2009. október 3., szombat

MOM Kupa Pusztavacs

Hosszabb pihenő után ismét eljött az idő hogy rajtvonalhoz álljak. Mivel már több mint egy éve kezdtem a tájfutást, ezért most már előfordul néha hogy valami a "második". Nos, a MOM kupa is belekerült ebbe a listába. Így lehet hasonlítgatni is: a tavalyi helyszín nekem jobban tetszett :)

A ráhangolódás jól ment, de a rajtba érve elvesztettem az ihletem. Ennek okát nem tudom, de a lényeg hogy mikor elindultam, mint egy bevándorló az idegen országban első nap, úgy pislogtam körbe. A térképrajtig kivezető kanyargás aztán végkép betett. Így nem csoda hogy az egyes pont rögtön hibával kezdődött. Aztán a folytatás sem volt jobb, előbb találtam meg a hármast mint a kettest :)


Ma jobban ment a futás, az edzéseknek köszönhetően kevésbé fáradtam fizikailag, és így szellemileg is, de még így is nagyon sokat hibáztam. A kis 1-2-4 méteres szintkülönbséges domborzatot alig tudtam kiolvasni, a növényzethatárok pedig több helyütt is pontatlanok voltak. És ma az iránytartás sem ment jól, ez látszik például az 5. pont megközelítésénél, aminél szent meggyőződésem volt hogy jó irányba megyek, aztán az útra kiérve jól meglepődtem.


Voltak kevésbé szimpatikus momentumok, pl. a 10-11 átmenet, ahol a kettes-zöldön való átkelés egy rémálom volt, kárpótolt hogy pontosan a bójánál bukkantam ki. A végén a sok tüskétől és bogáncstól megtépázva értem célba, a 17. pont után már kicsit fáradtan. A 60 percen túli eredménytől nem lettem boldog, úgy indultam reggel hogy 40 percet szeretnék, de aztán látva a rajtban az erdőt 50-re módosítottam az elvárást, szóval bő 10 perccel elmaradtam a remélt eredménytől.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Figyelem! A név nélkül küldött hozzászólások törlésre kerülnek! Ha a "névtelen" típust választod, akkor a szövegmezőben van lehetőséged aláírni.