2010. április 4., vasárnap

Esélylatolgatás a HOB-ra

Mielőtt mindenki magára rántaná a könyvespolcot annak teljes tartalmával a nevetéstől: nem, nem a saját esélyeimről akarok írni, mert ugye azokat egy öt betűs szóval lerendezhetném. Persze, nagyon készülök életem első hosszútávú versenyére, és így másfél évvel első pont-dugásom után halvány gőzöm sincs hogyan megy majd.

De nem is ez a lényeg. Bár mazsola vagyok még ebben a sportban és ebben a közösségben, mégis a hét eleje óta foglalkoztat a kérdés: ki lesz idén a felnőtt férfi és női hosszútávú bajnok? Átnézve a végleges rajtlistát, előszedve az általam ismert és látott eddigi eredményeket rögtön össze is állítottam a magam kis listáját. Aztán gondoltam, hogy mielőtt kiírom magamból, megkérdezek valakit akiben bízom, hogy mit gondol, mi várható. Istit nyaggattam ezzel a kérdéssel és Ő nem átallott válaszolni. Ezek után még megvártam a Nógrád nagydíj kimenetelét, de ez nem sokat változtatott az elképzelésemen. Íme tehát mindez, megspékelve Isti véleményével:

A lányoknál én alapvetően Gyurkó Fanni - Makrai Évi  - Kelemen Bernadett harcot képzeltem el, bár Detti talán kicsit rosszabb passzban van idén mint tavaly, így Őry Eszter neve is felmerült második körben, mivel bár tavaly HOB-on nem volt, de az ONEB-en szép eredményt ért el. Isti még Szerencsi Ildikót is említette, mint esélyest a dobogóra, tavaly ő bronzérmes lett.

A fiúknál nehezebben jutottam dűlőre, aztán első körben Kovács Ádám - Lévai Fecó - Zsebe Isti triót jelöltem meg. Most utólag átnézve is ehhez tartom magam (ebben egyébként Isti sem talált jelentős kivetnivalót).

Még egyszer hozzáteszem: ez mindössze egy lelkes amatőr esélylatolgatása. De szombaton a HOB-on biztos hogy a saját túlélésemen túl nagyon foglalkoztat majd  - mint ahogy sokan másokat is - a "nagyok" viadala, főleg így hogy most először saját elképzelésem is van a lehetséges eredményekről.


Bookmark and Share

2 megjegyzés:

  1. Hát igen. A férfi eredmények tekintetében nagy kockázatot nem vállal, aki ezt a 3 nevet emeli ki.

    Elég megdöbbentő, de az idei HOB-on 3 fő után vége a férfi mezőnynek.

    VálaszTörlés
  2. Talán pár év múlva az utánpótlásból felnő egy-két fiatal, aki aspiráns lehet.

    Bár a HOB és a ROB jobban lehet a meglepetések versenye.

    VálaszTörlés

Figyelem! A név nélkül küldött hozzászólások törlésre kerülnek! Ha a "névtelen" típust választod, akkor a szövegmezőben van lehetőséged aláírni.