Péntek esti és szombat délelőtti időtöltésnek a "Chio tájékozódási napokat" néztük ki. Egyrészt mert így ismét biciklire ülhettem, másrészt meg kipróbálhattam életemben először az éjszakai tájfutást. Kezdjük ez utóbbival.
21:30-as nullidőhöz képest 20:50 körül értünk oda a VK-nak kijelölt helyre Zirc határába. Három árva autó, egy felhagyott sátor, és körös-körül csend és hullaszag. Korán jöttünk - gondoltuk. De tévesen. Ugyanez az állapot állt még fent fél órával később is. Nullidő körül már volt valami mozgás, így odanéztem a sátor felé és érdeklődtem. Kiderült, hogy a nevezésem elkeveredett, és az "A" pályából amin szerettem volna menni mindössze 4-5 darabot nyomtattak (ez még viccnek is rossz), így a "B" pályára kényszerültem. Ezen a ponton átfutott az agyamon: soha többet Chio! :)
Érdekes volt éjszaka kimenni az erdőbe. A biztonságérzetemről Eszti nagyszerű minőségű lápája gondoskodott, ami szinte nappali fénybe öltöztette az erdőt - legalább is az előttem lévő sávban. A tájékozódásra igyekeztem ugyanazt a módszert és ugyanazt a tempót használni mint nappal, persze kicsit több támadóponttal. De mivel a pálya nagyon könnyűre sikeredett, erre nem is volt nagyon szükség. Egyedül a 4-5 átmenetben bizonytalankodtam, bár a track-en az látszik hogy jól mentem, de mégis, ahogy a négyestől elindultam, érezhetően szintet vesztettem, és ez megzavart (a térképen jól látszik, hogy ennek nem így kellett volna történnie).
Végül is 40:44 alatt értem be, 3,8km-es pályán 5km-t futva (köszönhetően pl. a nagy kerülőnek a 6-os pont felé). Az eredménnyel nem tudok mit kezdeni (állítólag harmadik lettem), hiányában a mezőnynek. Kíváncsi leszek majd egy következő alkalommal hogy fog menni az éjszakai, amikor már a pálya is kihívás lesz, és emberek is lesznek rajtam kívül az erdőben.
Szombaton délelőtt biciklire pattantam, és mivel már előre gyomorgörcs volt bennem (okulva az előző nap estéjéből) hogy mi lesz ha elfogy a térkép, nem haboztam, és elsőnek indultam, természetesen a hosszabbik pályán. Az előző napi esőnek kösztönhetően sárból és vízből nem volt hiány a pályán. Sárgumi hiányában elég túlélős volt néhány emelkedő (és lejtő), de szerencsére szinte végig nyeregben tudtam maradni, néhány nagyon rövid szakasz (összesen talán 2-300méter) ment el csak tolással. A pálya itt is könnyű volt, viszont a végére becsúszott egy nagy hiba az útvonalválasztásba: a hármas után át kellett volna vágni a betonra (és nem kerülni), a betonról meg nem kellett volna levágni a földúton a völgybe, hanem körbe felmenni a tetőre. Ezzel kb. 5 percet buktam.
A vége 1:15 lett (12,5 km tekeréssel), és 3 kiló sár a biciklin, na meg a ruhámon és rajtam. De nagyon élveztem, jó volt ismét biciklizni, még ha ilyen nem túl szerencsés körülmények között is.
Hogy Eszti is élvezhesse végre kicsit a hétvégét, beneveztünk a mobilos tájfutásra is. Addigra már nagyon jó idő volt, és sejtettük hogy a sár kevésbé lesz zavaró mint pl. nekem a bringánál. Én kezdtem az irányítást, és Eszti a futást, mint utólag kiderült a nehezebb pályával. Ez az eredményen is látszódott, mert sajnos két pontnál is elvétettem a navigációt, nem tudtam olyan pontosan irányítani hogy egyből odataláljon. összességében 34 perc körüli időt sikerült mennie. Aztán technikát cseréltünk, és én futottam ki a pályára. Eszti persze remekül vezényelt, én meg futottam ahogy bírtam (bár az utolsó pont előtt 20 méterrel begörcsölt a combom), de így is 19 perccel értem be a pályáról, ami mint kiderült bő 10 perccel jobb lett, mint amit addig a többiek mentek.
