem lettem boldog, úgy indultam reggel hogy 40 percet szeretnék, de aztán látva a rajtban az erdőt 50-re módosítottam az elvárást, szóval bő 10 perccel elmaradtam a remélt eredménytől.
