2010. április 10., szombat

HOB 2010 - a fáradtság új dimenziója

A HOB egy olyan "skalp" mit muszáj mindenkinek legalább egyszer begyűjteni, ha már kipróbálta a tájfutást. Még akkor is ha olyan nyamvadtan ér célba és olyan nyugdíjas tempóval teljesíti mint én. Egy igazi erőpróba, a sport esszenciája - a sprint után a második legjobb.

Istivel elsőnek érkeztünk meg a parkolóba, reggel 9-kor - hiába no, legalább ebben legyen első az ember :) A frissítő leadása után következett a mentális ráhangolódás, amit nálam sajnos beárnyékolt némi sötét felhőcske, de azért igyekeztem. Isti edzői jótanácsa a mai napra az volt, hogy közepes egyenletes tempóval, nem túl magas pulzussal, és ha van kényelmes kerülő út válasszam azt nyugodtan. Így aztán magamnak célként 8-as percátlaggal 150-160 perc közötti időt terveztem (17,7km pályahossz, 20 km futásra saccoltam).

A kezdésnél kicsit túlizgultam, és az első pontra jó nagy ívet húztam. Pedig láttam a völgyet, csak sehogy sem akaródzott jobbra kanyarodni :) aztán magamhoz tértem, a 2. és 3. pontok simán jöttek. A négyesnél az ívet a zöld csíkozás indokolta, nem akartam betüskézni, illetve hagytam hogy az utak megvezessenek. Az első (33%) frissítőnél ittam két kortyot és mentem tovább, közben konstatáltam hogy a tervezett tempót pontosan tartom. A 8. felé jónak láttam kerülni a gerincet, és nem átmászni - biztos sokan áttolták, de én spóroltam az erővel. A kilences átmenet elég lett volna egy komplett Dosztojevszkij művet átgondolni és elemezni, kivéve hogy a rét közepén átívelő út felénél bokáig süppedtem (a nyomokból ítélve nem csak én) a sárba. Utána még két gyors pontfogás, és féltávos pihenő.

Eddig ennyi volt a leghosszabb futott távom. Éreztem hogy van még bennem erő, bár a vádlim már enyhén jelzett. Agyi fáradtságot nem éreztem, és terv szerint itt tartottam 3 perc passzív pihenőt, és nekivágtam a harmadik negyednek. Itt szépen jöttek a pontok, ahogy lehetett kicsit gyorsabb tempóra kapcsoltam. A pálya 3/4 részénél lévő frissítőig akadálymentes utam volt. Na de itt aztán az összes izmom görcsben állt már. Nyújtottam, ettem ittam, és számoltam: idővel, tempóval jól álltam. 5km-re volt 40 percem, de a lábamban már 15km feletti táv és 120 perc futás.

Az utolsó negyedben sajnos két hiba is becsúszott, de így utólag visszagondolva azt mondom: szerencsére csak két hiba. A 18. és 21. pontoknál futottam tovább kicsivel, mindkét esetben elmentem a bója mellett csak nem voltam biztos magamban, így továbbálltam, és visszatérve persze ott volt ahol lennie kellett.  A 22. felé a völgyet szándékosan íveltem felülről, a cél itt is az erőspórolás volt. Aztán a 22. pont után bekövetkezett a nagy halál: olyan szinten elfáradtam amilyet még soha de soha nem éreztem. Mondogatni kellett magamban hogy "menj, menj!'. Így is sokat megálltam, fájt mindenem, és arra vágytam hogy leülhessek és kész. A 23. megközelítésénél is inkább eltértem a vonaltól és a biztonságos út-nyiladék-völgy kombinációt alkalmaztam.

A célegyenes maga volt a halál. Egy ötéves kisgyerek háromkerekűvel gyorsabb lett volna nálam. Azt hittem sosem érek a célkapu alá. Émelyegtem, mindkét vádlim és a combom hátul teljes görcsben volt.  Nagyon hosszú időnek tűnt míg végre az utolsó csipogó hangot meghallhattam.


Aztán hirtelen vége lett. Mintha egy másik dimenzióba kerültem volna. Beértem, teljesítettem. Elmondhatatlan érzés volt. Ránéztem az órámra, 21km, 182 perc. Magamhoz képest elképesztő teljesítmény. 

Sajnos nem tudom a spíker nevét, de ha magára ismer írja meg :) nagyon jól esett hogy megismert (innen a blogból), és bár látta hogy kb. egy zombi állapotában lépek oda kiolvasni, de mégis az a megtiszteltetés ért, hogy megkért mondjak pár szót. Már nem emlékszem mit mondtam, (ha valaki hallotta írja meg!) remélem sikerült valami értelmes, de tényleg köszönöm neki, jól esett a törődés.

Aztán elvonszoltam magam egy nem túl távoli helyre, leültem a fűbe, és csak ültem, jó pár percig, és próbáltam visszatérni a valóban élők sorába. Ami biztos: eddig nem ismertem rendesen a kimerültség és a fáradtság fogalmát. Legalább is ezen a szinten nem. Minden, de minden rendelkezésre álló energiámat elhasználtam.

Pár perc múlva mikor sikerült lábra állnom, találkoztam Istivel, szomorúan hallottam tőle hogy ki kellett szállnia. Persze az ő szintjén már ez is a helyes döntések közé tartozhat. Sokaknak drukkoltam jó eredményért, jó párnak sikerült is. A felnőtteknél a papírforma lett, a lányoknál Évit mindenki dobogóra várta, Őry Eszter nagyon szépet jött, és én Fanni 3. helyének is nagyon örültem. (én eleve neki drukkoltam) A klubunkból Réka és Gábor dobogós helye is nagyon szép teljesítmény volt! Őszintén gratulálok mindenkinek!

És egy kis szubjektív vélemény: a terep nagyon tetszett, jól futható erdők, szépen tagolt domborzat, nem túl nagy dombokon jó kis mászások a sok völgynek és pataknak köszönhetően. A pályatervezés és a térkép minősége egyaránt dicséretet érdemel részemről.

És hogy jövőre előfordulok-e a HOB-on? Nos, ez maradjon egyelőre nyitott kérdés :)

Bookmark and Share

2 megjegyzés:

  1. Szia!

    Én voltam a(z egyik) spíker. Lipicán mutatkoztunk be egymásnak reggeli közben. Idézni már én sem tudnám mit mondtál, de teljesen értelmes mondat volt :-) Ezúton is gratulálok a pálya teljesítéséhez!

    Üdv.
    Lajos (Lala)

    VálaszTörlés
  2. Szevasz Lala, abszolút sokszoros elnézésedet kérem, szörnyű az arc- és névmemóriám :( de most már igyekszem képbe kerülni. Köszönöm még egyszer az elismerést!

    VálaszTörlés

Figyelem! A név nélkül küldött hozzászólások törlésre kerülnek! Ha a "névtelen" típust választod, akkor a szövegmezőben van lehetőséged aláírni.