Szentendre Kupa - Visegrád - 1. nap.

Az első igazi komoly verseny, összességében negyedik alkalom az életemben hogy a rajtvonalhoz állok. Hát mit mondjak: volt adrenalin bőven :) Még a futás előtt Esztivel és anyukájával elmentünk egy kics ládakeresésre, csak hogy bemelegítsünk. Én próbáltam rendesen is, elmentem a közeli rétre futni egy kicsit. Mint utólag kiderült, jól tettem.

Egyperces térképnézegetős rajt volt, elsőként, de máris megkedveltem :) bár egy perc ... mire elég? Tök izgultam, azt sem tudtam, mit nézzek. Közben fél szemmel azt is skubiztam merre indul a kategóriámban előttem futó. Szóval egy perc bakfitty volt.

Szerencsére az egyes pont ismerős irányba esett, és saját megfontolásból nem is arra mentem amerre az előttem induló - ez aztán tapasztalattá érett a későbbiekben: nem jó mindig a másikat figyelni, sőt! Egy kicsit kanyargós volt az útvonalválasztásom, amolyan biztonsági, ragaszkodtam az utakhoz. A 4.-ig nem volt gond, de utána egy nagy átmenet jött, és én (mint később kiderült) egy olyan megoldást választottam, ami talán nem a legjobb volt: délről kerültem a hegyet a műúton. Hiába futottam folyamatosan, az emelkedő miatt azért az erőm véges volt, és egy örökkévalóságnak tűnt míg odaérek az 5. pontra.

A 6. felé is döcögősen ment a tervezés: nem hittem volna hogy csak a szerpentin marad amin mehetek, és amíg ezen tanakodtam - ahelyett hogy sprinteltem volna lefelé az úton - elment egy csomó időm. A 7. felé futva már eléggé fáradt voltam, bár a pontok hamar meglettek. A 10. környékén már megint kaptam levegőt, de sajnos itt is ahelyett hogy futottam volna az egyértelmű átmenetet, a térképpel tötyörésztem.

Így 47 percre sikerült a közel 5km és 200m szintemelkedés, ami 17 indulóból a 15. helyet jelentette az F21B kategóriában.

azért csak beértem

Tapasztalat: nem szabad folyamatosan nézni a térképet, ha megvan az átmenet, nem kell már minden fánál ellenőrizni hogy tényleg ott vagyok-e! Ez nagy időpocsékolás. És hát persze edzeni, edzeni, a láb nem visz izom nélkül :)

Link to RouteGadget

Kőbányai Rövidtávú Bajnokság - Népliget

Eltelt egy hét Óbuda óta, és itt várt egy újabb kihívás a Népligetben. Ahol eddig életemben csak egyszer voltam, a Planetárium környékén, és már arról sem volt konkrét emlékem. Pedig harminc éve Pesten lakom. Sebaj. Na majd most megismerem - futva :) - gondoltam.

Az indulás furcsa volt, valahogy elkalandoztak a gondolataim. Szerencsére az 1. pont könnyű volt, így odafelé sprintelve helyreraktam a terepet. Minden ismeretlen volt, és bár ez egy tingli-tangli parktájfutás kategória, azért kicsit izgultam.

A 8. pont felé tettem egy felesleges kerülőt, aminek oka az volt, hogy elég sokat futottam egy bizonyos irányba, mire helyre is raktam hogy merre akartam menni. Ritka eset: gyorsabb volt a lábam mint az agyam. A következő nagyon csúnya esemény a 13. pontnál következett be, amiről utóbb kiderült hogy még ösvény is vitt oda, de én csúnyán túlmentem a kis fekvő bozóton, mivel nem néztem a szimbolt, és nem is tudtam pontosan mit keresek. És mivel a térkép és a valóság pont ott nem egyezett, egész a 14.-ig túlfutottam :( majd vissza. Azután már a célig nem volt olyan rossz.

Nagyon nehezen mentek nekem a különböző jelleghatárok, számomra ezen a térképen a fehér/zöld "erdő" között csak annyi volt a különbség, hogy egyik helyen két fát láttam, a másikon hármat :) Eszti nyugtatgatott, hogy ez nem a legjobb térkép (ez jó pár verseny elteltével kiderült hogy így van).

