2010. október 13., szerda

ONEB előtti napok - gyengén

Hamar elrohant ez a pár hét, és a naptárba nézve vészesen rikolt rám a nagy piros karika a lap szélén, benne négy betű: ONEB. Meglátjuk, beérik-e a felkészülés gyümölcse, sikerül-e kicsit erősebben rajthoz állnom.

A nagy megmérettetés előtti utolsó hét első napján a szintfelmérő körömet mentem futni. Sajnos nem jó passzban. Fáradtan értem a parkolóba, és hiába a jó alapos bemelegítés, ólomnehézségű lábakkal indultam neki a körnek. Azt tudtam hogy ebből nem lesz jobb, mint múlt alkalommal, pedig szerettem volna. Árpád-kilátóig még ment valahogy, de az Újlaki-hegy felé már nagyon éreztem a vádlim, úgy tűnt szinte egy helyben tipegek, és sosem érek fel. Vissza is vettem a tempóból, hogy elkerüljek egy esetleges izomgörcsöt. Úgy sejtettem, bőven 40 perc fölött lesz az időm. A lejtőn próbáltam még belefutni, de az is csak mérsékelten ment.
 
Aztán visszaérve a parkolóba jött a meglepetés: 38:19, azaz csak 40 másodperccel rosszabb mint az előző alkalommal, amikor nagyon jó formában voltam. Aztán hazaérve és a részidőket nézve újabb meglepetés: ez a 40 másodperc is egyenletesen oszlott el, ráadásul ehhez az alig rosszabb eredményhez egy sokkal alacsonyabb pulzusszám társul. Hát döglött krokodil legyek ha értem :) A terv nem sikerült, nem vittem 35 perc alá, de ennek ellenére úgy érzem, sikerült fejlődnöm. Meglátjuk mire lesz elég.


Szerdán kilátogattam Gazdagrétre, a 3sz mókára. Tavaly a házak közötti terep is tetszett, de mostanra mást ígértek a szervezők. És tényleg. Hosszúrét és Madárhegy környéke volt a verseny színhelye, fele bokros-fás sztyepp, fele házak közötti terület. Sajnos a hétfői fáradtság és gyengeség még kitartott, sőt, melléjött egy kis torokfájás is, ezért ismét nem tervezhettem nagy futást, inkább próbáltam a pontosságra és a jó útvonalválasztásra figyelni. Egy-két kis hibától eltekintve úgy gondoltam ez ment is, folyamatosan futottam, kevés megtorpanás volt. Igazán nagy gondolkodást inkább a bokrok közötti kanyargások igényeltek, ott néha azért körbe kellett nézni, és a tüskék is csak lépegetést vagy lassú kocogást engedtek.

Az 5,2km-es pályán 6,8km-t futva értem be 42:20 alatt, nem is vártam jobbat, szerintem a menők majd olyan  31-32 perc között jönnek, hiszen a pálya döntő többsége inkább csak a futásról szólt. [a sejtésem bejött, Isti nyerte 31:17-tel, én a 13. helyet csíptem meg a 42 beérkezőből] Beérkezés után Oszinak jeleztem hogy mintha a 15. pont nem lenne a helyén, mert odafelé menet láttam a 11. pontot, enyhén mentem csak utána felfelé, mégis utána 15. pontig egy csomót kellett leereszkednem. Sajnos a track nem ezt mutatja, hanem azt hogy minden a helyén volt és én vettem fel túl sok szintet. Utólag nézve a 3-4 átmenet is jobb lett volna talán északról, ám a 10-11 az igazán nagyon fura: én úgy emlékszem hogy végig a jelleghatáron próbáltam menni, és az látszik, hogy a végén ráadásul be is csúsztam egy bokor mögé. Hmm.

Összességében jó kis móka volt ez, főleg így hétköznap délutánra. A térkép igazán jó munka, én  legalábbis megtaláltam magam a folyosókban ahol kellett. A hétre ennyi volt az edzés, remélem a gyengeség elmúlik szombatra, és kellő felkészültséggel állhatok a rajthoz. A cél a selejtezőn és a döntőn is a 15-20 hely között célba érni, ehhez úgy érzem leginkább egy hibátlan futás tud hozzásegíteni - azon leszek.