Így összességében kettőnknek sikerült felkerülni a mobilos futam dobogójának a csúcsára, a 11 induló közül mi bizonyultunk a leggyorsabbnak! Hurrá!
A mobilos tájfutás esszenciája a tájékozódás, tehát az irányítás. Az a jó, ha az irányító látja maga előtt a térképet, és úgy navigál, és persze a futó rögtön érti, és futás közben mondja mit lát, és nagyon figyel. Nálunk még nekem kell fejlődni a térképolvasásban, amúgy szerintem remek csapat vagyunk :)
21:30-as nullidőhöz képest 20:50 körül értünk oda a VK-nak kijelölt helyre Zirc határába. Három árva autó, egy felhagyott sátor, és körös-körül csend és hullaszag. Korán jöttünk - gondoltuk. De tévesen. Ugyanez az állapot állt még fent fél órával később is. Nullidő körül már volt valami mozgás, így odanéztem a sátor felé és érdeklődtem. Kiderült, hogy a nevezésem elkeveredett, és az "A" pályából amin szerettem volna menni mindössze 4-5 darabot nyomtattak (ez még viccnek is rossz), így a "B" pályára kényszerültem. Ezen a ponton átfutott az agyamon: soha többet Chio! :)
Érdekes volt éjszaka kimenni az erdőbe. A biztonságérzetemről Eszti nagyszerű minőségű lápája gondoskodott, ami szinte nappali fénybe öltöztette az erdőt - legalább is az előttem lévő sávban. A tájékozódásra igyekeztem ugyanazt a módszert és ugyanazt a tempót használni mint nappal, persze kicsit több támadóponttal. De mivel a pálya nagyon könnyűre sikeredett, erre nem is volt nagyon szükség. Egyedül a 4-5 átmenetben bizonytalankodtam, bár a track-en az látszik hogy jól mentem, de mégis, ahogy a négyestől elindultam, érezhetően szintet vesztettem, és ez megzavart (a térképen jól látszik, hogy ennek nem így kellett volna történnie).
Végül is 40:44 alatt értem be, 3,8km-es pályán 5km-t futva (köszönhetően pl. a nagy kerülőnek a 6-os pont felé). Az eredménnyel nem tudok mit kezdeni (állítólag harmadik lettem), hiányában a mezőnynek. Kíváncsi leszek majd egy következő alkalommal hogy fog menni az éjszakai, amikor már a pálya is kihívás lesz, és emberek is lesznek rajtam kívül az erdőben.
Szombaton délelőtt biciklire pattantam, és mivel már előre gyomorgörcs volt bennem (okulva az előző nap estéjéből) hogy mi lesz ha elfogy a térkép, nem haboztam, és elsőnek indultam, természetesen a hosszabbik pályán. Az előző napi esőnek kösztönhetően sárból és vízből nem volt hiány a pályán. Sárgumi hiányában elég túlélős volt néhány emelkedő (és lejtő), de szerencsére szinte végig nyeregben tudtam maradni, néhány nagyon rövid szakasz (összesen talán 2-300méter) ment el csak tolással. A pálya itt is könnyű volt, viszont a végére becsúszott egy nagy hiba az útvonalválasztásba: a hármas után át kellett volna vágni a betonra (és nem kerülni), a betonról meg nem kellett volna levágni a földúton a völgybe, hanem körbe felmenni a tetőre. Ezzel kb. 5 percet buktam.
A vége 1:15 lett (12,5 km tekeréssel), és 3 kiló sár a biciklin, na meg a ruhámon és rajtam. De nagyon élveztem, jó volt ismét biciklizni, még ha ilyen nem túl szerencsés körülmények között is.
