Három hosszú futás, három természeti elem viszontagságaival kísérve: (jég), szél, és hó, tehát a tél büntető eszköztárának mindegyike előfordult az elmúlt hetekben.
Persze nem olyan nagy szenzáció ez - mondhatnánk, de azért számoljuk csak meg hogy december eleje óta mennyi napütéses napunk is volt! Bizony, elég hozzá a két kezünk. Szóval ez egy ilyen kegyetlen tél, próbára teszi szegény egyszerű futót. Mármint gondolok itt magamra. Mert azért olvasgatva a "szakirodalmat", látom hogy profi képességű sporttársaim teljesítményét alig befolyásolják ezek a körülmények. Na de nézzük sorban, miként is ért a három csapás.
Január 26: Kincsesbánya teljesítménytúra. Tavaly már voltam itt, akkor is elég cudar körülményeket fogtam ki, és azt hittem rosszabb már nem jöhet. De. Jött. Most ugyan csak -5 fok körüli hőmérséklet várt, ami abszolút nem is lett volna baj, de az útviszonyok ... a 17.4 km-es táv negyede beton, ez tűrhető volt. A maradék kb. fele a számomra szinte futhatatlan, boka felettig süppedős porhó, tele ezerféle cipőnyommal, így inkább bukdácsolás volt mint futás, még a lejtősebb részek sem hoztak enyhülést. A néha előbukkanó mély kocsinyomok pedig olyan keskeny voltak, hogy kínlódás volt bennük maradni. Ezen szakaszból már az első ellenőrzőpontig is jutott jócskán, így oda is a tervezettnél fáradtabban érkeztem. Aztán persze jöttek a teljesen letaposott eljegesedett részek, amik szintén nem örvendtek nagy népszerűségnek. A Gaja-szurdok ellenőrzőpont előtti bevezető szakasz, valamint után a fordulás és a kitörés megint csak kínlódást hozott, így nagyon vártam már az emelkedő tetejéről való legurulást. A tározó kerülése nem ment valami simán, mivel a túra második felében gyakorlatilag hiányzott a szalagozás, bele is futottam egy lezárt területbe, ahol három kutya vicsorgott rám. A vége a betonon vissza tiszta megváltás volt, javítottam is kicsit a tempón, ám a végeredmény sajnos nem lett olyan jó mint vártam. Bár az 1:43-as idő kis javulás a tavalyihoz képest, akkor viszont ehhez képest sokkal jobb futhatósági viszonyok voltak. Viszont most a futás után igen gyorsan regenerálódtam, nem úgy mint az első alkalommal, amikor úgy kellett felmosni a padlóról, és a nap hátralévő részében használhatatlan voltam. Összességében tehát jónak értékeltem az eredményt.
Rá egy hétre, február 3-án egy közös futás következett Haresszal, új lakóhelye körül. Persze mondanom sem kell, erre sem a legjobb időt terveztük: a tél legszelesebb napját fogtuk ki. A háztól az alig 100m-re lévő szántóföldig a szembe-szélben komoly kihívás volt eljutni. De tényleg. Úgy éreztem, hogy nem is haladunk, csak rakjuk egymás után a lábunkat. Aztán persze az erdőben jobb lett minden. Az elején felvettük a teljes táv szint mennyiségének a felét, egy kicsit úgy is éreztem hogy lassúak vagyunk, de alkalmazkodtam Haresz tempójához - ez szerencse volt, mert persze negyed óra múlva már éreztem hogy hamar átbukok, és közeleg a fáradtság. Bár a lenti részek szárazak vagy enyhén havasak, sárosak voltak, fentebb még bőven volt hó, sőt egy helyen egész komoly mélységűben is futottunk. Zoli szuper jó kört talált ki, végig élveztem, persze ebben nyilván benne volt az újdonság hatása is. A végén alig pár méterrel léptük túl az előirányzott 15 km-t, és belefértünk ez eltervezett másfél órába is, 1:27 lett a vége. A futás utáni nagy fáradtság szerencsére itt sem jelentkezett, így ezt is egy jó futásnak könyveltem el.
Harmadik felvonásként egy, az előzőeknél ugyan rövidebb, de számomra fontos etap következett, fent a János hegyen, a KST-s hosszú kontroll-körön. Persze itt sem száraz út, napsütés és kék ég fogadott, hanem -1 fok, erős havazás, és vastag friss hó lepte utak. De őszintén szólva, kimondottan vártam ezt a kihívást. Erikkel december végén 55:22-t mértem a 9.8 km hosszú körön (szintemelkedés: 300 m), de éreztem hogy sokkal jobbat is tudnék futni, konkrétan az 50 percet céloztam meg. Nos, ez nem jött össze, pedig igyekeztem jó 80%-on beleadni mindent, de azért a friss nagy hó még mindig nem a barátom. No és persze ezen a futáson debütált a szép új szöges cipőm is. Félelmetes, hogy mennyire jót sikerült választanom, szinte nem is éreztem hogy a lábamon van, suhantam benne. A lejtőkön jól fogott, az emelkedőkön is jól ment a kapaszkodás, csak hát nyilván elfáradtam. Végül 52:46 lett az időm, ami egyébként nem rossz, talán két hét múlva az utolsó futásnál lejön az a két és fél perc is.
Remélem pár hét múlva itt a tavasz, a sok hóban futott kilométer meghozza a gyümölcsét, és a hómentes utakon már szinte repülni fogok.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Figyelem! A név nélkül küldött hozzászólások törlésre kerülnek! Ha a "névtelen" típust választod, akkor a szövegmezőben van lehetőséged aláírni.