2009. november 8., vasárnap

Őszi Spari - még mindig gyengén

Az Eger nagydíj után kicsit talán túl bátran azt hittem hogy onnan már csak jobb lehet, de nem :) a mostani Őszi Spari s teljesítményem pont fordítottja volt a tavalyinak, de egyáltalán nem jobb mint a Eger GP-n nyújtottak.

Úgy fest idén az ONEB után kikapcsolt az agyam, és most többszöri reset, meg újraindítás után sem hajlandó rendesen működni. Tavaly egyébként az Őszi Sparin az első napom volt extra béna, és másnap szépítettem. Most az első napban (ugyan volt hibám) de nem volt vészes, a második nap viszo
nt totál káoszba ment át.

Mindkét nap becsúszott egy-egy figyelmetlenségi hiba: szombaton a 7-es pontom helyett az egyesre akartam visszamenni (egész egyszerűen a számot néztem el, az össze
kötő vonalat meg nem figyeltem). Vasárnap pedig a 4-5 átmenetnél az 5-6 irányát néztem, É/D felcseréléssel. Ez figyelmetlenség, nem voltam elég fegyelmezett, passz.

Viszont mindkét nap (és ez zavar...) ami általánosan probléma volt az a szintnek a nem érzése. Az első nap a tizes pontra menet látszik mennyire lecsúsztam, de ugyanez történt a második nap négyes pontjával amikor már a köveknél túrtam, ki tudja miért. A második napban csak az a bosszantó hogy a két hibámmal összesen 20 perc pluszt raktam a pályába (míg az első napi félremenések 3-3 percesek voltak), és ilyen durva (kezdő) hibám már régen volt. Ez kicsit elszomorított. Illetve nagyon. De hát ez van.

A második nap kettes pontja viszont örök rejtély marad, és sajnos a track sem mutatja jól mi is történt, de megpróbálom leírni.A terv az volt, hogy a zöld mentén végig, majd átvágás a kopasz kúpra, ez meg is volt, onnan pedig a kinyúló tisztás nyelven le az útig, és így pont szemben lesz a gerinc, aminek a bal oldalán (vagy ha úgy jobban tetszik akkor a gerinctől balra lévő völgy jobb oldalán) ott lesz a pont. Hát nem volt ott. Mentem egyet jobbra, egyet balra, majd fel és végül vissza le az útra, majd újra támadtam onnan, végül erősen balra húzva lett meg, még plusz egy völggyel odébb. Ezen eléggé elcsodálkoztam, még így utólag hosszasan elemezve a térképet is. Sebaj, örök rejtély marad.


Pedig szuper volt a verseny, jó pályát is kaptam, és persze továbbra is szeretni fogom Gánt környékét, majd télen a TTEV-ken felturbózom magam.

PS1: utólag visszanézve a tracket, rájöttem hogy valami nem kóser. A második nap a négyes pontnál abszolút nem csúsztam le az útig északkeletre, pedig a track azt jelöli. És ugyanígy a nyolcas pontnál sem derékszögben estem le. Na mindegy. Ez is rejtély marad.

PS2: Meglettek az eredmények, hát nem teszem ki a falra őket :) Az első nap még középmezőny hetedik lettem, a második nap miatt viszont összetettben a 12. helyen zártam (a 18 értékeltből).





7 megjegyzés:

  1. Ne keseredj el, én sem teszem, pedig én sem hibáztam sokkal kisebbeket szombaton.
    A térkép finoman szólva is hagyott némi kívánnivalót maga után. Ezt amúgy is éreztem, de a GPS csak megerősített.

    Persze lehet futni ezzel a térképpel is hibátlanul. Én is többször megoldottam már a feladatot a Gém-hegyen, de szombaton nem sikerült.

    Az alap hibát megteremti a térkép és úgy tűnik mi ezt nem korrigáltuk ki, hanem rákontráztunk.

    Persze az észak-dél, vagy pont sorszám felcserélést már nem lehet ezzel magyarázni.

    VálaszTörlés
  2. No igen, hülyeség ellen nincs gyógyszer kontra mindig lehet egy rossz passz :)

    VálaszTörlés
  3. én mindig rossz passzban vagyok, ha a ligetes, nyílt, durva nyílt növényzetet próbálom kibogozni :)
    de ez a mai tatabányai térkép már nekem is sok volt.
    kíváncsi lennék hogy mi erről harzol véleménye, hiszen ő ott fut napi rendszerességgel.

    VálaszTörlés
  4. Az első bejegyzésből nekem az derült ki Harzol soraiból hogy nem volt elragadtatva a térképtől ...

    VálaszTörlés
  5. Csak annyi, hogy régi 82-es kiadású Pes-kő térkép jobb, mint az új Turul nevű.
    Ok. Persze a fedettség azért az újon áll közelebb a valósághoz, de sok helyen sikerült a domborzaton, sziklarajzon rontani. Sőt az utak egy része is a régi térképen áll közelebb a valósághoz.
    Erről a térképéről még Popey is elismerte, hogy "nem lett valami jó".

    VálaszTörlés
  6. Sanyi! Más térképről beszélünk. Most vasárnap volt egy megyei verseny Tatabányán. No az a térkép tényleg rossz, míg a Gém-hegy csak kicsit fura.

    Ja és ha tuti jó térképpel akartok futni, akkor gyertek a Boróka Kupára Dénes Zoli térképére!
    Ott garantáltan jó a térkép és garantáltan a saját hülyeségeink miatt fogunk elveszni. :)

    VálaszTörlés
  7. Ó de figyelmetlen vagyok :) bár gyanús volt hogy Zoli miért emlegeti tatabányainak a gánti térképet :)

    A borókára pedig megyünk ezerrel, az eddigi két alkalommal is nagy élmény volt, így velence után meg pláne :)

    VálaszTörlés

Figyelem! A név nélkül küldött hozzászólások törlésre kerülnek! Ha a "névtelen" típust választod, akkor a szövegmezőben van lehetőséged aláírni.