Bookmark and Share

10 megjegyzés:

  1. A 10-11-ben egész hasonló görbét írtam le (és ezt persze én is csak a trackről tudtam meg), úgyhogy azt hiszem, ott így vezetett a növényzet. Még azt is megkockáztatom, hogy annyira azért nem tökéletes ez a térkép, persze, az vesse Oszira az első követ, aki egy ilyen bánatos bozótost jobban kijavít.

    A 7-s utáni fehér erdőt én nem hiszem el, de nem próbáltam meg belemenni. Ahogy elnézem a track színét, túl gyors nem lehetett.

    Dani

    VálaszTörlés
  2. A 7-es utáni az nem fehér erdő (illetve hát térkép alapján az persze:)) hanem egy ki nem javított rész, amire Oszinak már nem jutott ideje. Én is csak ott kapcsoltam, de rögtön leesett. Előtte ezt jelezhette volna, de végül is mindegy, mert ettől függetlenül színvonalas 3SZ volt. Amúgy azt letárgyaltuk utána bontásnál is, hogy ide is érvényes a térképhelyesbítők jelmondata: "A térkép készítő, egy térképet nem befejez, csak abbahagy" :)
    De ne tessék aggódni, jövőre ez az 1.3-as verzió tovább fog fejlődni.

    zsebeisti

    VálaszTörlés
  3. Most hogy Isti mondja ... sejtettem hogy a fehér az nem az erdőt jelenti, igazából kerestem valami ésszerű lehetőséget a lejutásra. Egyébként nekem tényleg bejött a terep és a térkép is, a 10-11 is csak otthon nézve volt a fura, a helyszínen nem éreztem magam elveszve, csak kissé belassultam.

    Remélem hogy lesz még itt verseny, akár sokkal több bozótos résszel is.

    VálaszTörlés
  4. "ki nem javított rész, amire Oszinak már nem jutott ideje"

    Igen, én is ezt sejtettem. Szerencsére nekem már lenni annyi tapasztalat, hogy nem is próbálkoztam meg vele. :)

    Nem tudom, akarok-e még itt versenyezni, mondjuk a nyitott csatornákat előbb fedjék be, nincs kedvem a kórházba végezni, mint Hegedűs Béla.

    D.

    VálaszTörlés
  5. Ehhh .. lemaradtam. Mi történt Bélánkkal? :(

    VálaszTörlés
  6. Szerencsére némi zúzódással a combomon megúsztam egy kb 2m mély nyitott csatorna aknát,mely mellé gondosan le volt téve a fedele( visszatettem már ! ) De az ONEB-nek lőttek, most borogatom stb..
    Üdv. Béla A csapattárs

    VálaszTörlés
  7. Nem mondod, hogy megúsztad szakadás nélkül?! Kemény vagy, mint a vidia.

    D.

    VálaszTörlés
  8. Ejjj Béla, hát ez sajnálatos :( ugyanakkor tényleg kemény vagy - de ezt tudtuk!

    VálaszTörlés
  9. Ahoj!

    hát igen, azt írtam az értesítőben, hogy "új részekkel bővült"...ez igaz is, de van még rajta fehér folt :-)
    áprilisban a spari akar versenyt egybe a 3 részen, addigra kész lesz a 2.x verzió és létrejön a Madárhegy-Hosszúrét-Gazdagrét formáció 1,1 km2-nyi terep A3 méretben...

    egyébként markáns különbség van a tavaly és az idén készített részek között...jó érzés látni mennyit fejlődtem egy év alatt...vagy csak a guglörsz?

    Nagyon örülök, hogy Béla keményebb, mint a vasbeton, remélem nem szegte kedvét eme nulladik típusú találkozás...ahogy ismerem látjuk még MOMos rendezvényen :-)

    béke
    Oszi

    VálaszTörlés
  10. Többektől hallottam futás után hogy a két kör helyett milyen jó lett volna átmenni a házak közé - legalább jövőre ez a kívánság is teljesül :)

    S.

    VálaszTörlés

Figyelem! A név nélkül küldött hozzászólások törlésre kerülnek! Ha a "névtelen" típust választod, akkor a szövegmezőben van lehetőséged aláírni.