De ami a legrosszabb volt, hogy a mindössze 16 másodperc kellett volna ahhoz, hogy 3. helyre fussak be, így a 4. lettem (11 indulóból) az F21-es pályán, 4 és fél kilométeren. Grrrrrr.

Tapasztalat: Nemcsak több izom, több agymunka is kell, valóban ott kell lenni szellemileg, és beleélni magam a pályába, nem elrontani triviális dolgokat. Ja, és: NÉZNI a szimbolt!

Lázár Deák emlékverseny - Óbuda

A borókásban ért szenvedések nemhogy elvették volna a kedvem, hanem arra sarkaltak, hogy újra dugókát húzzak a mutatóujjamra. Csak három napot kellett várnom, és már mehettem is Óbudára futni. Eszti is jött, bár leszögezte, hogy a házak között rohangálni nem az élvezet csúcsa. Nekem végül is mindegy volt, így kezdeti lelkesedéssel mindent rózsaszínben láttam :)

Azért kicsit összeszűkült a gyomrom amikor megláttam hogy 24 pontos a pálya, ráadásul ez az instant rajtolás is új volt még. Mivel 2 évet laktam a környéken, azt gondoltam, ez segíteni fog. Végül is így lett, de a lábamba azért nem rakott izmot.

Itt kellett ráébrednem, hogy ebben a sportban az izmok és az agy működésének csodálatos együttállására van szükség. Jó, tudom, nem spanyol viasz, de jó volt magamban tisztázni.

A 4. pontnál először a 20.-ba rohantam bele, de aztán rájöttem, és odébb sétáltam 6 métert. A 13-as felé menet volt egy rossz útvonalválasztásom, mivel életemben először láttam így térképen kerítést, a fene sem gondolta hogy bejárata is van :) A 16.-nál a gyerekek a játszótéren halálra rémültek ahogy zihálva, dülledt szemekkel befutottam pontot érinteni. A 19. pont megtréfált, de csak módjával, meg aztán enélkül nem is lett volna izgalom. Amúgy minden más rendben ment. Visszaérve Eszti (természetesen már kipihenten) várt a cél előtt, és mikor már épp mentem volna be, megkérdezte hogy "az uccsót jól fogtad?" - na ettől elbizonytalanodtam, pedig épp 10 másodperccel azelőtt jártam ott. De hát fáradtan nehéz gondolkozni, a víz meg úgy folyt rólam hogy nem csak a szemem csípte, hanem az elmém is elhomályosította.

Összességében nagyon tetszett a verseny, bár jól kifulladtam a 4km végére. Az időm 35 perc lett, ami hát lássuk be elég gyenge, de azért magammal elégedett voltam életem második versenyén. F35-ben a 12 indulóból a 9. lettem.

Tapasztalat: jobban kell kiolvasni a térképet, és többet kell edzeni, mert hiába tudom hogy merre kell menni, ha a lábamban nincs több kraft :)

Eötvös Gigasprint - Gödörállás, Táborfalva

Az első verseny. Hogy jó választás volt-e? :) Erre a kérdésre nem tudok igazán jól válaszolni: mindenesetre meghozta a kedvemet a továbbiakhoz.

Amikor meghallottam hogy majd öt és fél km-t kell futni, 44 pontot kell megkeresni, és mindezt egy olyan terepen ahol igazi domborzat nincs is csak töbrök és töbrök ...hááát, kicsit elbizonytalanodtam. De Eszti azt mondta, majd meglátom, jó móka lesz. Hát menjünk!

A rajtnál persze még tiszta izgatott voltam, mégis csak az első verseny. Rögtön találkoztam is egy céges ismerőssel, akiről aztán magamtól meg nem mondtam volna hogy tájfutó. No hát ez van. Eszti elfutott nem sokkal nullidő után, én anyukájával még kicsit beszélgettem a rajtban, aztán elindultam én is. Persze minden ismeretlen volt, már maga a rajtoltatás rendszere is, de vitt magával a lelkesedés és a lendület is.