Hogy Eszti is élvezhesse végre kicsit a hétvégét, beneveztünk a mobilos tájfutásra is. Addigra már nagyon jó idő volt, és sejtettük hogy a sár kevésbé lesz zavaró mint pl. nekem a bringánál. Én kezdtem az irányítást, és Eszti a futást, mint utólag kiderült a nehezebb pályával. Ez az eredményen is látszódott, mert sajnos két pontnál is elvétettem a navigációt, nem tudtam olyan pontosan irányítani hogy egyből odataláljon. összességében 34 perc körüli időt sikerült mennie. Aztán technikát cseréltünk, és én futottam ki a pályára. Eszti persze remekül vezényelt, én meg futottam ahogy bírtam (bár az utolsó pont előtt 20 méterrel begörcsölt a combom), de így is 19 perccel értem be a pályáról, ami mint kiderült bő 10 perccel jobb lett, mint amit addig a többiek mentek.
Így összességében kettőnknek sikerült felkerülni a mobilos futam dobogójának a csúcsára, a 11 induló közül mi bizonyultunk a leggyorsabbnak! Hurrá!
A mobilos tájfutás esszenciája a tájékozódás, tehát az irányítás. Az a jó, ha az irányító látja maga előtt a térképet, és úgy navigál, és persze a futó rögtön érti, és futás közben mondja mit lát, és nagyon figyel. Nálunk még nekem kell fejlődni a térképolvasásban, amúgy szerintem remek csapat vagyunk :)
szia sanyi!
VálaszTörlésén egy kicsit másként gondolom a dolgokat:
igen sajnos dögszag volt az éjszakain, nagyrészt köszönhetően az egész napos szakadó esőnek. de!
az, hogy összesen 10-15-en indultak, nem a te vagy az én hibám. mi ott voltunk. én, mint szintén lelkes amatőr azért mert kevés az induló nem kell, hogy szégyelljem magam ha nyerek az "A"pályán, "vak tyúk is talál szemet" felkiáltással. igenis büszke vagyok, hogy sikerrel abszolváltam a nekem szintén első éjszakai derbit. akkor sem lett volna kisebb az élmény, ha sokan indulnak és sehányadik leszek. az sem fájt volna ha mondjuk zsebeisti húsz perc alatt röhögve végigszalad a pályán.
a másik dolog maga az egész chio napok, mint rendezvény. én tisztelem és becsülöm a vbt-t és főleg viktort, hogy próbál egy ilyen dolgot életben tartani. igaz, (és ezt neki el is mondtam) hogy valószínűleg nem volt szerencsés az idei program összeállítása. az éjszakain kívül nem volt egyéni szám, bár a cél pont az volt, hogy más érdekes tájékozódási számokat is ki lehessen próbálni. úgy látszik ezek mégsem érdeklik túlzottan az embereket.(én is az egyénit szeretem és nem is nagyon indultunk másban)
hiba volt talán ennyire felaprózni a dolgokat, itt is érvényes lett volna a "kevesebb néha több" közhely.
amiért én mégis szeretem ezt a versenyt, az a családias hangulat, vadkemping, a baráti árak és emiatt jövőre is biztos megyünk, még ha mittómén békatalpas tájfutás is lesz a program.
egyébként az éjszakai túrán annyian voltak mint az oroszok. láttuk, ugyanis a kocsmánál volt a rajt és mi persze hol máshol... :)
Nem baj az ha másképp gondolod, hiszen mások vagyunk, így van rendjén.
VálaszTörlésÉn azonban (mivel az életben rengeteg olyan programot szervezek, amin több ember is részt vesz) azt gondolom, hogy létszámtól függetlenül felelősséget kell vállalni a résztvevőkért, és a lebonyolításért, például azért is hogy legyen elég térkép. Nekem (mint résztvevőnek, aki befizetem a nevezési díjat) ez is fontos.
Javasoljuk jövőre a békatalpas tájfutást! :)
ok
VálaszTörlésösszekötött kezekkel háromnegyedes irhabundában :)