Hungária Kupa 2011, 4.nap - mélypont

Úgy fest, az első ötnapos megmérettetésemen az első 60%, azaz három nap ment zökkenőmentesen. Pedig micsoda elvárásokkal álltam neki ennek a futásnak. Mégis kudarc lett a vége.

Merthogy a sprint helyezésem után összetettben az ötödik helyre kerültem, és igencsak kevés választott el a negyediktől. Így arra taktikáztam hogy mindenképp jó lenne futnom valami épkézlábat. De aztán meg felötlött hogy a legjobb négy eredmény fog csak számítani az összetettben, tehát ezt a napot (ami egyébként a leghosszabb távot jelentette) pihenéssel is tölthetném, és majd az utolsó nap belehúzok. De szerintem túltaktikáztam magam. Vagy csak egyszerűen elfáradtam az első három napban.

Az indulásnál is már éreztem hogy valami nincs rendben, olyan furcsán zsibbadt voltam, az agyam is nehezen állt rá a feladatra. Igyekeztem mondogatni magamban, hogy akkor ez csak egy laza futás lesz, ügyesen a pontokat egymás után, tempó nem számít. Ennek ellenére már az egyes pontra túlfutottam, de úgy hogy ezer és millió dologról észrevehettem volna, mégis elment vagy egy percem mire helyreraktam magam. A kettesnél összetalálkoztam Esztivel, ami kapóra jött mert persze nem lett meg rögtön a pont, hiába támadtam jó irányból. Aztán két tisztább átmenet következett, az ötösnél féltem befutni átlóban, pedig simán lehetett volna. A 6. pont lett a nap mumusa. Szuper támadópont volt a kis ösvénykezdet, csak el kellett volna szambázni egyenesen a jellegfáig. Ha ránéztem volna a szimbolra hogy fenyves jellegfám van. Én pedig szépen túrtam a lombost, és nem értettem az egészet. A frissítőpont már csak megszokásból is elvett fél percet, aztán a 10.-ig elvoltam, de a futás alig ment, inkább csak kocogás, az is elég nyögvenyelősen. A 10.-től egy rossz kifutási irány volt, aztán pedig felsorolni sem tudom mennyi hiba: rossz kifutások, felesleges kockázások, kerülők. Egyszóval agyilag zoknivá váltam. A 15. pontot vadul kerestem, de nem lett meg, pedig az útra is kimentem új támadópontért. A track szerint nem jártam a közelében sem, pedig bizony ledugtam. Vagy térképhiba, vagy pontkirakási. A pont után kiérve az útra ránéztem az órámra, és meglátva a 100 perces időmet, rögtön eldöntöttem a feladást. Nem volt értelme tovább küzdeni, egyértelműen kiderült hogy végem van, így elkezdtem szépen lassan visszakocogni a célba.

Eddig nem sok esetben volt feladásom versenyen, de ezt most egyértelműen nem bántam meg. Persze nagy kérdés, hogy lehet az ilyet elkerülni. El lehet-e egyáltalán? Van-e módszer arra hogy ilyenkor megerőszakolja az ember magát, és mégis kihozzon az ilyen helyzetekből valamit? Vagy jobb inkább hagyni, végül is nem lehet mindig mindent? Sok a kérdés kevés a válasz :) de a lényeg, hogy a szombat délutánt igazi pihenéssel töltöttem, mert hát szépítési esélynek abszolút ott volt még az utolsó nap. De erről majd a következő bejegyzésben.