Egészen az első pont előttig, ahol sikeresen elkevertem :) jogos a kérdés: mégis mit képzeltem? De szerencsére nem vagyok az a feladós típus, így 3-4 percen belül helyre raktam magamban a dolgokat, és meglett az első pont. Ami nem csak ezen a versenyen volt "első" hanem úgy az életemben is. Pipa mögé. Innen már minden jobban ment, egészen a 20. pontig csak úgy repült az idő. Pedig többnyire kocogtam, vagy sétáltam, igazán futni nem tudtam. Egyrészt mert a nagy meleg és az edzetlenség miatt ziháltam mint a fene, másrészt mert a térkép kiolvasása rengeteg időt és energiát felemésztett.

Aztán az első gyűjtős részben az elsőre tervezett pontnál elvesztettem a fonalat. Véget ért a "kezdők szerencséje" :) 20 percet keveregtem mire helyre tudtam rakni magam, és ehhez is egy kis segítség kellett. Utána egész sokáig jó volt megint, majd a 36. pont környékén megint kifogott rajtam a terep, de most már azért nem kellett 20 perc, elég volt 10 is :) Persze ezek óriási idők, de hát örültem hogy éltem.

Nagyon meleg volt, már több mint két órája kint tekeregtem a pályán (féltem hogy egyáltalán megvárnak-e a célban), szomjas is voltam, szóval az utolsó 8 pont már félig alélt állapotban történt. Aztán a cél előtt két ponttal kijött elém Eszti szurkolni, ez jól esett, így mégis nevetve értem a célba. Kiittam a fél frissítő készletet, és szörnyen bosszús voltam: ki ne lett volna az 170 perc kavargás után.

Tanulság: nincs. Ez volt a kóstolás, a belekezdés, az ismerkedés. Persze lehet, hogy nem rögtön egy ilyennel kellett volna? A sikerélmény azért megvolt: végigmentem. Az eredménylistában azért láttam, hogy sokaknak fel kellett adni, vagy hibáztak. Esztivel otthon kielemeztük a pályát, és így szembesülhettem azzal hogy igazán nincs értelme "hibákról" beszélni: hiszen még ki sem forrott igazán, mit hogy kell csinálnom.

Így aztán már alig vártam a következő versenyt :) Ja, azért egy valami leüllepedett, biztosan: nem szeretem a töbröket!

Nyílt technikás pálya, 5.3km, 171perc

Miért kezdtem el a tájfutást?

Ez egy nagyon fontos kérdés, főleg azért, mert ennek megválaszolása nélkül ez a blog csak úgy lógna a levegőben. Nos, három fő okom (is) volt hogy belekóstoljak ebbe a sportba:

1. Kilenc éve foglalkozom túravezető oktatással, szeretem a természetet, a térképeket, szeretek tájékozódni. Sokszor szembe jött már velem a tájfutás a barátok, ismerősök, túravezető társak, más oktatók révén, de mind ezidáig nem volt elég motiváció arra hogy kipróbáljam. Kicsit féltem a versenysport jellegétől.
2. Mostanra kialakult életvitelem igényelt már egy olyan testmozgást, ami rövid ideig tart (szemben a túrázással, kerékpározással, hegymászással), jár azért némi erőkifejtéssel, és a természetben lehet végezni. Ez ideálisnak tűnt.
3. És hát a koronát természetesen kedvesem tette fel: hiszen Eszti tájfutó, méghozzá a javából, és megismerkedésünk óta rendkívül büszkén nézek fel őrá és tisztelem az eredményeit. Biztatott, hogy próbáljam ki, szeretni fogom, és én így is tettem.

Egy kis "próbaként" egy nyár eleji hétvégén elmentünk a Vértesbe, és Eszti kirakott nekem egy régebbi versenypályát, 12 ponttal. Én pedig szépen végig futottam :) illetve hát azt azért nem lehetett még futásnak nevezni, szegény az utolsó ponton 45 percet várt rám, pedig csak tízzel később indultam. De azért azt láttuk hogy nem vagyok teljesen anitalentum, így elhatároztuk, hogy nyár végén belevágunk és kipróbáljuk.

Itt a képen Eszti, a kedvesem.